Megszámlálhatatlan érmek és serlegek várnak minket Gráczer György, a Falco KC Szombathely ügyvezetőjének irodájában. A nagy íróasztalon papírok és dossziék rendezetten várják a munkát. Minden Falco-szurkoló Gyuri bácsijával régóta ismerjük egymást, a beszélgetést így tegeződve folytatjuk.
Nem könnyű veled időpontot egyeztetni. De azt hiszem, ez érthető, hiszen felértél a csúcsra azzal, hogy a Falco minden létező versenyt megnyert az országban.
Amikor kerestél korábban, sajnos közbejött a koronavírus. Nagyon elkapott, 3 hétig feküdtem, leadtam 8 kilót, megszenvedtem, de most már jól vagyok.
Mennyire egyszemélyes a menedzsment a Falcónál? Mert nem egyszer mondtad, amikor hívtalak, hogy irgalmatlan sok munkád van.
Vannak bőven, akik a kezem alá dolgoznak, de a munka dandárja mégis csak az enyém még mindig. Na, meg aztán itt mindig van valami. Hol egy sérülés, hogy egy új igazolás. Az utóbbi időben pedig a kormányzati intézkedések miatt kellett szinte naponta egyeztetnem a hivatalokkal.
Térjünk rá a Falcora. Nem hiszem, hogy nagy újdonság, ha azt mondom, hogy a csapat a Fakombinátból nőtte ki magát. 1980-ban kezdtetek el kosárlabdázni a cégben. Te akkor tulajdonképpen faipari szakember vagy?
Műszaki felsőfokú végzettségem van. A Falco annak idején, amikor én odakerültem, egy 4000 főt foglalkoztató cég volt. Volt neki telephelye Szombathelyen a Zanati úton, a Puskás Tivadar utcában, de jelen volt Vasváron, Szentgotthárdon, Sopronban. Végzős főiskolás voltam, amikor nekiálltam a munkahelykeresésnek, így jött a Falco. De jól mondtad, cégen belüli heti egyszeri kosarazásból nőtte ki magát a csapat.
Honnan tudtatok ti olyan szinten kosárlabdázni, hogy egészen az NB II-ig, majd aztán az élvonalig jutottatok?
Szombathelyen volt hagyománya már akkor is a kosárlabdának. Két csapat vegetált az NB II-ben akkor: a Sabaria és a Tanárképző. Belépett a Falco harmadiknak, a Sabaria két évre rá meg is szűnt, mivel mi átvettük teljesen a helyüket.
Régi kosarasokat szedtünk össze, akik a két korábban említett csapatban már játszottak. Fel kellett építeni az utánpótlást is.
Az eredeti mag meddig jutott el?
Abból a magból az NB I B-csoportban már senki nem játszott. NB II-es szintű játékosok voltak.
Mindenki hobbiként kezdte?
Azért nem. Volt, aki a Sabariában játszott, volt, aki a Tanárképzőben. Aztán voltak, akik Körmendről jöttek. Sok olyan fiatal volt, akik eljutottak mondjuk a junior korig, de továbblépés nem lett volna Körmenden. Jöttek hozzánk játszani.
1984-ben ideiglenesen vetted át a klub vezetését.
Igen, addig hát magam is próbálkoztam a játékkal.
Milyen statisztikád volt, emlékszel még rá?
Bedobó voltam, közepes statisztikával. Lelkes voltam, de nem voltam egy nagy király. Abban az időben teljesen más volt. Aki mondjuk 195 centi volt, az már centert játszott. Az én magasságom elég volt ehhez a poszthoz.
Az a városi legenda, hogy a csapat sárga-fekete színét Déri Csaba “Guminak” köszönheti, aki az akkori egyik top csapat, a Jugoplastika színeit alapul véve ragaszkodott ehhez a párosításhoz.
Erre én már nem is emlékszem, hogy hogyan lett pont a sárga-fekete. Az biztos, hogy a Gumi, játékos és edző is volt a csapatnál. Azt tudom, hogy olyan színpárost akartunk választani, ami akkoriban nem volt. Zöld-fehér, kék-fehér, piros-fehér, piros-kék ezek mentek akkoriban. Sárga-fekete nem volt senkinek sem. Amikor NB II-be jutottunk, akkor már ezek voltak a színeink. Nem volt könnyű szerelést szerezni. Baján, az ottani csapat egykori kiválóságának és ikonjának, Kovács Józsefnek volt egy kosárlabda-felszereléseket is gyártó cége. Nála tudtunk sárga-fekete szerelést csináltatni.
