2 és fél millió forintot dobott ki az ablakon a szombathelyi fideszes városvezetés a megépített, majd fél év múlva felbontott csatornával a Szent Imre herceg utcában

Farkas Bazsi 2021-05-15 14:36:53
A hivatal szerint Illés Károly volt a beruházásokért felelős.

783 millió 252 ezer 601 forint - összesen ennyit költhetett el legutóbb Szombathely egy pakkban a bel- és csapadékvíz védelmi rendszerének fejlesztésére. Még a fideszes városvezetés alatt indított projektet tavaly szeptemberben zárták le, vagyis akkor értékelt mindent úgy a hatóság, hogy átvehető és használható.

Ahogy korábban írtuk: már az építkezésnél problémák jelentkeztek. A Rumi úton például úgy bontották el az autók bejáratát, hogy arról korábban a lakókat nem tájékoztatták. A probléma aztán tovább fokozódott, amikor kiderült, hogy a pályázat miatt a tervektől nem lehet eltérni, a terveken azonban minden házhoz csak egyetlen bejáró szerepelt. Végül aztán annyi történt, hogy a lakók kaphattak plusz beállót, amit maguknak kellett kifizetniük.

Ekkor aztán jöttek a betonszegélyek problémái. A szűk bejárókba beparkoló sofőrök ugyanis rendre lehúzták az autókat a magas betonfalon. Ezeket később egy géppel vágták le.

Fotó: Farkas Bazsi

Ugyancsak elmaradt a tájékoztatás Oladon. Egy a kivitelezés megkezdése után megtartott lakossági fórumon azt kérték számon a megjelent Illés Károly (Fidesz-KDNP) korábbi alpolgármestertől és Kecskés László (Fidesz-KDNP) képviselőtől, hogy miért nem a munka megkezdése előtt konzultáltak velük. 

A Dozmat utca, Áchim András utca, Bárdos Alice utca és Komlósi Ferenc utca lakói hónapokig kerülgették a munkásokat és a munkagépeket, az építkezés pedig teljesen tönkretette az aszfaltos utat, amire az volt az ígéret, hogy amint lesz rá pénz, meg fogják csinálni. A kormányzati elvonások és megszorítások után nem egyhamar lesz az, amikor az aszfaltterítő megjelenik a környéken.

A Szent Imre herceg utcában sem volt zökkenőmentes az építkezés és eléggé kétséges volt a projekt megítélése a lakók körében. 2019. november 28-án a szombathelyi közgyűlésen a körzet képviselője, Horváth Gábor (Fidesz-KDNP) a következőket mondta el:

Szívfájdalmam, hogy nem volt ott a tervező egyik bizottsági ülésen sem és itt sincs itt, nem tudjuk neki feltenni azokat a kérdéseket, ami például engem érdekel, a Szent Imre herceg utcával kapcsolatban, ugyanis a Vadász Vendéglő felé lejt a gyalogjárda, ellentétes irányban van lejtetve és ennek függvényében a járdáról a csapadékvíz nem folyik be a folyókába. Az úttestről lefolyik a víz, és egy nagyobb esőnél a fél járda víz alatt van. Az ott lévő lakók elmondják azt a problémát, hogy gyakorlatilag annak a bizonyosnak adtak egy pofont, és nem lett jobb a csapadékvíz elvezetés, hanem rosszabb lett. Jött a Szent Imre herceg 39. házból - hármas társasház - egy bejelentés, hogy nem tudnak az autóval kijárni a hídon, mert nyílt folyókát tettek le, nem egy rácsos folyókát. Bejöttem a hivatalnokokhoz és azt mondják, hogy meg van kötve ez a projekt, tehát, hogy azt a műszaki tartalmat kell megcsinálni, ami bele van írva. 

Korábban is hangsúlyoztam már, hogy mivel a projektet az Európai Unió finanszírozta, így annak szigorú megkötései vannak. Így például az elfogadott műszaki tartalomtól nem lehet eltérni. A másik kikötés pedig az, hogy az elkészült beruházáshoz 5 éven belül nem lehet hozzányúlni. Amennyiben bármelyik követelmény sérül, úgy annak pénzügyi szankciói vannak. Vagyis részben vagy egészben vissza kell fizetni a támogatási összeget.

Tavaly július 14-én jelentették be egy másik eu-s projekt megvalósulását. Ez a TOP-6.4.1-15-SH1-2016-00001 számú „Szombathely Megyei Jogú Város kerékpárosbarát fejlesztése” című európai uniós finanszírozású projekt. Ennek a programnak köszönhetően indultak el a kerékpárút-fejlesztések a városban.

Így most többek között a 

Sugár út,
Rohonci út,
Szt. Márton utca,
Régi Búcsúi út,
Sé-Szombathely összekötés,
Jáki út,
Szt. Imre herceg u.,
Vépi úti kerékpárút építés,
Nárai Külső út

helyszíneken építenek most bicikliutat.

Az építkezésben érintett az a Szent Imre herceg utca is, ahol nemrég a csapadékvíz-elvezetés építése miatt kerülgették az autósok a munkagépeket. Most ismét kerülgetik őket, csakhogy most a kerékpárút építése miatt.

Az utcában 833 méteren építettek ki esővíz elvezetőt. Ez nemcsak a felső réteget érintette, hanem a felszín alá is helyeztek el csatornákat. A kerékpárút építése miatt a felszín alatt kiépített új vezetéket nem bántották, viszont a felszínen lévő új elemeket elbontották. 

Vagyis a hivatalos projektzáró után alig több, mint fél évvel a korábban megépített elvezetést felszedték. Nagyjából az utca felében.

Információink szerint a csapadékvíz-elvezetés így is meg lesz oldva, méghozzá úgy, hogy a most épülő kerékpárutat úgy építik ki, hogy a víz a csatorna felé folyjon le. 

