10 hónappal a bejelentés után valóban meg is kezdődött kőszegi Hősök tornya felújítása

Farkas Bazsi 2026-01-09 15:53:00
A 375 milliós projektből magára a felújításra 156 millió forintot költenek el. Eredetileg 2026 márciusára készen kellett volna lennie a felújításnak.

A Hősök Tornya tetőfelújítási munkálatai a mai napon elkezdődtek. A biztonságos közlekedés érdekében hétfőtől a munkavégzés idején, azaz reggel 7 és 16 óra között a Hősök kapuja alatt az átjárás nem biztosított. A Jurisics teret megközelíteni gyalogosan a Chernel utca felől a városházi sikátoron keresztül illetve a Kelcz-Adelffy utca és a Rajnis utca felől lehet - adta közzé csütörtökön a kőszegi önkormányzat.

Hányattatott sorsa volt a kisváros egyik jelképének számító épület felújítási projektjének. 

Elsőként 2023. március 20-án adott hírt arról az önkormányzat, hogy Kőszeg sikeres TOP Plusz pályázatának eredményeként 375 millió forintból újulhat meg a Hősök Tornya, a kőszegi városképet meghatározó városkapu.

Aztán tavaly márciusban ismét közzé adta az önkormányzat, hogy indul az épület és a Tábornokház felújítása. Akkor azt lehetett tudni, hogy 2026. március 31-ig kell a felújítást befejezni.

Csakhogy ekkor még a közbeszerzés sem volt kiírva.

Ennek ellenére az ekkor általunk megkérdezett Básthy Béla (Fidesz-KDNP) kőszegi polgármester úgy nyilatkozott, hogy szerinte teljesíthető a 26. márciusi határidő.

Csakhogy az első kiírt közbeszerzés érvénytelen lett, a jelentkező vállalkozók ugyanis csakis a kiírt összegnél drágábban tudták volna teljesíteni a munkát.

A második kiírás aztán már eredményes volt, a munkát a Szárnyasép Építő és Szolgáltató Kft. nyerte el, a felújításra pedig 156 millió 377 ezer 860 forintot költenek el.

Ugyan a teljes projektre 375 millió forintot kapott az önkormányzat, de a többi pénz tervezésre és egyéb adminisztrációs terhekre ment el.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.