LMP: amit a Fidesz művel, az a nemzetárulás minősített esete

Vágvölgyi Bálint 2021-06-16 14:41:33
Keresztes László Lóránt az autópálya-hálózat magánosítása ellen emelt szót.

Féktelen rablásnak, féktelen rombolásnak, valamint a nemzetárulás minősített esetének nevezte az LMP frakcióvezetője azt, ahogyan a kormányoldal kiszervezi a közvagyont. Keresztes László Lóránt szerdai, online sajtótájékoztatóján az autópálya-hálózat magánosítása ellen emelt szót.

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Ismertette: megjelent egy uniós közbeszerzési kiírás, amely szerint a magyar autópályák tervezését, felújítását, építését, ellenőrzését, üzemeltetését, fenntartását és finanszírozását is kiszervezné a kormány.

Szerinte ez óriási károkat okozna az egész országnak. Azt mondta: a legfontosabb infrastruktúrát közösségi, nemzeti tulajdonban kell tartani, az emberek mindennapjait meghatározó közszolgáltatásokat pedig önkormányzati tulajdonban.

Úgy ítélte meg: a helyi közösségi közlekedést is el akarják venni az önkormányzatoktól és a víziközmű-cégeket is "ki akarják zsarolni" tőlük.

Hangsúlyozta: az ellenzék 2022 után megtalálja majd a jogi lehetőségét, hogy a kiszervezett közvagyont visszaadja az embereknek, így azokat is, amelyeket magánalapítványokba szerveztek. Addig is szerinte tiltakozással kell gátolni ezt a folyamatot.

Szólj hozzá!

Már Sárvár fideszes polgármestere is azon kesergett, hogy mennyi mindenre jutna pénz, ha nem kellene befizetni a városra kirótt szolidaritási adót

Például gyalogátkelőre, épület homlokzat felújításra vagy akár egy gyalogos híd építésére is.

Transzformátortűz és több egyéb meghibásodás okozták a győri áramszüneteket

Az extrém hőség miatt jelentősen megnőtt a villamosenergia-hálózat terhelése, az E.ON takarékos energiahasználatot kér a lakosságtól.

Tilos elektromos rollerrel közlekedni Győr belvárosának két legforgalmasabb utcájában

A város a gyalogosok és kerékpárosok biztonsága érdekében hívja fel a figyelmet az új szabályok betartására.

Hűsítőpont nyílt Győr belvárosában a kánikulai napokra

Klimatizált pihenőhely, ivóvíz és mosdó várja a felfrissülni vágyókat a Látogatóközpontban.

Görög Ibolya tartott protokoll-tréninget a győri GYHG munkatársainak

A szakmai fejlődés és a magabiztos kommunikáció került a középpontba a vállalat legújabb továbbképzésén.

Korlátozzák a polgármesterek és vármegyei közgyűlési elnökök javadalmazását

A jogalkotók úgy fogalmaznak, hogy a törvény célja, hogy nemzetgazdasági érdekből megakadályozza, hogy a főpolgármester, a megyei jogú városok és a fővárosi kerületi önkormányzatok élén álló polgármesterek, a vármegyei önkormányzatok közgyűlési elnökei, valamint a polgármesterek illetménye automatikusan, évről évre emelkedjen.

A legnagyobb hőségben is helyt áll a GYHG - a kánikulában is zavartalan a hulladékszállítás

A győri hulladékgazdálkodási társaság a rendkívüli meleg ellenére is biztosítja a folyamatos szolgáltatást, miközben dolgozói védelmére is kiemelt figyelmet fordít. 

100 lakást építenének az egykori kőszegi SOS gyermekfalu területén

A helyi önkormányzat támogatja a beruházást, ugyanakkor vannak még megoldásra váró feladatok.

Megverte anyját egy férfi a szombathelyi vasútállomás előtt

Apja próbálta csitítani az agresszív férfit.

Az elektromos járművek idén nyáron is hódítanak!

A nyári szezon beköszöntével a városi utcák és a vidéki kerékpárutak képe alapvetően megváltozik.

Szakács András szerint minimum ellentmondásos a győri Fidesz–KDNP álláspontja a szolidaritási adóval kapcsolatban

Azt megszavazta ugyan a helyi Fidesz, hogy a szabályozás a jelenlegi formájában nem jó, de azt a határozatot mégsem vonták vissza amiben tavaly még azt állították, hogy az elvonás Győr stratégiai érdeke. 

Állásfoglalást készített az abdai képviselő-testület a Juhász Balázst érintő NKA-ügyben 

A testület a település jó hírnevének védelmére hivatkozva fogalmazott meg határozati javaslatot, amely a képviselő megbízatásának mérlegelését is felveti.