Mégsem veszi meg egy befektető a Sárvár Aréna melletti területet

Fehér Buda 2022-01-31 20:01:00
A polgármester szerint a Gagyi Leventéhez köthető befektető a városban kialakult visszhang miatt táncolt vissza.

Korábban írtunk arról, hogy a sárvári önkormányzat eladta volna a Sárvár Aréna melletti területet. A képviselő-testület még a november 25-i ülésén döntött arról, hogy értékesítik a Nádasdy Tamás utcában található 1487/7 helyrajzi számú területet, vagyis a Sárvár Arénával szomszédos telket. Az ingatlan értékét az önkormányzat bruttó 15 ezer forint/négyzetméterben állapította meg, összesen 20 millió 670 ezer forintért dobták piacra.

Az önkormányzatnak erre egyébként lehetősége is van, a 2011. évi CXCVI. törvény 13. paragrafusának első bekezdése, és a Vagyonrendelet 6. paragrafusának első bekezdése alapján a terület versenyeztetés mellőzésével értékesíthető.

A telekért azonban nem indult pályázat, a telket egy célzott személynek ítélték oda a város fideszes képviselői. Az ellenzéki képviselők azonban mégis csak a pályázatot látták volna jobb megoldásnak, ezért be is adtak egy módosító indítványt, amellyel ezt kérték. A fideszes képviselők viszont ezt szintén leszavazták, így

verseny nélkül ítélhették oda az ingatlant egy vevőnek.

Arról, hogy ki is ez a vevő, Klimits István (független) képviselő írt a Facebook-oldalán, ebben kijelenti, hogy hogy az önkormányzat tulajdonában lévő, az Aréna melletti telket a fideszes képviselők célzottan csak egy konkrét személynek voltak hajlandóak eladni, ez a személy pedig Gagyi Levente önkormányzati tanácsadóhoz köthető.

A telek eladása ezek után szép visszhangot vert a városban, amely hallatán a Gagyihoz köthető befektető visszalépett a vásárlástól. Erről Kondora István (Fidesz-KDNP) polgármester a januári testületi-ülésen is beszámolt, ekkor azt mondta,

„[…] az a pályázó, aki beadta az igényét, a… hangulat miatt, amely kialakult itt, meg ezt nyilván többen is habosították, visszalépett ettől a szándékától, tehát ez az adásvétel az Aréna mellett nem tud megvalósulni.”

Sárvár 2022. 01.27. Képviselő testületi ülés

(null)

Ugyanezen a testületi-ülésen a polgármester még azt is elmondta, hogy szerinte a pályázatok nem oldanak meg mindent, mire Szabó Lajos (MSZP) azt válaszolta, hogy igenis van eredménye pályázatok útján tovább adni a város ingatlanjain, és annak is van következménye, ha nem írnak ki pályázatot. Szabót a testületi-ülés után megkerestük, aki elmondta, hogy már abból is látszik, hogy van eredménye a pályázatok kiírásának, hogy

a Vadkert körúton ilyen módon sikerült eladni két telket is, amire az önkormányzatnak nem volt szüksége.

A pályázó ráadásul magasabb áron vitte el a két telket, mint amire a város számított, így több bevétele is lett az önkormányzatnak.

A képviselő szerint ugyanakkor a pályázat nélküli értékesítési szándéknak van következménye, és a pályázat hiányában pedig sosem a vállalkozó a hibás, hanem az önkormányzat, ami nem teremtette meg a megfelelő feltételeket az adásvétel nyélbeütéséhez. Az Aréna melletti telek megvásárlásától emiatt lépett vissza a vállalkozó, hiszen felismerte, hogy a folyamat bár jogilag megfelelő, de az erkölcsössége megkérdőjelezhető. Így az önkormányzatnak nem lett plusz bevétele, a vállalkozó pedig nem tudja megvalósítani a terveit.

Szabó szerint azonban nem kell lemondani az Aréna melletti terület értékesítéséről, a képviselő úgy gondolja, hogy ha a városnak tényleg nincs már szüksége a telekre, akkor egy újabb pályázatot kellene kiírni, mivel így az a vállalkozó is pályázhatna, aki most visszalépett, és olyanoknak is esélye lenne megvásárolni a telket, akik az előző körben lemaradtak volna róla. 

Szólj hozzá!

Győri polgármesterjelölti vita: Pintér Bence igent, Dézsi és Borkai nemet mondott

A Partizán szervezett volna polgármesterjelölti vitát Győrben.

Szombathely rendezi a jövő évi lacrosse Eb-t

Jövő nyáron Szombathelyen kerül sor a lacrosse Európa-bajnokságra.

Félmillió forintot loptak el egy idős, beteg embertől a soproni vasútállomáson

Az elkövetők megszerezték a bácsi bankkártyáját és annak PIN kódját.

Továbbra is rejtély, hogy miért nem vállalja fel szombathelyi címét Lenkai Nóra

Megszólalt albérlete ügyében a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje.

Fellökte haragosát egy férfi Kőszegen

Egy szórakozóhelyen szólaltak össze.

Tudd meg, mire jó a praktikus kefés ajtószigetelő!

A kefés ajtószigetelővel ellátott szúnyoghálók praktikus kiegészítői az ajtóknak, hiszen megakadályozzák nemcsak a repülő és mászó rovarok, hanem a por és a zajok bejutását is a lakóterekbe, továbbá a huzatot, így biztosítják a nyugalmunkat és a kényelmünket.

6 szervezet állított megyei listát Vas megyében

A Fidesz-KDNP, az LMP, a DK, a Követ, a Momentum és az MSZP jelöltjeire lehet voksolni.

Végrehajtást jegyeztek be a Dreiszker és Társai Kft.-re

A NAV követelése jelent meg a cégjegyzékben.

Nyilvános vitára hívja jelölt társait Czeglédy Csaba

A szombathelyi Derkovits-lakótelep képviselője nem csak kihívóit, de a jelölő szervezetek szociális területért felelős politikusait is bemutatkozásra.

Leállt a távfűtés Győrben, de kérhető egyedi fűtésindítás

A kedvező időjárási körülményeket és a meteorológiai előrejelzéseket figyelembe véve 2024. április 29-én Győrben leállt az általános távfűtési szolgáltatás.