Nem kell hozzá építészmérnöki végzettség, hogy eszünkbe jusson, hogy vajon miért nem egyszerre épült meg a kettő, így időt, energiát és nem mellékesen pénzt spórolhatott volna meg a város. A Szent Imre herceg utcában a csapadékvíz-elvezetés kiépítésére 35 millió 350 ezer 270 forintot költöttek el. A kerékpárút építésére most 92 millió 492 ezer 622 forint megy el.

2019-ben a csapadékvíz-elvezetés projektje is nehezen indult meg és, ahogy azt fentebb írtam, döcögve haladt a maga útján.

Fotó: Farkas Bazsi

De közben egy másik - szintén EU-s - projekt is elindult. Szombathely 915 millió forintot kapott az úthálózat rekonstrukciójára. 

Úgy látszik, túl sok volt a feladat a fideszes városvezetésnek, és a szintén elnyert kerékpárutas projekt kivitelezésének már nem tudtak nekiállni. Ahogy annak az összehangolása sem ment, hogy a Szent Imre herceg utcában egy kosszal végezzék el a csapadékvíz-elvezetést és építsék meg a kerékpárutat. Valamint, hogy ezzel együtt fél év múlva ne bontsák fel a frissen átadott munkát.

De, hogy mi történt valójában, azt a szombathelyi önkormányzattól kérdeztük meg. A hivatal szerint a két projekthez készült tervek nem egy időben készültek el. A csapadékvíz-elvezetéshez 2017. augusztusában, míg a kerékpárúthoz 2019. májusában lettek készen a tervek. Előbbit 2019. augusztus 31-ig kellett befejezni, míg utóbbi közbeszerzési felhívása 2019. augusztus 21-én jelent meg. A hivatal szerint így nehezen volt összeegyeztethető az, hogy a két munkát egyszerre végezzék el. Ráadásul - írja válaszában a városháza - a kivitelezésnél a két külön munkát végző szakemberek akadályozták volna egymást.

Azért ezzel vitatkoznánk, hiszen egy ház generál kivitelezésnél is remekül együtt tud dolgozni a különböző területekért felelős szakember.

A hivatal által küldött adatokból az számolható ki, hogy két és fél millió forintba került annak a folyókaszakasznak a kiépítése, amit alig fél évre rá fel is bontottak. Egyszóval: ablakon kidobott pénz volt. 

És, hogy ki ezért a felelős?

Illés Károly alpolgármestersége alatt adták be a pályázatokat - áll a városházi válaszban.

Szólj hozzá!

Miért érdemes külön pihenőzónát kialakítani a kertben?

A kert, a terasz vagy akár egy nagyobb erkély is könnyen az otthon egyik legkedveltebb részévé válhat, ha megfelelően alakítjuk ki.

Nem áll le a vizsgálat: több győri útszakaszon is azbeszttel szennyezett kőzúzalék jelenléte valószínűsíthető

Az Útkezelő szerint az ép aszfaltburkolatok jelenleg nem jelentenek kiporzási kockázatot, Győr ugyanakkor szigorúbb országos szabályozást kezdeményez az ügyben.

A győrszentiváni önkéntes tűzoltók is bekapcsolódtak a szúnyogmonitorozásba

A program segítségével pontosabb képet kaphatnak a környéken élő szúnyogfajokról, ami a hatékonyabb és környezetkímélőbb védekezést is segítheti.

Csinger Márk távozik Győrből, a holland élvonalban folytatja pályafutását

A 23 éves válogatott középhátvéd négy évre írt alá az FC Groningenhez, miután az ETO-val tavasszal magyar bajnoki címet szerzett.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz kerülnek az MCC ingatlanjai

Egy külön portfóliókezelő társaság dönt majd a székházakról. Akár el is adhatják őket.

Jól vizsgázott az új rendszer: már 85 győri belvárosi üzlettől viszi el a csomagolóanyagot a GYHG

Egy hónap alatt több mint egy tonna műanyag-, papír- és fémhulladéktól tehermentesítette a belvárost az új szolgáltatás.

Hamarosan bor, zene és nyár végi hangulat költözik a Dunakapu térre – nyakunkon a Győri Bornapok

Augusztus 27. és 29. között 15 borvidék 45 pincészete, borlovagrendi felvonulások és három estén át koncertek várják a közönséget Győr belvárosában.

FONTOS: három napra lezárják a Zöld utcát Győrben - újabb fontos szakaszához érkezik a Fehérvári úti csomópont fejlesztése

Augusztus 26. és 28. között építik be az aszfalt kopórétegét, a 81-es főúton csak egyenesen lehet majd haladni, két napon pedig a buszokat is elterelik.

Szombathelyen járt csütörtök délután Lázár János

A Fidesz helyi irodájában tartott eligazítást.

Elapadtak Bozsokon az ivóvíz források

Lajtoskocsival kezdenek el vizet szállítani.

Tegye fel a kezét aki meglepődött: jogsértő volt, hogy Rogánék politikai propagandára használták a vakcina-regisztráció e-mail címeit

Az oltással kapcsolatos információk mellett, az Orbán-kormány éveken át politikai üzenetekkel is bombázta őket.

Az Orbán-rendszer családbarát politikája: Magyarország az uniós sereghajtók között, már Bulgáriában is magasabb a nettó átlagjövedelem

A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.

Cseh védelmi ipari óriás száll be a győri Rábába, a 4iG eladhhatja a vállalat több mint egyharmadát – ezzel új lendületet kaphat a Gidrán-gyártás is

A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.

Elindulhat a győri elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésének előkészítése

Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.

Vitézy Dávid: augusztus végén indul a kőszegi intermodális csomópont kivitelezése

3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs.