Döbbenetesen sok az új építőipari cég, de ennek nagy böjtje lehet

Ugytudjuk.hu

2019-02-07 12:33:00
Vas megye az élen.

Egy év alatt 5017 új cég alakult az építőiparban, ezzel újabb rekordokat produkált az ágazat - írja az Opten céginformációs portál közleménye. Az alapítások mellé 4005 cégtörlés is társult tavaly, de így is bő ezer céggel nőtt a szektor.

A bővülés több szempontból is rendhagyó az Opten szerint. Miközben a legtöbb gazdasági ágazatban csökken vagy stagnál a cégek száma, addig az építőiparban meredeken emelkedik, másrészt a 2018-as adat az elmúlt 7 év legmagasabb cégalapítási értéke, dacára annak, hogy sokkal szigorúbbak a cégalapítás feltételei, mint a korábbi csúcson, 2010-ben - tért ki az adatokra Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

Ez azonban nagy bajokkal is járhat a szakmai portál szerint.

Noha nőtt a cégalapítás, az építőipari kereslet is óriási növekedésben van, amit a szállítók nem tudnak egykönnyen kiszolgálni. A megrendelők sokszor kiszolgáltatott helyzetben vannak a szállítók magas terheltségi szintje miatt. A 2018-as év több mint 20 százalékos építőipari termelés növekedést mutat 2017-hez képest is, pedig már 2017 is nagyon erős évnek számított az azt megelőző évekhez képest.

Az ágazatban jelenleg több mint 51 ezer építőipari vállalkozás működik az országban és ehhez még hozzájön a szektorban tevékenykedő 52 ezer egyéni vállalkozó is.

Az Opten adatai szerint utóbbiak száma még a cégek számánál is rohamosabb ütemben növekszik. Az adatokból nem derül ki, de ehhez valószínű, a kisadózókat (KATA) ösztönző, az adózást könnyítő döntések is hozzájárultak, némiképp fehéredett tehát az iparág.

„Azt talán már senki nem vitatja, hogy az ágazat dinamikusan fejlődik, a kérdés inkább az, hogy hosszú távon mennyire fenntartható a folyamat” – emelte ki az Opten szakértője. Nem újdonság, hogy az építőipar mindig érzékenyebben reagál a gazdaság hullámzására, a rendkívül aprózódott cégstruktúrába könnyen halmozódnak fel lánctartozások, amint csökken a gazdaság lendülete.

Ez azonban úgy tűnik, idén még biztosan kitart, még ha nem is lesz akkora emelkedés, mint tavaly. 5700 körüli cégalapítással és 3700 törléssel számolnak. Ez 2000-rel több céget jelent a piacon.

Vas megyében stabilitás látszik

Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) 2018-ra vonatkozó értéke átlagosan 17 százalék körül mozgott az építőiparban.

Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Vas, Baranya és Győr-Moson-Sopron megyékben érte el a legjobb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Nógrád és Heves megye produkálta.

Az infografikáról leolvasható, hogy Vas megye a legkevésbé fluktuáló megye. Ez teljesen logikus, hiszen a határközelség miatt rengeteg vállalkozásnak éri meg Ausztria felé nyitni, így számukra jóval tágabb a piac, mint az ország keletebbre fekvő megyéiben tevékenykedő hasonló cégeknek.

A zöldbe öltözött Dunántúl továbbá azt is érzékelteti, hogy gazdaságilag fejlettebb.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.