Az erős szél megkezdte a szombathelyi Nagyszálló homlokzatát

Farkas Bazsi 2022-02-01 20:00:13
A tűzoltók verték le a málló vakolatot. 

Az erős szél megbontotta az amúgy is lazává vált vakolatot a Nagyszálló homlokzatán, így ma délután a közterület-felügyelők hívták ki a tűzoltókat, hogy szüntessék meg a balesetveszélyes állapotot. 

 

Az épület 2005 óta áll üresen. Ahogy arról már korábban beszámoltunk a szállót 2020 október 1-én bruttó 597 millió 408 ezer forintért vásárolta meg a Krosnow Property Kft. A cég azonban azóta nem mutatkozott Szombathelyen, és bár a Vas Megyei Kormányhivatal a tulajdonos bejegyzését követően 

az épületszerkezetek állagának és állékonyságának további romlása és a balesetveszélyes állapot elhárítása érdekében hivatalból kötelezési eljárást indított.

Az épületen látszólag semmiféle állagmegóvást nem hajtottak végre. 

A homlokzat tavaly decemberben kezdte el ledobni az épület külső vakolatát. Erről akkor írtunk is. Most azt akkor omlásnak indult épületrész hullott még tovább.  

A Nagyszálló elhanyagoltságát mutatja, hogy tavaly ősszel az önkormányzatnak kellett letakarítani az épület környezetét, ahol 300 kiló szemetet szedtek össze. Ennek nagyrésze a tető alatt fészkelő galambok járdán összegyűlt ürüléke volt.

Az akkor és a most felmerült költségeket a szombathelyi önkormányzat kiszámlázza az épület tulajdonosának.

Amúgy azt tudtad, hogy a Nagyszálló helyén az 1900 évek elején Szombathely színháza épült volna. Aztán jött Kovács Jakab egy szálló tervével és mindent felülírt. Erről ITT jelent meg cikk korábban

Szólj hozzá!

Győri polgármesterjelölti vita: Pintér Bence igent, Dézsi és Borkai nemet mondott

A Partizán szervezett volna polgármesterjelölti vitát Győrben.

Szombathely rendezi a jövő évi lacrosse Eb-t

Jövő nyáron Szombathelyen kerül sor a lacrosse Európa-bajnokságra.

Félmillió forintot loptak el egy idős, beteg embertől a soproni vasútállomáson

Az elkövetők megszerezték a bácsi bankkártyáját és annak PIN kódját.

Továbbra is rejtély, hogy miért nem vállalja fel szombathelyi címét Lenkai Nóra

Megszólalt albérlete ügyében a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje.

Fellökte haragosát egy férfi Kőszegen

Egy szórakozóhelyen szólaltak össze.

Tudd meg, mire jó a praktikus kefés ajtószigetelő!

A kefés ajtószigetelővel ellátott szúnyoghálók praktikus kiegészítői az ajtóknak, hiszen megakadályozzák nemcsak a repülő és mászó rovarok, hanem a por és a zajok bejutását is a lakóterekbe, továbbá a huzatot, így biztosítják a nyugalmunkat és a kényelmünket.

6 szervezet állított megyei listát Vas megyében

A Fidesz-KDNP, az LMP, a DK, a Követ, a Momentum és az MSZP jelöltjeire lehet voksolni.

Végrehajtást jegyeztek be a Dreiszker és Társai Kft.-re

A NAV követelése jelent meg a cégjegyzékben.

Nyilvános vitára hívja jelölt társait Czeglédy Csaba

A szombathelyi Derkovits-lakótelep képviselője nem csak kihívóit, de a jelölő szervezetek szociális területért felelős politikusait is bemutatkozásra.

Leállt a távfűtés Győrben, de kérhető egyedi fűtésindítás

A kedvező időjárási körülményeket és a meteorológiai előrejelzéseket figyelembe véve 2024. április 29-én Győrben leállt az általános távfűtési szolgáltatás.

Nagyot esett az Audi üzemi eredménye

Logisztikai okokból nem tudtak elég hat- és nyolchengeres motorral szerelt autót legyártani.