Fekő Ádám cikke eredetileg társlapunkon, az Azonnali.hun jelent meg.
Egyre kevesebb szó esik Mariupolról: bár az üzengetés szintjén még fontos Ukrajnának a keleti iparváros, valójában már hónapok óta orosz fennhatóság alá tartozik, és ha nem is túl nagy erővel, de elindult a gyakorlatilag földig rombolt város újjáépítése és oroszosítása is. Arról viszont nagyban eltérő hírek érkeznek, milyen ott élni: az orosz fél szerint az emberek felszabadulva üdvözölték az oroszokat, akik végre nácitlanították őket, a világ maradék része ezt viszont már kevéssé hiszi el.
A kikötőváros első új épületeit, többek közt egy kórházat, szeptemberben akarják ünnepélyesen átadni az oroszok, és kimondott cél, hogy 2025-re 350 ezer lakosa legyen a városnak. A háború előtt 400 ezer volt, most valahol 100-150 ezer között mozog, a még európaihoz mérten is brutális orosz demográfiai válság mellett egyelőre érdekes kérdés, honnan tervezik feltölteni a várost.
Egyelőre az sem egyértelmű, kik maradtak ott Mariupolban: a várost az utolsó népszámlálási adatok alapján nagyjából fele-fele arányban lakták ukránok és oroszok, viszont a lakosság majdnem 90 százaléka oroszajkú ukrán. Ezt egy annyira elzárt nyelvből, mint a magyar, ahol a nemzetiséget tökéletesen meghatározza, hogy beszélünk-e magyarul, kicsit nehéz is megérteni, de a jóval kaotikusabb szlávoknál ez annyira hétköznapi, hogy az épp minden ukránságot megtestesítő Volodimir Zelenszkij is oroszul beszél, és ezzel nincs is különösebb baja senkinek.
A város sorsa már csak azért is kérdéses, mert nem mindegy, hogy hivatalosan az oroszok által támogatott bábállam, a Donyecki Népköztársaság részének tekinti-e Vlagyimir Putyin, vagy ez már hivatalosan is orosz. A gyakorlatban persze valamennyire mindegy is, a lényeg úgyis az, milyen kilátásai vannak a városnak: a szórványosan kiszivárgott információk alapján sajnos nem túl jók: a július végi jelentések alapján továbbra sincs mindenhol áram, ivóvíz és élelmiszer.
A városképet alapvetően határozza meg a rengeteg temető: mivel az ostromlott városban nem volt meg a megfelelő lehetőség a rengeteg halott eltemetésére, az egykori játszóterek helyén is keresztek vannak most.
A lakosoknak továbbra is előzetes szűrésen kell átesni ahhoz, hogy viszonylag szabadon mozoghassanak a városban, de a regisztrációs pontokkal rosszul is járhatnak a helyiek, hiszen többüket egyből viszik a frontra harcolni.
Mariupol élelmiszerellátása minden jel szerint a humanitárius segélyeken múlik, viszont a helyi hatóságok ezt nem csak úgy szétosztják, hanem dolgozni kell az élelmiszerért. Értelemszerűen főleg romokat kell takarítani, ugyanis a város nagyrészét szó szerint lerombolták: még mindig ezrek alszanak a szabad ég alatt, miután otthonukat lebombázták. Az oroszok ugyan éptettek betonkockákat az elszállásolásukra, de ezekben nemhogy fűtés nincs, de még közművesítve sincsenek. Ami építkezésnek tűnik, az sem feltétlenül a helyiek életét szolgálja: egyes hírek szerint a hadsereg lakóházaknak tűnő támaszpontokat kezdett építeni.
Bármiféle ellátás feltétele az, ha a lakosok becserélik az ukrán útlevelüket oroszra: az orosz állampolgárok védelme az egyik legklasszikusabb indoklása szokott lenni a putyini agressziónak, tulajdonképpen az egész háborút ezzel indokolta meg az orosz elnök, ezért valószínűleg jól jön neki, hogy Mariupolt már kvázi orosz városnak is nyilváníthatja.
Külön problémásnak tűnik, hogy az oroszok bejelentették a humanitárius segítségnyújtás végét, ami miatt még nehezebben lehet élelemhez jutni: a segélypontokon akkora sor van, hogy sokszor kilátástalan bármihez is jutni benne. Minden jel szerint a humanitárius segélyekből is lopnak, ugyanis több lakosra kérnek ellátást, mint amennyi valójában ott van, a fennmaradó csomagokat pedig a rendfenntartók, vagy a hozzájuk hű lakosok adják el saját boltjaikban szép haszonért.
