Dézsi Csaba András kiadná az egyik győri önkormányzati intézménynél történt hűtlen kezelésről szóló belső vizsgálat eredményét

Papp László Tamás 2021-02-01 11:45:00
V. Lajosné, a Győr egyes óvodáit működtető önkormányzati központ korábbi gazdasági vezetője a múlt hónapban állt bíróság elé. A polgármesterrel készült interjúban rákérdeztünk az ügyre.

A polgármesterrel készült interjúban több belső vizsgálatra is rákérdeztünk, így a Győr-Szol és a GYHG átvilágítására is. „Minden eredmény nyilvános, ami a városházán történik, minden adatot ki lehet kérni, ennek a vizsgálatnak a majdani eredményét is” – felelte Dézsi Csaba András.

„Van egy másik ügy, folyik egy gazdasági vezető tárgyalása hűtlen kezelés miatt, még az előző érából. A tárgyaláson kiderült, hogy erről készült egy belső vizsgálati jelentés a jegyzői kabinetben. Kikértük ezt a dokumentumot. Meg fogjuk kapni?” – tudakoltuk a konkrét ügy fejleményeit. „Ha rajtam múlik, akkor kiadjuk. Nekem nem fűződik érdekem ahhoz, hogy egy ilyen dokumentumot ne adjunk ki. Ez a történet ráadásul még az elődöm ténykedésének idejére esett. Jegyző úr fog dönteni, hogy jogilag kiadható-e” – hangzott a polgármester válasza.

A Győri Járási Ügyészség korábbi cikkükben ismertetett vádirata szerint az 54 éves nő, aki az egyes óvodákat működtető önkormányzati központ - mai nevén Gazdasági Működtető Központ Győr - gazdasági főelőadója, majd gazdasági vezetője volt, huszonhét darab úszósín kaput rendelt meg és fizettetett ki a gazdasági központtal 96 ezer 698 forint értékben, melyekből élettársa házi felvonót épített az otthonukba.

Bíróság elé került a Borkai-éra egyik gazdasági vezetője Győrben

Ma egy olyan, még a Borkai-korszakban történt gazdasági bűncselekmény - hűtlen kezelés - tárgyalását kezdte el a Győri Járásbíróság, melyben korábbi vezető beosztású önkormányzati dolgozó és korábbi élettársa ül a vádlottak padján. Ez a tett más, korrupciógyanúsnak véleményezett, szintén a Borkai-korszakban lezajlott ügyekkel szemben eljutott a vádemelési és bírósági szakba.

Ugyanitt egy villanyszerelővel munkálatokat végeztetett 351 ezer forint értékben, melynek számláját ugyancsak a központ fizette ki helyette.Emellett 96 alkalommal olyan termékeket rendelt 21 millió 555 ezer 244 forint értékben egy építőanyag kereskedéstől, melyeket ismeretlen helyre szállíttatott. A számlákat azonban a központ könyvelésében helyezte el, az összegeket pedig átutaltatta. Az üggyel portálunk többször is részletesen foglalkozott.

V. Lajosné január 18-i tárgyalásán egyebek között kiderült: az önkormányzat jegyzői kabinetjének belső ellenőrzése tárta fel a vádban szereplő cselekményeket. Rákérdeztünk hát erre Lipovits Szilárd győri jegyzőnél. Az ügyben készült belső vizsgálati jelentés megismerhető a nyilvánosság számára? Az illető mikortól meddig volt az önkormányzat dolgozója, s vele szemben milyen fegyelmi, munkajogi lépeseket tettek? – tudakoltuk. Mint fentebb olvasható: a polgármesternek nincs kifogása a dokumentum nyilvánosságra hozatala ellen. A jegyző viszont még nem reagált a január 22-i megkeresésünkre. 

A tárgyaláson V. Lajosné a bíró kérdésére részben elismerte felelősségét a vádakban, de azt állította: ezekről a dolgokról az akkori főnöke, a működtető központ igazgatója is tudott, sőt. A vádlott szerint kezdetben még ő, az intézmény vezetője is gyanúsított volt a cselekmény ügyében. De végül ellene nem emeltek vádat, csak tanúként fogják kihallgatni az eljárás során. (A nő védője is elmondta beszédében, hogy az ilyen utalások nem egyszemélyi döntések voltak, többszörös ellenjegyzésen kellett keresztülmenniük.)

Már korábban is érdeklődtünk az önkormányzatnál: az esetlegesen lefolytatott belső vizsgálat megállapította-e más felelősségét is a megvádolt személyen kívül? Eddig nem jött válasz. Dr. Gál Katalin sajtószóvivő a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség részéről az ügyre vonatkozóan a következő tájékoztatást adta:

„A központ akkori vezetőjét ugyan nem az ügyészség hallgatta ki gyanúsítottként, de valóban megszüntette vele szemben az ügyészség az eljárást és megrovást alkalmazott hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt, ami bizonyos menetlevelekkkel kapcsolatos visszaélésekhez köthető.”

Amennyiben az önkormányzati belső vizsgálat eredménye publikus lesz, természetesen arról is be fogunk számolni. 

   

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.