Vas megye Facebook-oldala nekiállt kampányolni Balázsy Péternek

Farkas Bazsi
2019. július 11. csütörtök, 19:40
A vas megyei főjegyzőt, Balázsy Pétert kérdeztük meg, hogy mit szól ahhoz, hogy a megyei Facebook-oldal nekiállt tolni a Fidesz szombathelyi polgármester-jelöltjét, Balázsy Pétert.

Tegnap jelentette be az Éljen Szombathely, hogy amennyiben bizalmat szavaznak nekik a választók az őszi voksoláson, úgy visszaállítják Szombathelyen a villamos közlekedést. Korábban már volt arra terv, hogy egy osztrák-magyar közös projekttel feléledjen a villamos, 2009-ben az MSZP-s Ipkovich György polgármestersége alatt közel állt a projekt a kivitelezéshez, azonban 2010-ben Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) lett a polgármester és a tervekből végül semmi nem lett.

 

A villamos környezetbarát közösségi közlekedést valósít meg, így az Európai Uniótól is könnyen lehetne rá pénzt szerezni  - mondta tegnapi tájékoztatóján Nemény András az Éljen Szombathely polgármester-jelöltje.

 

Alig pár órára rá ugyanezzel az ötlettel állt elő Balázsy Péter a Fidesz polgármester-jelöltje. 

 


“Majd ha felújítottuk a város összes utcáját és járdáját, ha korszerűsítettük Szombathely valamennyi bölcsődéjét, óvodáját és iskoláját, ha csak új buszok járnak a városban, akkor minden lobbierőnket bevetve, a kormány segítségével újraindítjuk a villamost is!” - írja posztjában Balázsy.

 

Az egyik kommentelő meg is jegyezte, hogy hát az egészségüggyel mi lesz? Mire a jelölt azt válaszolta, hogy azt véletlenül kifelejtette. Kérdés, hogy hogyan lehet egy ilyen komoly ágazatot kifelejteni akkor, amikor valaki város vezetői babérokra tör.

 

 

Amúgy nem ez az első eset, hogy a szombathelyi Fidesz egyszerűen másodközli az Éljen Szombathely ötleteit. Balázsy Magyar Nemzetes interjújában kiemeli a járdák, utak, játszóterek ügyét - azt, amit Nemény András és frakciója a Fidesz januári hatalomvesztése óta szajkózik.

 

De korábban is történt ilyen. Akkor az Éljen Szombathely a Haladás Sportkomplexum parkolóját szerette volna megnyitni lakossági használatra, majd rövid idő elteltével már mint saját ötletet dobta be a köztudatba Melega Miklós, a derkovitsi időközi választások fideszes jelöltje.

 

Na, de vissza Balázsy posztjához, amit nem sokra rá a Vas Megyei Önkormányzat hivatalos Facebook-oldala is megosztott. Ez azért is aggályos, mivel az önkormányzat és annak minden netes felülete közpénzből működik, így semmiféle részrehajlást nem lenne szabad megengednie. 

 

Hivatalos weblap, hivatalos Facebook-oldal.

 

A megyei jegyzőhöz, Balázsy Péterhez fordultunk, hogy véleményezze az önkormányzati Facebook-oldal, Balázsy Péter posztjának megosztását. 

 

A jegyző Balázsytól a következőt kérdeztük írásban:

 

  • Kérem véleményét, hogy Ön szerint mennyire elfogadható az, hogy a megyei önkormányzat Facebook-oldala propaganda, kampány posztoknak ad helyet?
  • Véleménye szerint megfelel az, az esélyegyenlőségi elveknek, hogy a megyei önkormányzat Facebook-oldala eddig csupán a Fidesz szombathelyi polgármester-jelöltjének posztját osztotta meg?
  • Továbbá kérem vizsgálatát arra vonatkozóan lefolytatni, hogy a Vas Megyei Önkormányzat Facebook-oldalát ki kezeli, ezt milyen havi juttatásért teszi meg, illetve a szerkesztő milyen szerkesztési alapelvek mentén tölti fel az oldalt tartalommal.

 

Bízunk benne, hogy a megyei főjegyző részrehajlás nélkül fogja tudni megvizsgálni az esetet. 

 

comments powered by Disqus
Van még itt cikk a témában:
Twitter megosztás Google+ megosztás