Rövid, de szigorúbb zárást javasol a Magyar Orvosi Kamara

Székely Zoárd 2021-03-23 17:27:59
A helyzet súlyossága miatt nem látnak más megoldást.

„Az oltás lesz az, ami miatt május-júniusban ki lehet nyitni. De aki a jövő héten megkapja az oltást, annak semmi sem garantálja, hogy ezen a héten nem kerül kórházba vagy intenzív osztályra"

– nyilatkozta Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az InfoRádiónak.

A kamara legutóbbi közleményben már azzal a kéréssel fordult a lakossághoz, hogy mindenki csak rendkívül indokolt esetben hagyja el az otthonát, a kormánytól pedig azt kérte, hogy azonnal korlátozzák az üzletekben egyidejűleg tartózkodó vásárlók számát.

Magyar Orvosi Kamara: Nagy a baj!

Közleményt adott ki a Magyar Orvosi Kamara a súlyosbodó járványhelyzet kapcsán, amelyben a járvány harmadik hullámának súlyossága miatt arra kérik a lakosságot, hogy ha tehetik, maradjanak otthon, a döntéshozókat pedig arra, hogy azonnal korlátozzák az üzletekben egyidejűleg tartózkodó vásárlók számát. A közlemény szövege: A COVID-19 betegség minden eddiginél erősebben támad.

„Inkább legyen egy rövid, de nagyon szigorú zárás, mint elhúzódóan egy félig zárt és félig eredményes világ”

– emelte ki Kincses, majd hozzátette, hogy most és minden nap minden ember személyes felelőssége a védekezés, hogy ne fertőződjön meg.

„Élelmiszerbolton, patikán kívül gyakorlatilag mindent be kellene most zárni. Drogéria minek? Az alapvető tisztálkodási, higiéniás felszerelések mind kaphatók az élelmiszerboltokban is. És az emberek szervezzék észszerűen a vásárlásukat, ne legyen az, hogy ma berohanok egy vajért, holnap egy kiló kenyérért, hanem heti bevásárlásokat szervezzenek, minimalizálják a boltban való tartózkodást!"

– fogalmazott a MOK elnöke, aki szerint a barátoknak most szerinte skype-on kellene egymást felhívniuk azért, hogy „jövő húsvétkor legyen kit meglocsolni azok közül, akiket szeretünk”. Emellett hangsúlyozta, hogy muszáj a csoportosulást kerülni, beleértve a tömegközlekedést is.

„A számok sajnos minket igazolnak – két nap alatt meghalnak annyian, mint a tavaly tavaszi hullámban összesen –, a helyzet súlyossága változtat a közgondolkodáson és az intézkedéseken is. Mi Facebook-lájkokat nem gyűjtünk"

– mondta Kincses, aki úgy véli, 

két hét durva szigor elég lenne egy olyan járványhelyzetben, amilyen nem volt az elmúlt ötven évben.

Szólj hozzá!

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.