A San Diego-i állatkert gorillái is elkapták a koronavírust

Fehér Buda 2021-01-15 01:28:32
Ugyanolyan tünetek jelentkeztek náluk, mint az embereknél.

A San Diego-i állatkert mind a nyolc gorillája megfertőződött a koronavírussal, így a világon először sikerült dokumentálni azt, hogy főemlősök is elkapták a betegséget. Az állatkert szerint a vírust az egyik gondozótól kaphatták el az állatok, aki ugyan maga is beteg volt, de nem jelentkeztek nála tünetek, így tovább dolgozott. A gorilláknál orrdugulás és köhögés is jelentkezett, ezután kezdtek gyanakodni a gondozók.

Az állatokat azután kezdték el tesztelni, hogy észrevették, néhányuk köhög. Ezután a székletmintáikból tudták kimutatni a vírus jelenlétét, amit az amerikai kormány egyik laboratóriumában vizsgáltak. Itt született meg a pozitív eredmény, írja a Metro.

Az állatkert igazgatója azt mondja, a gorillákat továbbra is együtt tartják, így tulajdonképpen karanténban vannak. Az állatok ebből nem nagyon vesznek észre semmit, a gondozók szerint a főemlősöknek továbbra is jó az étvágya, és sokat is isznak. A vírus ellen egyelőre vitaminokkal próbálják felvenni a versenyt, az állatkert munkatársai remélik, ennyi elég lesz a betegség leküzdéséhez.

A világon egyébként már több más állatfajban, például tigrisekben vagy nyércekben is kimutatták a vírust, beteg gorillákat viszont csak most először azonosítottak. Azt nem tudni, hogy a főemlősökre hogyan hat majd a betegség, az állatvédők azonban aggódnak, mivel a gorillák DNS-e 98,4 százalékban megegyezik az emberekével. Az állatok egyelőre nem mutatnak erős tüneteket, az állatkert mindenesetre már felvette a kapcsolatot olyan szakértőkkel, akik megbetegedett embereken segítettek.

 

Szólj hozzá!

Új szegmens nyílhat az ingatlanpiacon a zártkerti ingatlanokkal

Elsőként azok az önkormányzatok léphetnek, ahol a zártkerti területek jelentős lakhatási alternatívát vagy rekreációs funkciót töltenek be.

Iskolaépületnek hajtott egy busz Szolnokon

Egy gyalogos és több utas megsérült.

Dróntilalommal próbálják jelentéktelenné tenni a Nemzeti Menetet – Magyar Péter szerint retteg a hatalom

A honvédelmi miniszter katonai műveletet tervez pont akkor és pont ott, amikor és amerre a tömeg halad majd csütörtökön. 

Mentőhelikopterrel szállítottak Győrbe egy 17 éves lányt

Súlyos baleset történt egy soproni iskolában.

Megszépül a Széchenyi híd alatti partszakasz Győrben

Faállomány-felújítás kezdődik a Dózsa György rakparton.

Illegálban bontotta az autókat egy csornai nő

Több mint 11 ezer kiló hulladékot halmozott fel az udvarán.

Több mint 30 millió forintot "keresett" egy szombathelyi biztosítási csaló

Több helyről is hamis orvosi iratokkal vett fel biztosítási pénzt.

Tűz volt ma délben Győrben

Gyárvárosban gyulladt ki egy garázs teteje, személyi sérülés nem történt. 

Majdnem megölte kéthetes kislányát egy szombathelyi nő, öt év börtönre ítélte a törvényszék

Előfordult, hogy a síró csecsemő száját befogta, a hason fekvő gyermek fejét belenyomta a kiságy matracába, amitől a kislány koponyacsonttörést szenvedett.

Mától Szombathelyen is elérhető Bolt taxi

Ezzel együtt már tíz vidéki nagyvárosban van jelen a mobilitási platform.