Összejöhet a Giro d’Italia magyarországi rajtja

Bazsó Bálint 2021-06-04 11:28:00
Állítólag már csak apróságok vannak hátra a tárgyalásokon.

A kormány a 2022. évi Giro d’Italia kerékpáros körverseny lehetséges budapesti rajtja és első három szakasza magyarországi megrendezése érdekében Révész Máriuszt, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztost bízta meg azzal, hogy a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sporteseményekért felelős kormánybiztossal együttműködve vegye fel a kapcsolatot a neves olasz körveresny szervezőivel és folytassa le a  szükséges egyeztetéseket velük.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint "a 2020. évi Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny megrendezése kapcsán biztosított központi költségvetési támogatások felhasználásra nem került része a  Sportesemény megrendezésére kerüljön felhasználásra".

Mint ismert, a tavalyi körverseny a koronavírus-járvány miatt elmaradt, így értelemszerűen a magyarországi szakaszát sem rendezték meg.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A megrendezés érdekében szervező bizottságot is felállítanak, aminek tagja Révész Máriusz mellett többek között a belügy-, az innovációs, a pénzügy- és az emberi erőforrások minisztere, Budapest főpolgármestere, a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sporteseményekért felelős kormánybiztos és a a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke is.

Révész Máriusz tegnapi sajtótájékoztatóján közölte:

"Az olasz szervezőkkel folynak a tárgyalások, és már csak apróságok vannak hátra"

Hangsúlyozta, a tavalyra tervezett útvonalra támaszkodva, és az akkorra előkészített források biztosításával készülnek a rendezésre.
    
"A 2022-es Nagy Rajt sokkal perspektivikusabb lesz, mint a 2020-as lett volna. Jövőre szerencsés esetben akár négy magyar fiatal is elindulhat az olasz körversenyen. Tavaly dolgoztunk a háromszoros világbajnok szlovák Peter Sagan Magyarországra hozatalán, de itthon már van egy nála is nagyobb sztár. Valter Attila és Dina Márton Giro-szereplése után a jövő évi Nagy Rajt hatalmas népünnepély lehet Magyarországon." - fogalmazott.
    
Dina kiemelte, számára nagy álom volt, hogy egyszer részt vehessen a Girón, és mindent meg fog tenni, hogy ha Magyarországon rendezik, ismét ott lehessen a Nagy Rajtnál.
    
Valter Attila - aki három napig élen állt összetettben az idei Girón - elárulta, mindhárom Grand Touron szeretne részt venni, és eddigi elképzelései alapján jövőre a Tour de France-szereplésért harcolt volna, "ám ha innen indul, bevállalok egy harmadik olasz körversenyt is".
    
"Sajnálom, ha emiatt nem tudok a Tour de Hongrie-n indulni, ám már nagyon várom, hogy megmutathassam a csapattársaimnak Budapestet. Pályafutásom eddigi legjobb pillanata volt, amikor a rózsaszín trikóért a pódiumra lépve megláttam az épp akkor célba érő Marcit, aki döbbenten nézett rám. Ez extra löketet adott, különleges érzés volt" - fogalmazott.
    
Valter felidézte, az első Grand Tour-szerepléséhez képest sokkal magabiztosabb, tapasztaltabb volt, ám számos területen, így például az energiagazdálkodásban még lehet fejlődnie. Mint mondta, idén a mentális része volt nehezebb számára.

"Örülök, hogy nemcsak ott voltam és letudtam, hanem élveztem és mosolyogtam abban a három napban. Lehet, jót tett, hogy ez nem négy-öt volt, jövőre kész leszek akár több napra is"

- fejtette ki.
    
"Inkább focizzanak, ez egy nagyon nehéz sportág" - üzente viccesen a jövő generációjának. Komolyra fordítva leszögezte: bízik benne, hogy a sikereik példát jelentenek az utánpótlás számára, hogy ne külföldi, hanem magyar példaképeket követhessenek.
    
Előretekintve elmondta, a jövőben várhatóan kevéssé fogják szökésbe engedni nagy versenyeken.
    
Az összetettben 100. helyen zárt Dina Márton (EOLO-Kometa) úgy fogalmazott: egy ötnapos, egyhetes viadalnál jóval megterhelőbb volt számára a Giro d'Italia, és jobb szereplést várt magától.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.