Pályázat nélkül adta el a sárvári önkormányzat az Aréna melletti területet, ami pont egy Gagyi Leventéhez köthető beruházóhoz került

Fehér Buda 2021-12-01 10:08:00
Az ellenzéki képviselők pályázati úton akarták eladni a területet, ám ezt a fideszes többség leszavazta.

November 25-én ülésezett Sárváron a képviselő-testület, ezen az ülésen a fideszes képviselők az útjába álltak annak, hogy a testületi-ülésekről készült felvételeket a sárvári média a honlapján, vagy a Youtube-on közzé tegye. A testület azonban más napirendi pontokról is döntött, eladták például a Nádasdy Tamás utcában található 1487/7 helyrajziszámú területet, vagyis a Sárvár Arénával szomszédos telket. Az ingatlan értékét az önkormányzat bruttó 15 ezer forint/négyzetméterben állapította meg, összesen 20 millió 670 ezer forintért dobták piacra.

A telekért azonban nem indult pályázat, a telket egy célzott személynek ítélték oda a város fideszes képviselői.

Az önkormányzatnak erre egyébként lehetősége is van, a 2011. évi CXCVI. törvény 13. paragrafusának első bekezdése, és a Vagyonrendelet 6. paragrafusának első bekezdése alapján a terület versenyeztetés mellőzésével értékesíthető.

Az ellenzéki képviselők azonban mégis csak a pályázatot látták volna jobb megoldásnak, ezért be is adtak egy módosító indítványt, amellyel ezt kérték. A fideszes képviselők viszont ezt szintén leszavazták, így verseny nélkül ítélhették oda az ingatlant egy vevőnek.

Arról, hogy ki is ez a vevő, Klimits István (független) képviselő írt a Facebook-oldalán, ebben kijelenti, hogy hogy az önkormányzat tulajdonában lévő, az Aréna melletti telket a fideszes képviselők célzottan csak egy konkrét személynek voltak hajlandóak eladni,

ez a személy pedig Gagyi Levente önkormányzati tanácsadóhoz köthető. 

Gagyi Leventéről már többször írtunk, Gagyi havi 450 ezer forintért látja el tanácsokkal a várost. Emellett Ágh Péter kabinetfőnöke, sőt, a a Vas megyei Közgyűlésnek is tagja, a Fidesz-KDNP megyei listáján pedig az 5. helyet foglalja el.

Gagyi ráadásul nemrég Sárváron épült házat, egy nap alatt elbírálták és el is fogadták egy kérelmét a hivatalban, amikor is az önkormányzattól vásárolta meg későbbi házának telkét - éppen az akkor még épülő sportcsarnok, és a most eladott ingatlan mellett.

Szólj hozzá!

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot.