Most akkor érdemes maszkot hordani, vagy nem?

Pintér Bence 2020-03-26 17:15:00
Teljes káosz a kommunikációban: az országos tisztifőorvos először kiadott, aztán visszavont egy ajánlást, ami szerint a maszk hordása szükségtelen. Nézzük, mit mondanak a különféle szervek!

A szájmaszk lesz minden bizonnyal a 2020-as év szimbóluma: miközben a járvány közepette kormány egyre nagyobb mennyiséget próbál beszerezni a profi maszkokból a kórházaknak, egyre több városban alakulnak spontán maszkvarró körök, és kerül fel egyre több ember arcára valamiféle maszk, miközben a DK már azt követeli, hogy a kormány adjon mindenkinek maszkot.

Azonban továbbra is teljes káosz van a hivatalos szervek és szakértők irányából abban a tekintetben, hogy érdemes-e a lakosságnak bármiféle maszkot hordani, és ha igen, akkor pontosan milyet.

A kérdéssel egyszer már foglalkoztunk érintőlegesen, akkor az volt a kérdés, hogy mennyi értelme van varrni textilből szájmaszkokat, hiszen ezek valódi hasznosságáról már ekkor ellentmondó álláspontot vallottak a hivatalos szervek. Kedden aztán a tisztifőorvos tájékoztatót adott ki az ügyben, amit azonban mára visszavont.

Vegyük sorra, hogy ki mit mond a maszkviselésről!

Országos tisztifőorvos

„Ne viseljen maszkot, ha nem beteg!” – állt az országos tisztifőorvos, Müller Cecília keddi tájékoztatójában, ami azóta eltűnt a tisztifőorvos Facebook-oldaláról. A grafikán az szerepelt, hogy csak tüsszögés, köhögés, láz esetén viseljenek az emberek maszkot, de a sajtóban komoly támadások érték a grafika miatt a tisztifőorvost, feltehetően ezért tűnt el az ajánlás az oldalról.

A maszkot az viselje, akinek feltétlenül szükséges, viszont ha valaki abban érzi magát biztonságban, vegye fel, de helyesen

– hívta fel a figyelmet. A maszkviselés azonban önmagában nem elég, a többi higiénés szabályt, így például a távolságtartást és a rendszeres kézmosást nem teszi feleslegessé – hangsúlyozta.

Ugyanakkor egy egyszerű maszk is megakadályozza, hogy valaki cseppfertőzéssel továbbadja a vírust – tette hozzá. Megjegyezte: a helytelen maszkhasználat a biztonság hamis illúzióját is keltheti. Ha például valaki állandóan az arcához nyúlkál, mert kényelmetlen a maszk, azzal önmagát fertőzheti meg. A maszk levételekor kívülről kell azt megfogni, rögtön ki kell dobni és kezet kell mosni.

WHO

A tisztifőorvos korábbi ajánlása az egészségügyi világszervezet, a WHO ajánlását követi, amely szerint a tünetekkel nem rendelkezőknek nem kell maszkot viselniük: szerintük semmi sem bizonyítja, hogy egy textilmaszk védene a fertőződés ellen; a WHO csak a valamilyen tünetekkel rendelkezők, illetve a betegekkel foglakozó egészségügyi dologzók számára ajánlott a maszk viselése – előbbieknek azért, mert ezzel csökkentik a továbbfertőzés esélyét.

Utóbbiak számára kifejezetten legalább FFP2 besorolású részecskeszűrő maszkot ajánlanak, a többi esetben azonban nem részletezik, hogy milyen maszkot kéne hordani. Feltehetően az arc elé kötött sál is több, mint a semmi, valódi védelmet azonban bizonyára csak az FFP2 vagy FFP3 maszkok nyújtanak, amelyekből azonban a készlet szűkös, érdemes azt az egészségügyi személyzet részére fenntartani. A WHO ajánlása emellett leszögezi: „textilből (pamut vagy géz) készült maszkok használatát semmilyen körülmények között nem ajánljuk”.

