Európa eleinte nem hitt a szemének, de a jeges valóság belehasított 1991 forró nyarába: véres polgárháborúba torkollt a nemzetiségi vita Jugoszláviában. Csak egy hajszálon múlt a pusztító tűz átterjedése magyar területre, Vas megyére.
1991 kora nyarán Szlovéniában népszavazást rendeztek, a választók kilenctizede a Jugoszláviától való elszakadás mellett voksolt. A ljubljanai vezetés tisztában volt azzal, hogy mindez a Szlovénia területén számos bázissal és laktanyával rendelkező Jugoszláv Néphadsereg (JNH) beavatkozását eredményezheti.
De a szlovének felkészültek a harcra. Létrehozták a könnyű fegyverekkel felszerelt, „területvédelmi" egységeket, 21 ezer fővel. Kidolgozták a védelmi stratégiát. A JNH nyomasztó túlereje miatt gyors gerilla-hadviselésre, a laktanyák és bázisok blokádjára, a tankoszlopok bekerítésére és a légtér védelmére készültek. Nagy számban vásároltak tank- és légelhárító rakétákat - utóbbi aztán döntőnek bizonyult.
Jó hónappal előtte, 1991 májusában a szombathelyi Savaria Tourist szakemberei, közte a rendkívül sikeres cég igazgatója, Balogh Károly és helyettese, Lőrincz Ottó Zágrábba utazott. Szívélyes üzleti meghívásuk volt a Zágrábi Nemzetközi Turisztikai szakvásárra. Az utazás simán ment, semmi sem utalt a rövidesen bekövetkező, tragikus fordulatra. Úgy tűnt, mindenki a békét óhajtja.
„Ha sokat beszélnek a békéről, akkor ott karnyújtásnyira a háború", emlékezett később a zágrábi útra a vasi delegációt fogadó horvát utaztató hölgy, Jadranka.
„Amikor Karcsiék megjöttek, minden a legnagyobb rendben volt. Látszólag. Hatalmas pavilonok, több száz kiállító, még az USA is kivonult. Karcsiék azt mondták, hogy a magyar sajtó szerint nálunk háború lesz. De megnyugodtak, mert a vásáron nyugalmat és gazdagságot láttak. Mi viszont akkor már tudtuk, hogy ég a kanóc".
A vasi delegációt meghívták a vásár exkluzív fogadására is. Sorra gördültek a főpavilon elé az elegáns Mercedesek, a belőlük kiszálló, már-már egyenruhának számító Mura-öltönyös, aranyórát és arany mandzsettát viselő belgrádi káderekkel. Csak Jadranka vette észre, hogy az érkezők elvtársi öröme nem a régi.
A vásár szívélyes hangulatban ért véget, Balogh Károlyék Muraszombat irányából érkeztek a Hodos-Bajánsenye étkelőhöz. Álmukban sem gondolták volna, hogy alig egy hónap múlva a közelben golyók fütyülnek majd...
A fordulat június 25-én állt be, amikor a szlovén parlament kikiáltotta az ország függetlenségét. Másnap a szlovén önkéntes erők meglepetésszerűen átvették a határátkelők ellenőrzését a jugoszláv hatóságoktól. Ekkor történt, hogy a Hodos közelében kisebb tűzharc tört ki a JNH határőr katonái és a szlovén területvédelmisek között.
A bajánsenyei átkelőn is hallották a fegyverek zaját. „Erős, kitartó sorozatok voltak, nyomában meg ordibálás... Nálunk már korábban megerősítették a szolgálatot és arra is volt terv, ha elfajul a helyzet. Senki sem gondolta volna, hogy a jugók majd egyszer egymást lövik. Már csak azért sem, mert jóval gazdagabbak voltak, mint mi", emlékezett vissza egy sorkatona.
A csetepaté csupán pár óráig tartott, halott sem volt, de a JNH katonái visszavonultak. Ezzel az erőtlen katonai akcióval vette tulajdonképpen kezdetét a délszláv háború, még ha ebből Szlovénia ki is maradt. Bár a déli szomszéd nem volt a belgrádi vezetés fő csapásának iránya, de a szlovének hősiessége is kellett ahhoz, hogy ne is legyen.
Hamarosan kiderült ugyanis, hogy a belgrádi tábornokok elszámították magukat. A JNH laktanyáit és bázisait a szlovének bekerítették. Elvágták az élelmiszer- és lőszer-utánpótlást, megszállták a raktárakat. A legfontosabb utakat teherautókkal és kamionokkal barikádozták el, megakadályozva ezzel a páncélosok mozgását.
A szlovének hatásos légvédelmet építettek ki és ez hadászatilag nyerőnek bizonyult. Amikor a JNH helikoptereket küldött körülzárt csapatai megsegítésére, a szlovén kormány jelezte, hogy le fogják őket lőni. A jugoszláv vezérkar ezt blöffnek tartotta, ám a szlovének nem. Lelőttek két helikoptert (az egyik pilóta szlovén származású volt).
Ekkor vált világossá, hogy mit is jelent valójában a polgárháború.
A szlovének támadásba lendültek, laktanyákat, menetoszlopokat vettek tűz alá, közlekedési csomópontokat, reptereket szálltak meg. A jugoszláv főparancsnokság belátta, hogy a támadás kudarcba fulladt. A háború így csupán tíz napig tartott. A szlovén fél 18 halottat és 182 sebesültet, a JNH 44 halottat és 146 sebesültet vesztett.
A harcokban életét vesztette több külföldi is. A fogságba esett jugoszláv katonák száma megközelítette az ötezret. A JNH kivonult az országból, 1991. október 7-én pedig Szlovénia újra életbe léptette a függetlenségi nyilatkozatát. Az új ország első elnöke Milan Kucsan lett.
Az, hogy a háború nem csapott át vasi földre, abban szerepe volt egy sikeres szlovén katonai manővernek is. A JNH alakulatok a Muravidéken Lendva és a szlovén-osztrák határ felé, valamint Muraszombat irányába masíroztak. Az eredeti tervben szerepelt a hodosi átkelő megszállása is. Ám a néphadsereg katonái heves tűzharcba kerültek, a szlovének a harckocsioszlopot feltartóztatták, a szerb hadművelet kútba esett.
„Azt tanultuk meg mi akkor és ott, hogy Európában mindig voltak és lesznek háborús tűzzel játszó, uszító figurák. Mindig jönnek új Milosevicsek, Arkanok, Mladicsok. Akik a nacionalizmusra építve, hatalmukkal visszaélve gazdagodnak", mondta Jadranka.
Harminc éve már, hogy kirobbant az utolsó európai polgárháború. De ne ringassuk illúziókba magunkat: a békéről papoló menetelők kezében ott a kanóc.