Ha a Falcoról beszélünk, akkor megkerülhetetlen az, hogy a Körmendről is beszéljünk.
Két játékos volt Körmendről mindjárt az elején. Egyikük az előbb is emlegetett Gumi.
Zsebe Feri legendás mondása volt az első Körmend-Falco előtt, hogy jó lesz, ha a Szombathely felköti a Liberót.
Akkor még hatalmas volt a szakadék a két csapat között. Mi akkor voltunk NB I A-csoportos újoncok, a Körmend meg ott volt az első három, négyben. Nagy volt a különbség a játéktudásban.
Most meg fordult a kocka.
Az elmúlt négy évben mi rendre a körmendiek előtt végeztünk. Hosszútávon sikerült úgy kiépíteni a csapatot - főleg a magyar játékosokra építve-, hogy egy erős magunk legyen.
1992-ben lett A-csoportos a Falco. Jövőre lesz 30 éve, hogy az elit tagja az együttes, és ez idő alatt egyszer sem esett ki.
Úgy van, és talán egyszer vagy kétszer fordult az elő, hogy nem jutottunk be a rájátszásba.
Arra emlékszel, hogy mikor lett a Falco tényező a szombathelyi sportbarátoknál?
Amikor az Arena Savaria megépült, az adott egy nagy lökést. A kis csarnokba 1200-1400 ember zsúfolódott be, ha valaki kiment a meccs közben a mosdóba, vagy ne adj Isten egy sörért a büfébe, akkor esélye sem volt vissza ülni, vagy visszaállni a helyére.
Az Arena elengedhetetlen volt a csapat fejlődése szempontjából. Túlnőtte a kis csarnokot a nézőszám, a szurkolói kör. Amikor átjöttünk ide, nem volt gond megtölteni a csarnokot a nézőkkel. Igaz, ehhez kellett a családi bérletes konstrukció is, hogy a családokra építsünk. Igazi családi program lett a Falco-meccsre járás. Bevezettük a családi bérleteket, ami így lényegesen kedvezőbb ár, mintha valaki egyesével vásárolja meg a bérletet.
Ilyen apróságokon múlik?
Ez is benne van, na meg azért az sem elhanyagolható, hogy a szurkolók győztes meccseket szeretnek nézni, és általában ezt is megkapják. Az utóbbi időben pedig olyan csapatokat tudtunk idehozni a Bajnokok Ligájának köszönhetően, akik nem sűrűn fordulnak meg Magyarországon.
Amikor normál helyzetben voltunk, vagyis vírusmentes időben, akkor volt 1600 bérletese a csapatnak.
Közben pedig ikonok lettek a Falco játékosai. Amikor a kosárlabda népszerűsége az egekben volt, úgy a 90-es évek végén, akkor a városi grundokon mindenféle legenda terjengett. Hogy például Kálmán Laci meg Pankár Tibi órákon át tartó tripladobó versenyt rendeztek és egyikük sem tudott hibázni.
Voltak ilyen versenyek a játékosok között a kis csarnokban.
Akkor talán ez még igaz is lehet.
Az biztos, hogy voltak ilyen versenyek egymás között az edzések után. Valami kis tétet feldobtak, aztán ment a versengés.
Ha már Pankár Tibit említetted: ugye ő szőcei. Amikor Szombathelyre került, a Nagy Lajosban kezdett kosarazni, aztán odáig fejlődött, hogy válogatott lett.
Tagja volt az első bajnokcsapatnak.
Szegénynek akkor törött el a lába.
Az volt akkor a mondása, hogy kivették a féket a csapatból, ezért sikerült a bajnoki cím - de nyilván ezt csak poénból mondta.
A bajnoki címek és a Kupa aranyon kívül van olyan eset a hőskorból, amit még néha ma is felemlegetsz?
Pécsen játszottunk, előtte Kaposváron állt meg a busz, ott ebédelt a csapat. Akkor derült ki, hogy Molnár Tamás, vagyis a Kiskolbász otthon hagyta a cipőjét. Hogy ő vagy a felesége nem pakolta be a táskába, ez soha nem derült ki. Vojvoda Gyuri, aki a mostani válogatott játékos Vojvoda Dávid édesapja, adott egy kölcsöncipőt, abban játszotta le a meccset.
