Nem árulják el mennyibe került a szombathelyi Nagyszálló

Farkas Bazsi 2026-05-11 13:09:56
Az épület homlokzatán megjelent telefonszám végén bejelentkező ingatlanos nem érti, hogy miért érdekel egy újságot, hogy mi az ára a patinás épületnek.

Nettó 939 millió forintért árulják a szombathelyi Nagyszálló - erről még 2024. júliusában írtunk. Ekkor került ugyanis ki az épületre az eladó tábla, és az a telefonszám is, amelyen érdeklődhettek a vásárlók.

A szálló “újkori” története 2019-ig nyúlik vissza. Nemény András (Éljen Szombathely!) akkor még csak polgármester jelölt volt, amikor az épület előtt állva egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy amennyiben megnyerik a választást úgy kész koncepciójuk van a szálló megmentésére. Az elképzelés szerint ehhez elsőként az önkormányzat megvásárolta volna, az akkor még csak 300 millió forintba kerülő épületet. Majd vállalkozók bevonásával újították volna azt fel.

2019-es önkormányzati választások után árverést írt ki a Nagyszálló épületének végrehajtója az ING Zrt. A pályázati felhívás szerint az épület nettó 420 millió forintot ért, az adásvételi minimálárat viszont csupán 355 millió forintban határozták meg. 

A Krosnow Property Kft., ennél sokkal magasabb vételárat, bruttó 597 millió 408 ezer forintot ajánlott érte. 

A szombathelyi önkormányzatnak elővásárlási joga volt, ám ezzel akkor nem élt a testület. Amennyiben most lenne érdeklődő a szállóra, a közgyűlésnek ismét döntenie kell arról, hogy él-e az elővásárlási jogával, ami azt jelenti, hogy a potenciális vevő által megajánlott vételárat kell kifizetnie az önkormányzatnak. 

Dehogy mennyibe is kerül most a szálló, azt hiába akartuk megtudni azon a telefonszámon, amit a múlt hét végén feszítettek ki az épületre. A telefont felvevő hölgy ugyanis közölte, hogy nem érti miért fontos ez egy újságnak, és egyébként pedig ez az adat - szerinte - nem nyilvános. Így nem tudtuk meg, hogy mennyibe is kerül a szombathelyi belváros egyik ikonikus, és jelenleg leglepusztultabb épülete. 

Neked 1%, nekünk nagy segítség!

Támogasd adód 1%-val a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adószám: 19294571-1-18

Szólj hozzá!

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.