Nem mintha ez lenne a mariupoliak egyetlen baja, hiszen nemcsak élelem nincs, hanem olyan nagyon víz sem: amit kapnak, azt a közeli folyókból és tavakből gyűjtik be számukra, ez viszont emberi fogyasztásra valójában nem alkalmas, így már terjed a vérhas is többek közt, és egyre nő a kórházban elhunytak száma is az egészségügy elégtelen működése miatt.
A kikötőváros tulajdonképpen az első perctől embertelen orosz stratégia áldozata, hiszen az első támadások során tudatosan zárták el mindentől a területet. Nemcsak élelem nem jutott be Mariupolba, de a humanitárius folyosókat sem nyitották meg azok számára, akik elmenekültek volna.
Az orosz megszállók olyan apróságok megoldására egyelőre nem voltak képesek, mint a szemétszállítás megszervezés, az 1991-ben alapított Mariupoli Állami Egyetemet lerombolták, azért valamiféle életet próbálnak szervezni: a gyerekek számára például a szétbombázott Veszela parkban szerveztek programot, ennek keretei közt dolgokat rajzolhattak a földre krétával, a rendezvényen uralkodó kiváló hangulat a képen is látszik.
Szimbolikus lépésekben viszont jól állnak: a város eddig ukrán színekre festett nevét átfestették orosz trikolórra, de még az is lehet, hogy ez sem elég, ugyanis a helyiek beszámolója szerint egyre valószínűbb, hogy népszavazást is tartanának arról, hogy átnevezzék-e az egészet Zsdanovra.
Ami sokkal fontosabb, hogy a beszámolók szerint beindult az ideológiai javítgatás is. Ennek első lépéseként Mariupolt tulajdonképpen elzárták a világtól, lekapcsolták a mobil- és internethálózatot. Akinek sikerült beszélnie máshol lévő hozzátartozóival, általába a város határáig kellett mennie térerőért. Ezzel párhuzamosan megérkeztek a városba azok a furgonok, amikre hatalmas kijelzőket szereltek, ezen pedig orosz állami híradók futnak, illetve olyan videók, amin arról beszélnek, hogy végre megszabadult Mariupol a náciktól.
A gyerekek esetében már úgy tűnik, biztosra mennek: már májusban felmerült, hogy az iskolai szünet sem lesz megtartva, hogy a gyerekeket át tudják állítani az orosz oktatási rendszerre.
Mariupolból amolyan példavárost szeretnének csinálni az oroszok annak érdekében, hogy kedvet csináljanak az Oroszországba olvadáshoz más ukrán területeknek is.
Az Al Jazeerának nyilatkozó Alekszej Kuscs kijevi politikai elemző más fontos dologra is felhívta a figyelmet: bár Mariupollal minden jel szerint tényleg van célja az orosz vezetésnek (miért is ne lenne, hiszen jó fekvésű város nagy kikötővel), a jelenleg az ellenőrzésük alá vont területeken háromféle politikát folytatnak. Az egyiket „felperzselt föld-technikának” nevezte, ez majdnem Donbászt jelenti. Itt a lakosságot felesleges teherként fogják fel, a fiatalokat azért szívesen viszik azokra az orosz vidékekre, ahol ez az alacsony születésszámon is segít. Abban reménykednek, a fiatalok benépesítik a kihalófélben lévő régiókat, a hírek szerint már egymilliónál is több ukránt deportáltak.
Vannak viszont részek, amikhez jobban ragaszkodnak: Herszonban és Zaporizzsjában Mariupolhoz hasonlóan nyugtatni próbálják a lakosságot, nyugdíjakat ígérnek nekik, és próbálják elérni, hogy az emberek ne a február előtti helyzethez hasonlítsák az életüket, hanem a februárihoz. Ehhez képest az orosz hadsereg valóban adakozónak tűnik, hiszen jelenleg is rajtuk múlik, éhenhalnak-e az emberek.
Kuscs szerint a harmadik politika a területileg és lakosságilag sem érdekes részeké: itt egyszerűen terror uralkodik, nem is próbálnak hozzájuk lojális rétegeket létrehozni. Ilyen volt többek közt Bucsa is, ahol százakat mészároltak le, és dobták őket tömegsírba.
KIEMELT KÉP: Маріупольська міська рада / Telegram