Magyar Orvosi Kamara

„A maszk gátolja vírus átadását tünetmentes fertőzötteknél is, ezzel hozzájárul a járvány terjedésének akadályozásához. Nemcsak magunkat, hanem egymást is védjük vele” – ezt már egy harmadik szakértő szerv, a Magyar Orvosi Kamara írja Facebook-bejegyzésében.

Szlovákia, Csehország

Mindeközben két visegrádi országban, Csehországban és Szlovákiában is kötelezővé tették a maszkviselést,

de például Szombathelyen is azon dolgoznak az önkéntesek, hogy vasárnapig minden szombathelyinek legyen maszkja; míg a Fejér megyei Velencén már kötelező is azt hordani.

A cseh és a szlovák hozzáálás az, hogy ebből a szempontból inkább mindenkit fertőzöttnek tekintenek, aki tünetmentes, és bár tünetmentesen nem tüsszögünk és köhögünk, a cseppfertőzést egy helyesen viselt maszk a lehető legminimálisabbra szoríthatja.

Most akkor viseljek maszkot, vagy ne?

Ha megpróbáljuk szintetizálni a sok ellentmondó információt, akkor

a lényeg az, hogy amennyiben jól esik, biztonságban érzi magát tőle, bárki viselhet maszkot; akinek bármilyen tünete van, annak pedig a többiek érdekében muszáj.

De nem kell kétségbe esni, ha ki kell mennünk az utcára, és nincs maszkunk: mi magunk ugyanolyan eséllyel kaphatjuk el a fertőzést, mintha lenne maszkunk, többi embertársunkat a mi esetleges fertőzésünktől pedig ugyanannyira védi a távolságtartás és a szánk köré tekert sál, mint egy varrott maszk.

Szólj hozzá!

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.

Diószegi Judit: A jogerős ítélet előtt is van lehetőség kényszerintézkedések alkalmazására

A TISZA Párt győri országgyűlési képviselője szerint félreértésre adhat okot az NVVH elnökjelöltjének meghallgatásán elhangzott kijelentés a jogerős ítéletekről.

DÖNTÉS - Leaszfaltozza az azbeszttel szennyezett utakat a szombathelyi önkormányzat!

Jövő hét hétfőn rendkívüli testületi ülésen engedhetnek zöld utat a képviselők Nemény polgármester akaratának.

Jelentős változások jönnek Győr vasúti közlekedésében: több vonat helyett pótlóbusz közlekedik hamarosan

Szeptember 11. és 22. között pályakarbantartás miatt vágányzári menetrend lép életbe, az utazóknak hosszabb menetidővel is számolniuk kell.

Győriek figyelem: szombaton ismét a Tarcsay utcába költözik a Dunakapu téri piac

A Győri Bornapok miatt egy napra visszatér korábbi helyére a sokadalom, a Tarcsay parkolóban pedig már péntek estétől változik a forgalmi rend.

Borítékolható einstand: állami kézbe kerül az MCC, a Batthyány Lajos Alapítvány és Áder János Kék Bolygója

Augusztus 31-től megszűnik a három szervezet különleges vagyonkezelői státusza, feladataikat és vagyonukat az állam veszi át – jelentette be Magyar Péter.

Jelentett a KSH: 754 700 forint volt a bruttó átlagkereset júniusban

A nettó átlagkereset 529 700 forintot tett ki, a medián ugyanakkor ennél jóval alacsonyabb, nettó 438 ezer forint volt.

Iskolafelújítások Győrben: idén 19 intézményben végeznek munkákat önkormányzati forrásból

Az állami fenntartású iskolák karbantartására 39 pályázat érkezett közel 123 millió forint értékben, ezek közül 19-et tudott támogatni a város.

Mi is az a központi hővisszanyerős szellőztetés?

A modern technológia már az otthonok légcseréjében is kulcsszerepet játszik.