Túl van a sikeres dinamikus terhelésen a budapesti Összekötő vasúti híd

Bazsó Bálint 2021-04-25 16:29:55
Ma este fél tízkor megindulhat a forgalom hazánk legfontosabb vasúti hídjának első, elkészült vágányán.

"A hétfői sikeres statikus próbák után ma két összekapcsolt Szergej dízelmozdony sikerrel teljesítette a különböző, 5 és 80 km/h közötti sebességgel végzett dinamikus próbákat is, így a híd műszaki átadás-átvételére is sor kerülhetett ma" - írja Vitézy Dávid a Facebook-oldalán.

A  Budapesti Fejlesztési Központ igazgatója szerint az új műtárgyon vasárnap 21:30-kor indulhat meg a forgalom, az első utasokat is szállító menetrend szerinti vonat a holnap, azaz hétfő reggel 5:27-kor Kőbánya-Kispestről Székesfehérvárra induló G43-as vonat lesz várhatóan.

Fotó: Fotók: Nyitrai Dávid/BFK

Mint írja, az elmúlt héten a kivitelező a vágányt beszabályozta és a felsővezetéket is kiépítette. Közben megkezdődött a középső hídszerkezet bontása, melynek helyére év végéig kerül új híd.

Fotó: Fotók: Nyitrai Dávid/BFK

Emlékeztetett: a Déli Körvasút program az elmúlt évtizedek legnagyobb budapesti vasútfejlesztési beruházása, mely kormányzati beruházásban, európai uniós támogatással, a Budapest Fejlesztési Központ és a NIF együttműködésében valósul meg.

Fotó: Fotók: Nyitrai Dávid/BFK

Hozzátette: Az új, ma este forgalomba helyezett harmadik vasúti híd átadása után a meglévő két vasúti hídszerkezet cseréje következik, ezt követően pedig Kelenföldtől a Népligetig új vágányok és 3 helyszínen (Nádorkert, Közvágóhíd, Népliget) új vasúti megállók épülnek, hogy jelentősen sűrűbben közlekedhessenek az elővárosi és távolsági vonatok Budapesten át. Ez  jobban bekapcsolja a vasutat a főváros és a régió közlekedésébe, továbbá lehetővé teszi a vonatok sűrítését elővárosok felől.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.