Túl drága lenne üzemeltetni, elengedték a szombathelyi Fedett Uszoda bővítését

Farkas Bazsi 2021-06-02 15:57:00
Az uszoda gépészetét azonban így is felújítanák és a szaunavilágot megépítenék. Persze csak akkor, ha az állam ad erre pénzt. 

21 milliárd forint - ennyinél tart jelenleg a győri fürdő felújításának költsége. Azért is érdemes átkukkantani a szomszédba, mert ameddig Győr éppen a Haladás Sportkomplexum másfélszeresének árát kapta meg a központi költségvetés terhére fürdőfejlesztésre, addig Szombathelyen 2015 óta várjuk, hogy Orbán Viktor betartsa az ígéretét és az Illés Akadémia új épülete valamint a Király Sportlétesítmény modernizálása után végre az Fedett Uszoda is elkészüljön.

Igaz, az uszodához az elmúlt években már hozzányúltak. 2017. december 8-án avatták fel azt a sportmedencét, amit az azóta az élvonalból kiesett Aligátorok Sportegyesület vízilabda klub használ. A beruházást TAO pénzből valósították meg, a medencét pedig azóta is az utánpótlás vizilabdások használják nap, mint nap. 

Igaz Orbán Viktor nem is sportmedencét ígért, hanem családi fürdőt, amiben elsősorban a 3 hónapos és 14 éves kor közötti gyerekeknek nyújtanának szórakozást. Új tanmedencét, játszóházat, szaunavilágot, és étterem.

Ez az, ami a mai napig nem épült meg. Hogy pontosan mennyibe is kerülne, azt legutóbb egy 2017-es gazdasági bizottsági ülésen tárgyalták. Akkor az derült ki, hogy 5 milliárd 650 millió forintba kerülne a beruházás. Az azóta eltelt 4 év és a rohamosan dráguló építkezési árakat tekintve a beruházás most egészen biztos, valahol 10 milliárd környékén állna meg. 

2019. májusában Ungár Péter a Vas megyei LMP országgyűlési képviselője írásban kérdezte meg a minisztériumot, hogy hol áll a fejlesztés. Akkor Rétvári Bence, az EMMI államtitkára azt válaszolta, hogy 

"Tekintettel arra, hogy az új komplexum tervezésére és kivitelezésére irányuló közbeszerzési eljárás még nem került kiírásra, jelenleg nem prognosztizálható pontosan a fejlesztés megvalósulásának időpontja. A fejlesztés teljes forrásigénye is csak a közbeszerzési eljárást követően határozható meg." - áll a KDNP-s államtitkár válaszában.

Az mindenképpen érdekes ezt a választ figyelembe véve, hogy a 2015 és 2019 között, az egyébként a kormányt a háta mögött tudó fideszes szombathelyi városvezetés nem tudta megterveztetni és ezután közbeszereztetni az uszoda bővítését.

Fotó: Farkas Bazsi

Két évre rá, vagyis most, 2021. májusában Ungár újabb kérdéssel fordult az EMMI felé. A kérdés azért is volt időszerű, mivel az LMP-s képviselő kérdésére, miszerint Szombathely miért nem kapott kormányzati kompenzációt Varga Mihály pénzügyminiszter többek között azt mondta, hogy

A Modern Városok Programot folytatjuk és ebben Szombathely is kiemelt szerepet játszik.

Ha már a Modern Városok Programban ígérték meg az uszodafejlesztést, akkor ideje lenne nekiállni - valami ilyesmit gondolhatott Ungár Péter is, és kérdésként a következőt küldte el:

Értelmezhető-e úgy Varga Mihály miniszter úr kijelentése, hogy a 6 év alatt el nem készült szombathelyi uszoda fejlesztés projektje előrébb kerül a program többi résztvevőjéhez képest?

További kérdésem lenne, hogy mikor indulhat be a Szombathelyi Fedett Uszoda fejlesztése, amelynek megvalósulását a bejelentés óta kiemelt figyelemmel várják a szombathelyiek?

Rétvári Bence államtitkár válaszában kiemelte, hogy az ellenzéki politikusnak semmi sem jó, hiszen ha elkezdődik egy sportberuházás az sem jó és ha nem kezdődik el az sem jó. Azért volt érdemi válasza is Rétvárinak, aki azt írta, hogy eddig már 500 millió forintot kapott a Modern Városok Programban az uszi.

Való igaz, csakhogy ezek olyan felújításokra mentek el, amiből a látogatók nem sok mindent érzékelnek. A második ütemig jutott a fejlesztés: szigeteltek, nyílászárót cseréltek, kicserélték a közműveket és megtörént az energetikai felújítás.

De se családi fürdő, se új tanmedence, se játszóház, se szaunavilág se étterem nem készült.

