7 milliárd forintot csalt el egy budapesti bűnszervezet, a szálak a Nyugat-Dunántúlra vezetnek

Farkas Bazsi 2026-01-12 09:12:00
Fiktív számlákat állítottak ki, és vissza nem fizetett hiteleket vettek fel.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága lezárta a nyomozást annak a budapesti bűnszervezetnek az ügyében, amely támogatásokkal, fiktív számlákkal és hitelekkel közel 7 milliárd forintot csalt el. A NAV most „betolta az összes zsetont" – az ügy vádemelési javaslattal az ügyészség asztalán van.

A bűnszervezet először számlagyárat „pörgetett", majd különböző fiktív szolgáltatásokkal játszott tovább. A szabályokat persze nem tartották: járulékot nem fizettek, az áfát elfelejtették, a pályázati feltételeket pedig „hamis lapokkal" teljesítették. A pályázatban ígért eszközök? Soha nem volt szándékuk beszerezni. A feltüntetett alkalmazotti létszám? Csak „olcsó blöff" a dokumentumokban. A támogatásból származó pénzt pedig nem a célokra, hanem saját kasszára költötték.

A Nyugat-dunántúli pénzügyőrök nem hagyták, hogy a bűnszervezet vigye a „bankot". Az eltelt közel három év alatt első körben 70 helyszínen tartottak házkutatást, 30 személyt fogtak el, közülük hatot letartóztattak. Lefoglaltak luxusautókat, több százmillió forint készpénzt, zároltak ingatlanokat és bankszámlákat 1,7 milliárd forint értékben. Sőt, 1 milliárd forint jogtalan hitel kiutalását sikerült megakadályozni.

Második körben újabb 30 helyszínen csaptak le, nyolc helyszíni ellenőrzéssel. Könyvelési iratok, elektronikus adatok, eszközök – minden, ami a pakliban volt, lefoglalásra került. Az egyik helyszínen még kábítószergyanús anyag is előkerült. Az akcióban 116 pénzügyőr vett részt, és 636 millió forint vagyonbiztosítást hajtottak végre.

A győri nyomozók 113 gyanúsítottal szemben közöltek gyanúsítást, 61 tanút hallgattak meg, 7 esetben kerültek a bűnösök kényszerintézkedés hatálya alá és az akciók során foganatosított vagyonbiztosítás mellett 240.692.000,- forint értékben önkéntes térítést számoltak el, mellyel mindösszesen 3,5 milliárd forint került az asztal jó oldalára.

A bűnszervezet irányítóját még 2022-ben a hegyeshalmi határnál fogta el a NAV Merkur bevetési egysége. Az ügyészséghez 51 dosszié, 30.123 oldalnyi nyomozati anyag került át. Akár 20 év börtön a Büntetőtörvénykönyv alapján.

Szólj hozzá!

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.