Szabó Bálint: Egy égő szalmabálához kötöztek a cipőfűzömnél fogva a makói tanyavilágban

Pintér Bence 2021-03-10 19:20:44
A Szombathelyen is ismert szegedi önkormányzati képviselő, Szabó Bálint elmondta a verzióját arról, hogy miért tűnt el február közepén.

A Karc FM-nek adott interjúban mondta el a karrierjét Vas megyében kezdő szegedi politikus, Szabó Bálint, hogy szerinte mi történt vele, amikor február közepén eltűnt egy napra. Az interjúból kiderül:

Szabó állítása szerint a makói tanyavilágban, cipőfűzőjével egy villanyoszlophoz kötözve, szinte minden ruhájától megfosztva, egy égő szalmabálán tért magához.

A képviselőt az interjú szerint a futópályán lepték meg – emlékei szerint heten – és közölték vele, hogy „éjfélre érjen át Romániába, különben a családjának baja eshet”. Elmondása szerint több mint 40 kilométeren át gyalogolt, miközben fenyegetői kísérték, végül megkötözték. A politikus szerint voltak előzményei a történteknek, hiszen azt állítja: a megelőző napokban többször is megfenyegették, hogy állítsa le magát a szegedi önkormányzat botrányos ügyeit firtató ténykedésében. Szabó sérelmezte, hogy eltűnéséről nem írt a szegedi önkormányzati lap, és hogy a rendőrség is három hétig „parkoltatta” az ügyét.

A pályáját Vas megyében kezdő Szabó a kétezres évek közepén amiatt került be a hírekbe, hogy miután magánvádas feljelentést tett a pénzért vásárolt roma tagság beszervezésével az MSZP-s Tóth Csabát megvádoló szombathelyi cigány önkormányzati elnök, Horváth Csaba ellen, azt állította, hogy bosszúból megerőszakolták.

Szólj hozzá!

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.