Azt olvastam két egymást követő nyilatkozatban, hogy “már csak a Kupa arany hiányzik a tökéletességhez”, aztán meg azt, hogy a Magyar Kupa megnyerésével még nem értetek fel a csúcsra. Akkor most mi van? Te vagy az örök elégedetlen?
Elégedett vagyok persze, hogy a hetedik nekifutásra megnyertük a Kupát. De nincs még vége a bajnokságnak. Csak szeretnénk azt a harmadik csillagot is a címerünkben tudni.
Amellett meg jól mutatna már a negyedik. Gondolom.
A tavalyi csapat annyira erős volt, hogy ha nem jön közbe a koronavírus, akkor biztos vagyok benne, hogy meg lett volna a bajnoki arany is és a Kupa is. Hiányérzetem van.
Viszont tudtatok indulni a Bajnokok Ligájában, selejtező nélkül.
A FIBA figyelembe vette az előző évi eredményeinket. Újoncként, abban az erős csoportban nagyon jó eredményt csináltunk.
Melyik Falcoban érezted magad a legjobban?
Több is van. Az első az az, amikor a Dombóvár ellen playoff volt az A-csoportba jutásért. A Dombóvárt 3-0-al elintéztük. A csapat bejutott az NB 1 A-csoportba. Ez nagy szó volt, nem csak a klub, de a város életében is. Előtte 26-27 éve volt utoljára élvonalbeli csapata Szombathelynek, méghozzá a Haladásnak. Akkor még tavasztól őszig volt a kosárlabda-bajnokság megrendezve és kint a szabadban, salakos pályán játszott a Hali akkori csapata. Ez mindenkinek az életében egy nagy lépés volt. Akkor is nagy volt a különbség az A- és a B-csoport között. Hogy meg tudjunk felelni az élvonalnak, újjá kellett szervezni a Falcot.
Aztán jó visszaemlékezni a bajnoki címek megnyerésére is. Az első, az nyilván mindenki életében egy mérföldkő, ezzel mi is így voltunk.
A második meg annyira fenomenális volt, hogy a csapat a playoffban mindenkit megvert, 9-0-al mentünk végig. Előtte kétszer is bajnoki döntőt játszottunk és akkor nem jött össze, - hát itt nem volt kérdés, hogy mi lesz a vége.
Aztán kezdődött a nemzetközi szereplés, ahol megint egy magasabb szintnek kellett megfelelni.
Most meg a Magyar Kupa.
Vannak más aktív sportvezetők a kosárlabdában, akik veled együtt kezdték és ma is dolgoznak?
Szegény Bálind József “Jampi” volt, aki szintén ott volt egy csapat születésénél Dombóváron és vitte is nagyon sokáig, szomorú ezt mondani, de élete végig. Lassan 12 éve, hogy elment. Egyedül vagyok, mint utolsó mohikán.
Aki tele van vitalitással és elképzelhetetlen, hogy ne üljön ott a Falco kispadján. Együtt élsz a játékkal. Volt már, hogy technikait kapott miattad a csapat?
Csak kétszer.
Az is sok nem?
A játék hevébe belefér, egyik meccsen sem kaptunk ki emiatt.
Min dolgozol most? Azt szokták mondani, hogy legkésőbb februárban készen van a keret a következő szezonra, csak a bejelentésekkel szoktak várni a játékosok és a klub.
Azért nem teljesen. Februárban kezdődnek el az edzőkkel és a játékosokkal a tárgyalások. Persze nem direktbe, hiszen most már a 15 éves gyerekeknek is játékosügynökei vannak. Perl Zolinak, Keller Ákosnak, Benke Szilárdnak élő szerződése van. Váradi Benedekkel elkezdjük a tárgyalásokat, na meg az edzőkkel is. Ezek vannak most folyamatban. Meg nézzük a piacot, hogy milyen játékosokat tudunk ide csábítani. Olyan csapatot kellene építeni, hogy egy Bajnokok Ligája csoportból tovább tudjunk lépni. Leginkább pénz és szerencse kérdése. Nem mindegy, milyen lesz a sorsolás. A drágább együtteseknél egy játékosnak annyi a fizetése, mint az egész Falco egy évi költségvetése.
Fogod tudni valaha elengedni a Falco kezét?
Erre nem tudom a választ.