Dróntilalommal próbálják jelentéktelenné tenni a Nemzeti Menetet – Magyar Péter szerint retteg a hatalom

Dömötör Gábor 2025-10-22 09:27:29
A honvédelmi miniszter katonai műveletet tervez pont akkor és pont ott, amikor és amerre a tömeg halad majd csütörtökön. 

A kormány október 23-ára olyan korlátozást vezetett be, amely megakadályozza, hogy a Nemzeti Meneten vonuló tömegekről légifelvételek készüljenek — írta Magyar Péter, a Tisza párt elnöke bejegyzésében. A politikus szerint a döntés „a legsötétebb kommunista időket idéző módon” próbálja eltitkolni a nyilvánosság elől, hányan vonulnak majd a fővárosban a kormányellenes rendezvényen. A tiltás időzítése nem véletlen, a drónrepülés pont a menet idején válna lehetetlenné.

Korábban a hivatalos szervek — az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a Honvédelmi Minisztérium illetékes főosztályai — már engedélyezték a légtér használatát október 23-ára, egészen 8.00 és 24.00 óra között. Ezek az engedélyek az Andrássy út, a Bajcsy-Zsilinszky út és néhány közeli utca fölötti drónrepülést tették lehetővé, így a mostani döntés nem új korlátozást hozott, hanem a korábban kiadott engedélyeket módosította.

A Honvédelmi Minisztérium Állami Légügyi Főosztálya kedden délután változtatta meg a határozatot: magyar idő szerint 12.30 és 15.30 óra között tiltják meg a légtér használatát, vagyis a Nemzeti Menet idején nem készülhetnének drónfelvételek. Az indoklás szerint éppen erre az időpontra és helyszínre „katonai művelet végrehajtása érdekében” eseti légtér kérelmet nyújtottak be. A Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter nevében kiadott határozatban az is szerepel, hogy „fellebbezésnek helye nincs”.

A Tisza elnöke élesen reagált a lépésre. „Rettegnek attól, hogy a Nemzeti meneten mindenféle zsarolás, fenyegetés nélkül sokkal többen lesznek, mint a Békemeneten” — fogalmazott Magyar Péter. Hozzátette: „Mi akkor is fel fogunk szállni, ha kell én fogom megnyomni a joystickon a gombot, ami fölviszi a drónokat, és meg fogja mutatni a tömeget. Ha ez szabálysértés, akkor vállalom.”

A csütörtöki nemzeti ünnep így nemcsak politikai demonstráció, hanem a  mostanában már megszokott kommunikációs ütközet is lesz. A kormány hivatalosan katonai műveletekre hivatkozik, az ellenzék viszont szerintük a nyilvánosság korlátozásáról van szó. A határozatokat és a módosításokat bárki megtekintheti, a vita ezzel együtt aligha csitul majd el az ünnep napján. Az pedig továbbra is rejtély, hogy milyen katonai műveletre gondolt a honvédelmi miniszter. Lehet, hogy „műrepülő-megtekintés” lesz, mint a Csinibabában. 

Fotó: Nemzeti Filmarchívum

 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.