Paks II. - 80 milliárdos hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett Tordai Bence

Farkas Bazsi 2026-01-12 12:30:00
A politikus szerint a kormány annak ellenére utalta át a közpénztámogatást az oroszoknak, hogy az Európai Bíróság visszavonta kormánytámogatás lehetőségének engedélyét.

Az Európai Bíróság 2025. szeptember 11-i döntése jogerősen megsemmisítette az Európai Bizottságnak a paksi atomerőmű-bővítés állami támogatására adott engedélyét. Ettől a naptól kezdve további állami támogatás jogszerűen nem folyósítható - írja szerkesztőségünkhöz eljutatott közelményében Tordai Bence (Párbeszéd), parlamenti képviselő.

A politikus így folytatja: a döntést a Fidesz-kormány tudomásul vette, de úgy kommunikáltak róla, mintha ennek nem lennének gyakorlati következményei. Miközben egyértelmű a jogi helyzet: az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése szerinti végrehajtási tilalom értelmében a Bizottság újabb jóváhagyó döntéséig tilos (lett volna) újabb állami támogatás folyósítása.

Tavaly decemberben mégis arról döntött a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), hogy alapítói határozattal megemeli a Paks II. Atomerőmű Zrt. tőkéjét

79 milliárd 633 millió 739 ezer forinttal,

amely ezt a pénzt az orosz fővállalkozóhoz (Atomstroyexport Joint-Stock Company - ASE JSC) utalta tovább.

A KKM részéről a pénzügyi teljesítésre 2025. december 27-ig került sor, a döntést Magyar Levente miniszterhelyettes írta alá, és a Nemzetgazdasági Minisztérium, vagyis Nagy Márton miniszter jóváhagyásával történt meg a tranzakció.

Ezt a közel 80 milliárd forint magyar költségvetési forrást egy olyan beruházás finanszírozására fordították, amelynek nincs uniós engedélye, ezért borítékolható, hogy az uniós jog megsértése miatt a pénzt előbb-utóbb (kamatostul!) vissza kéne tenni az államkasszába. Csakhogy ez lehetetlen lesz, hiszen a Paks II. Zrt. már továbbította az összeget az orosz fővállalkozónak.
A putyini Paks 2 projektre egy fillért sem szabadott volna fordítani a józan ész és a jó erkölcs szabályai szerint. Tavaly szeptember óta azonban a magyar és uniós jog szerint is törvénysértő ebbe a feneketlen kútba szórni a magyar adófizetők forintjait.

A tudatos törvénysértésnek következményei vannak. A Fővárosi Főügyészségen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt tettem feljelentést. A Btk. 376. § (6) a) pontja szerint az ezért kiszabható büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a hűtlen kezelés különösen jelentős vagyoni hátrányt okoz.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.