Tapssal köszönték meg a rendőröknek, hogy megbüntették a leállósávban pofátlankodókat

Bazsó Bálint 2020-08-20 15:49:58
Nemcsak az egyik legnagyobb tahóság, most igen drága is lehet a leállósávos előzés.

Végre.

A sebességhatár, az irányjelzés vagy épp a jobbra tartás szabályának semmibe vétele mellett a magyar utakon edződöttek jól ismerik a dugóban araszolás közben jobb oldalról előző autó látványát is. Ez a jelenség különösen a nyári, Balaton felé tartó csúcsforgalom lehet ismerős, viszont nemcsak bosszantó, de legalább annyira veszélyes is, hiszen a jobbról, az araszoló kocsisorhoz képest jelentős sebességkülönbséggel érkezőre nem számít a szabályosan közlekedő.

Éppen ezért a rendőrség az M7-esen a hosszú hétvégén kiemelten ellenőrzi a leállósávok használatát. A szabálytalanság szankciója 100 ezer forint - mondta Óberling József rendőr ezredes sajtótájékoztatón, Budapesten szerdán.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője elmondta: az ellenőrzés szerdán 14 órakor kezdődött a sztráda fővárosból kifelé vezető szakaszán Budapest térségében, továbbá Pest, Fejér és Veszprém megyében. A rendőrök civil járművekből és drónokról is figyelik az autópályát.
    
Vannak, akik a leállósávban próbálnak mások elé kerülni, ami nem csupán bosszantó, de nagyon veszélyes is. Amikor valaki az álló kocsisorból kanyarodik a leállósávba, nem számít arra, hogy mögötte szabálytalanul, nagy sebességgel érkeznek, és ez a helyzet könnyen a balesethez vezethet - figyelmeztetett a szakember.
    
Az ellenőrzés a tisztességes többség érdekét szolgálja és szemmel láthatóan találkozik az autósok nagy részének igényével. Egy hete már volt hasonló ellenőrzés: akkor a szabályosan közlekedő autósok tapssal jutalmazták a rendőri intézkedéseket - jegyezte meg Óberling József.

A jobbra tartást is ellenőrzik

A hosszú hétvége utolsó napján a rendőrök már elsősorban az M7-es Budapest felé vezető szakaszán ellenőrzik a jobbra tartás, párhuzamos közlekedés szabályainak betartását - mondta a szakember.
    
Kérdésre válaszolva az ORFK főosztályvezetője közölte, hogy a leállósáv szabálytalan használata esetén az intézkedő rendőrnek nincs mérlegelési lehetősége, a bírság egységesen 100 ezer forint.

Szólj hozzá!

Lemondott tisztségéről a Haladás ügyvezetője

A május 28-i közgyűlésen döntenek az utódlásról.

Orosz Bernadett: A kormány kergetett bele a jelöltségbe, és kitartok addig, míg az áldozatok számára biztonságos jogi környezet nem teremtünk

A Miskolcon önkormányzati képviselőjelöltnek induló egykori bántalmazott nő, az LMP hatására lépett be a politikába.

Egy este alatt döntött az ETO új edzője arról, hogy elvállalja a csapat vezetését

Az új tréner, aki egyelőre a szezon utolsó öt meccsére érkezett.

Az Alterába Kft. nyerte el az körmendi Ökocentrum üzemeltetésének jogát

Az pályázat kiírója, a Batthyány Örökségközpont közzétette a nyílt pályázatok anyagait.

Nem adott elsőbbséget az autós, súlyosan sérült a zebrán átkelő gyalogos Szombathelyen

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.

Napos idő lesz pénteken

Pár helyen lehet zápor.

Felmentették a 28 évvel ezelőtti, gersekaráti gyilkosság gyanúsítottját

Bizonyítottság hiányában született meg a döntés.

Teljes útlezárás az M86-os számú autóúton

Egy személygépkocsi gyulladt ki Szeleste térségében.

Hello Európa!

Szülinapi Wellhello koncert Szombathelyen az Uniós csatlakozás 20. évfordulóján. 

3 év 6 hónapos börtönbüntetést és a vezetéstől való örökös eltiltást kapott a szombathelyi ámokfutó

A szabályokra fittyet hányó vezető tavaly februárban rodeózott jogsi nélkül a belvárosban.

Kiengedték a győri rendőrkapitányt az előzetesből

Bűnügyi felügyeletben maradhat szeptemberig.

Győri polgármesterjelölti vita: Pintér Bence igent, Dézsi és Borkai nemet mondott

A Partizán szervezett volna polgármesterjelölti vitát Győrben.

Szombathely rendezi a jövő évi lacrosse Eb-t

Jövő nyáron Szombathelyen kerül sor a lacrosse Európa-bajnokságra.

Félmillió forintot loptak el egy idős, beteg embertől a soproni vasútállomáson

Az elkövetők megszerezték a bácsi bankkártyáját és annak PIN kódját.