Új InterCity kocsikat vásárolna a GYSEV

Bazsó Bálint 2021-04-24 17:32:40
A feltételes mód indokolt, ugyanis egyelőre csupán a pénz hiányzik hozzá.

A vasúttársaság feltételes - mivel a vásárláshoz szükséges anyagi forrással nem rendlekezik a cég - közbeszerzési eljárásának keretében nyolc szerelvény kiállítására alkalmas IC-járműflotta beszerzését határozták meg - derült ki a Közbeszerzési Értesítőből.

A járművek kialakításánál kiemelt szempont, hogy az 1. és 2. osztályú ülőhelyek mellett min. két darab mozgássérült osztályú ülőhellyel, és legalább egy mozgássérültek számára kialakított WC mellékhelyiséggel rendelkezzen egy-egy szerelvény. Szintén lényeges, hogy minimum 8 darab kerékpár szállítására is alkalmasak legyenek a szerelvényeket kiadó IC-kocsik, amelyek nem dohányzó kialakításúak.

Fotó: GYSEV Zrt.

Fotó: Vágvölgyi Bálint

Az InterCity-kocsik termes kialakítású utasterében követelmény, hogy a padlózat teljesen vízszintes legyen, nem lehet benne lépcső vagy rámpa. A klimatizált kocsik üléseinél konnektorok és USB csatlakozók szolgálhatják az utasok kényelmét, a kerékpártárolónál és a kerekesszékes helyeken pedig elektromos kerékpár, ill. elektromos kerekesszék töltésére alkalmas aljzat kiépítése is szükséges.

A tervek szerint a másodosztályú kocsikban elkülönített családi fülkék, az első osztályúakban pedig csendes és business fülke is az utasok rendelkezésére áll majd. A 200 km/órás sebesség elérésére alkalmas új IC-kocsikban wifi, és utastájékoztató monitorok szolgálhatják az utazók kényelmét, a járműveket zárt rendszerű WC-kel szerelik fel.

A nemzetközileg elfogadott biztonsági követelményeknek megfelelő új IC-kocsik a tervek szerint a GYSEV és a MÁV működési területén közlekedhetnek, valamint GYSEV határon átnyúló forgalmaiban is részt vesznek.

Szólj hozzá!

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.