Ezekkel kapcsolatban Rétvári azt írta, hogy: 

...a baloldali önkormányzati vezetés alkalmatlanságát ne a Kormányon kérje számon, hanem bátran biztassa baloldali szövetségeseit az önkormányzatban, hogy végre vállalják fel a szombathelyiek érdekeit, és hozzák meg a projekt folytatásához szükséges döntéseket. 

Hogy valóban az önkormányzat térfelén pattog-e a labda azt Horváth Attila (Éljen Szombathely) szombathelyi alpolgármestertől kérdeztük, meg.

A korábbi uszoda fejlesztési elképzelések mind a Vasivíz Zrt. jelenlegi vezetősége, mind a jelenlegi városvezetés véleménye alapján egy teljes mértékben fenntarthatatlan beruházást eredményezett volna. A városvezetés a Vasivíz Zrt-vel közösen most egy olyan fejlesztésben gondolkodik, illetve dolgozik, amelynek eredményeként a Modern Városok Program keretén belül megújulna az uszoda komplett gépészete. Itt kívánom megjegyezni, hogy ez az eredeti elképzelésekben is szerepelt, de valamiért ez a nagyon fontos költségcsökkentést eredményező lépés kimaradt.  

A Modern Városok Program keretén belül szeretnénk egy 21. századi, a szombathelyiekhez méltó szaunavilágot létrehozni az uszoda területén - írta válaszában az alpolgármester.

A Horváth által említett fenntarthatatlan beruházás mértéke több 100 millió forint lehet évente, ha azzal számolunk, hogy az uszoda jelenlegi állapotában és 4 medencével 2020-ban 194 millió forint hiányt termelt. A város ezt most sem tudja kifizetni, mindössze 100 milliót képes adni a veszteségek csökkentésére, a további mínusz rendezéséhez az uszodát üzemeltető Vasivíznek a saját zsebébe kell nyúlnia.

2021-re ennél még több mínusszal számol a cég, számításaik szerint a szombathelyi Fedett uszoda 242 millió 404 ezer forintos deficitet termel majd.

Fotó: Farkas Bazsi

Egyrészt tehát szegény az, aki ígérni sem tud. Ezt mutatja Orbán Viktor 2015-ös bejelentése, ahol többek között az uszoda fejlesztést is megígérte. Másrészt viszont meggondolatlanság lett volna úgy bővíteni a létesítményt, hogy azt az önkormányzatnak esetleg saját zsebből kell fenntartania. 

A szombathelyi városvezetés elvetette a látványberuházás ötletét és inkább egy észszerű, kisebb, de fenntarthatóbb fejlesztést tűzött ki célul. Hogy ebből mikor lehet valami, azt egyelőre egyik fél sem tűzte ki pontos dátummal. 

Szólj hozzá!

Győri az ország idei második legjobb közutas gépkezelője

Benis Martin így is ott lesz a nemzetközi megmérettetésen.

4 milliárd 400 millió forintból újulnak meg az utak Győrben

Több városrészben, egymással párhuzamosan folyik a munka. 

Állami kitüntetést vehetett át Benke Éva

Az egykori szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola docense magas színvonalú munkáját ismerték el.

Kiszínezhető tornazsákot és tanszercsomagot kapnak az elsősök Győrben

A város idén saját költségvetéséből 8 millió forintot különített el erre a célra.

Egyedi matricakészítés prémiumminőségben

Egy gondosan megtervezett és kiváló minőségben elkészített matrica nem pusztán információt nyújt, hanem egyedi márkaélményt is kínál.

Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki Ágh Ernőt

Szent Kvirin emlékének ápolásában vállalt szerepe miatt részesül elismerésben a szombathelyi önkormányzati képviselő.

Ritka égi jelenség lesz megfigyelhető szerda hajnalban

Három bolygó, a Hold és több fényes csillag, valamint csillaghalmaz kerül közel egymáshoz augusztus 20-án hajnalban.

50 millió forintba kerülne Ondódra egy új ravatalozó, ennyi pénze azonban egész évre nincs a falunak

A veszélyessé vált épületet a hétvégén társadalmi munkában bontják el. A téglákat lepucolják és az iskolában hasznosítják újra.

Lemondott Vígh Ferenc a Haladás vezetőedzői posztjáról

Az új szakmai stáb kialakításáig a csapat edzéseit Simon Ádám sportigazgató, szakmai vezető irányítja.

Vállon szúrta a kalauzt egy férfi Győrben, mert leszállította a vonatról

Nem volt jegye, balhézott, majd elővett egy éles tárgyat és szúrt. 

A tiszta otthon belső rendezettséget is ad!

Sokan hajlamosak a takarítást szükséges rossznak, kötelező rutinnak tekinteni, amit minél hamarabb le kell tudni.