Felakaszkottak két halálraítéltet Japánban

Ugytudjuk.hu

2018-12-27 06:36:00
A jakuzafőnöknek és a befektetési tanácsadónak azért kellett meghalnia, mert meggyilkolták egy befektetési cég elnökét és titkárát.

Felakasztottak két, gyilkosságért halálra ítélt embert Japánban csütörtökön - jelentette az NHK japán televízió. A halálos ítéletet a 60 éves Okamoto Keizo korábbi jakuzafőnökön és a 67 éves Szuemori Hiroja volt befektetési tanácsadón hajtották végre. A büntetést egy befektetési cég elnökének és titkárának 1988-as elrablásáért és meggyilkolásáért szabták ki rájuk.

A tettesek mintegy 100 millió jent (mai árfolyamon 254 millió forintot) vettek el áldozataiktól, akiknek holttestét bebetonozták egy épülő ház alapjába. A halálos ítéletet Jamasita Takasi japán igazságügy-miniszter utasítására hajtották végre.

A két férfi felakasztásával 15-re nőtt az idei kivégzések száma Japánban. Abe Sindzó japán kormányfő 2012-es hivatalba lépése óta pedig összesen 36 halálos ítéletet hajtottak végre a szigetországban.

Legutóbb július végén volt akasztás Japánban, akkor az Aum Sinrikjo nevű világvégehívő szekta további hat tagját végezték ki, amivel a csoport mind a 13 halálra ítélt tagján végrehajtották a büntetést. A szekta a kilencvenes években két szarintámadást is elkövetett a szigetországban, merényleteikben 21 ember halt meg, és ezrek szenvedtek vegyi támadás okozta sérüléseket.

Japán az Egyesült Államok mellett a másik olyan fejlett, nyugati típusú demokrácia, amelyben létezik halálbüntetés. A szigetországban a kivégzéseket akasztással hajtják végre. Bár emberi jogi szervezetek és az európai államok többször felszólították Tokiót a halálbüntetés eltörlésére, illetve élesen bírálták az ítélet-végrehajtás módját, korábbi közvélemény-kutatások szerint az ország lakosságának túlnyomó többsége támogatja a nagyon súlyos bűncselekmények elkövetőinek kivégzését.

Jogvédők úgy tartják, a japán rendszer azért is kegyetlen - hasonlóan az amerikaihoz -, mert az elítéltek évekig várnak a végrehajtásra, és nem közlik velük előre kivégzésük időpontját.

A csütörtökön felakasztottakat nem számolva jelenleg 109 ember van halálsoron Japánban. (MTI)

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.