Bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást a szombathelyi “kézilabdás kukkoló” ügyében

Farkas Bazsi 2021-01-25 08:51:00
A hatóság szerint semmi sem történt. A politika egy pillanat alatt tett tönkre egy életet. 

2020. július 29-én  az Aréna Savariában edző SZKKA utánpótláskorú játékosai jelezték edzőiknek, hogy az általuk használt öltöző ablakán valaki felvételt próbál készíteni róluk - így kezdődött az a sajtóközlemény, amit tavaly július 31-én kapott meg szerkesztőségünk és, amit a Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft., a Falco KC Szombathely és a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia vezetői közösen írtak alá.

Már a közleményben azt írták, hogy a vélhető elkövetőt azonnal el is küldték az önkormányzati cégtől, még mielőtt a hatóság bármilyen határozatot hozott volna. 

Az ügyben gyorsan fogódzkodót talált a politika is. Azon felül, hogy egy önkormányzati cég dolgozójának azonnal elengedte a kezét maga az önkormányzat, a helyi ellenzék, vagyis a Fidesz is úgy érezte, hogy azon nyomban rá kell repülnie az ügyre. 

A sort a párt első számú lakájmédiája a Pesti Srácok kezdte, aztán jött a Magyar Nemzet, végül pedig a Vas Népe sem maradt ki a sorból. Komoly kapcsolati hálókat vázoltak fel, hogy az feltételezett elkövető kinek az ismerőse, kivel van jóban, kinek a barátja és így tovább. Felhasználva az ügyet arra, hogy megcibálják az Éljen Szombathely! városvezetést, mert hát senki más nem lehet ezért felelős, csakis ők.

A szombathelyi Fidesz máskor hallgatag és az újságírói kérdések elől bujkáló képviselője, Illés Károly is nyilatkozott. 

- Kevés a konkrét információnk az ügyről, ám amennyiben igazolódik, hogy így történt, akkor azt a szombathelyi Fidesz–KDNP képviselőcsoportja mélységesen elítéli - mondta akkor Illés.

Érdekes egyébként, hogy a frakcióvezető egy szót sem szólt akkor, amikor frakciótársa vezetésével botrányba került a szombathelyi delegáció a Lake Placidben megrendezett téli diákjátékokon. Hogy, hogynem az amerikai rendőrségnek zaklatás miatt kellett eljárnia. Ha az Ugytudjuk.hu nem derítette volna ki az ott történteket, akkor Lendvai és a városvezetés megpróbálta volna eltussolni a dolgot.

Az Aréna Savariában történtek – vagyis, mint mindjárt látjuk: meg nem történtek –, amiatt is szomorúak, mert látni, hogy politikai érdekek miatt milyen gyorsan is tesznek tönkre egy életet azzal, hogy egy vélt elkövetőt idő előtt meghurcolnak.

Lezárult ugyanis a rendőrségi eljárás, amelynek határozata alapján bűncselekmény hiányában a nyomozást a hatóság megszüntette. A végzésből kiderül, hogy az öltözőablak 2 méter 40 centi magasan van, ahova így a gyanúsított be sem láthatott. A férfi egyébként mindenben a hatóság segítségére volt, a rendőrkapitányságon önmaga jelentkezett, és nem csak a telefonját bocsátotta önként a hatóságok rendelkezésére, de valamennyi a hatóság által kért kódját is megadta. Azt az érintett is elismerte, hogy félreérthető mozdulatot tett, ám mindössze ennyi volt az, ami miatt meghurcolták.

Semmilyen konkrét ténnyel, adattal, személyi vagy tárgyi bizonyítékkal nem lehet alátámasztani, hogy bűncselekmény történt - áll a rendőrség határozatában.

A jobboldali média által emlegetett pedofilgyanú pedig a rendőrségi iratokban fel sem merült, a hatóság ilyen cselekmény miatt nem nyomozott, ezt csakis a propaganda kreálta.

Kíváncsian várom az ügyben eddig felháborodott politikusok, tüntető “szurkolók”, és oknyomozó gépelőnők mikor gyakorolják az egyik legnemesebb emberi gesztust és kérnek bocsánatot. 

Szólj hozzá!

Kőszeg és Körmend együtt pályázik a Kastélyút Programba

Akár 300 ezer euró is érkezhet az Alpokaljára, turisztikai programra.

Palotai Károly emlékoszlopot avattak Győrben 

A focistaként és játékvezetőként is csúcsra ért legendát, emberségéért szerették igazán. 

37 ország 170 sportolóját várják Szombathelyre

Argentínából, Ausztráliából, Új-Zélandról, Bangladesből, Kínából, Kolumbiából, Hongkongból, Indonéziából, Indiából, Jamaicából, Mongóliából, a Dél-afrikai Köztársaságból és Tajvanról is éreznek sportolók.

Négy generációs vendéglátós család volt, most mégis bezárták a szombathelyi Május 1 vendéglőt

Az adó és az adminisztrációs terhek késztették erre őket. Most vendégházként üzemel tovább az épület.

A motorok világítása: hatékonyabb és biztonságosabb megoldások

Valaha gondolkodtál már azon, hogy milyen fontos szerepe van a motorokon alkalmazott világításnak?

Hamis Labubu szállítmányra csaptak le a NAV-osok

A fináncok több mint 43 ezer darab hamis játékfigurát és kiegészítőt találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Magyar Péter: Orbán háromszor buktatta le magát Hont András propagandistánál. Mennie kell. Menni fog.

A TISZA szerint nyilvánvalóvá vált, hogy milyen közpénzpazarlás folyik.

Győr lesz a házigazdája az 53. Országos Elsősegélynyújtó Versenynek

Elsősegély élesben a városban, szeptember 20-án. 

Hogyan lehet még energiatakarékosabb az otthonunk?

Napjainkban a fenntarthatóság a legfontosabb szempontok közé tartozik.

A Pelikán Hotel éttermébe költözne a Pannónia 

De a Pannónia Ház sem maradna üresen. Az egyelőre tervek szintjén létező elképzelésről az üzemeltető egyelőre nem nyilatkozott.

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.