A Győr-Szol nem adja ki a kért közadatokat, azok majd az új honlapon lesznek elérhetőek

Pintér Bence 2021-06-22 08:44:00
És egyébként sincs rá ember, hogy ennyi adatot összeszedjenek.

Mint nemrég beszámoltunk róla: első körben sikertelenül próbáltunk közadatokat kikérni a Győr-Szoltól és a GYHG-tól, ezen felül a győri képviselők vagyonnyilatkozatát sem kaptuk meg elektronikus formátumban, hiába veszített pert is a győri önkormányzat korábban pontosan ebben az ügyben. A GYHG ráadásul olyan adatok meglétét tagadja lapunknak, amelyekről pontosan tudjuk, hogy léteznek – ezek képezték a kukás cég viselt dolgairól szóló hosszú cikkünk alapját.

Cikkünk megjelenése után közérdekűadat-igénylést adtunk be az Átlátszó KiMitTud rendszerén keresztül a Győr-Szolnak, hogy megismerhessük a GYHG működésének adatait a 2020-as év első felére nézve (az első öt hónapban ugyanis a Győr-Szol leányvállalataként működött a cég), és ha már írtunk, akkor elkértük a Győr-Szol (és leányvállalatai) összes alvállalkozójára vonatkozó adatokat is.

A cég válaszában pontosítást kért: a levél szerint alvállalkozók megbízásait összesítő adatbázissal nem rendelkeznek, ezért arra kérnek, hogy pontosítsuk, mely alvállalkozókkal kötött szerződésekre vagyunk kíváncsiak. Eredeti adatigénylésünkben azonban épp azért kértük el az összes ilyen jellegű adatot, hogy a GYHG-hoz hasonlóan át tudjuk tekinteni, kikkel és milyen összegekért dolgozik a győri városüzemeltetésért felelő cég (illetve leányvállalatai). Válaszunkban jeleztük: abszurd kérés a cég részéről, hogy nevezzünk meg konkrét alvállalkozókat, hiszen adatigénylésünk célja éppen az, hogy a győri publikum megismerhesse: mely alvállalkozók milyen összegekért dolgoztak a Győr-Szolnak tavaly.

Most újabb választ kaptunk a Győr-Szoltól:

a közpénzből működő győri közszolgáltató cég adatigénylésünket nem tudja teljesíteni, mivel szerintük az általunk igényelt iratanyag összeállítása annyi munkaerőt foglalna le, hogy az a közfeladatok ellátását veszélyeztetné.

Csak hogy érzékeltessük, miről van szó: a GYHG esetében lapunkhoz nagyjából két tucat Excel-táblázat jutott el, amiből az összes olyan adat kidrült, amire a Győr-Szol kapcsán is kiváncsiak lennénk. Ilyen fájlokból összefésülni az általunk kért adatokat egy fájlba egy Excelhez értő kollégának nagyjából egy délelőttjét vinné el.

Emellett jelezték: a Győr-Szol honlapján elérhető a szerződések egy bizonyos része – valóban, és a 66 millió forintos mínuszt jelző tavalyi beszámoló is felkerült egyébként –, és a cég egyébként is új honlapot készít, amelyre ezeket az információkat „megújult formában” töltik majd fel. Az itt elérhető szerződések és a beszámoló azonban csak az anyacégre vonatkozik, abból semmi nem derül ki a Győr+ Média költségvetéséről és szerződéseiről, illetve a GYHG tavaly január és május közötti gazdálkodásáról és szerződéseiről.

Mivel felháborítónak gondoljuk, hogy a közpénzből működő cég közadataihoz nem lehet értelmesen hozzáférni, megyünk tovább az üggyel.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.