Miért ne? Mármint miért ne játszhatnánk el a gondolattal, hogy idődrónt építve berepülünk a harmincas évek, már válság utáni Király utcájába, a híres Korzóra és lekövetjük a járókelőket, épületeket, szokásokat. A mi szerkentyűnk azonban ennél is többet tud: behatol az akkori társadalom finom szerkezetébe.
Álmos júniusi reggel, se nagy meleg, se hideg. A város tisztviselői rétege még alszik, majd csak a villamos recsegésére ébred, majd nyolc körül indul a hivatalába. Vagy később, ha saját iroda várja. Ma éppen az Éhen-telepiek panasza van soron, a por a téma. Pest felől befújja a szél, minden szürke. Védfogó növényzet kéne, vagy egy újabb házsor, hogy ne a beljebb lakók fulladozzanak. A Városháza már élén, karcsú kisasszonyok, pirosított arccal igyekeznek az emeletre. Röpködnek a méltóságos, nagyságos, tekintetes megszólítások. Egy fordulóban szép tartású nő áll. Az érkező, kackiás bajszú tanácsnoknak oda súgja: „Ma nem jó, Béla".
Drónunkkal rákanyarodunk a Király utcára, ez a város szíve. Délelőtt tíz, a kis szatócsüzletek kinyitottak. Egy helyen reklámot cserélnek, „Nálunk igyon Frank kávét", odébb mosolygó, kalapos úr posztol, nézi a forgalmat. Bár a város csak 30 ezer lakosú, mégis ötször többnek tűnik, akkora a turbulenciája. A kalapos hirdetést gründol, leginkább a Geisztéktől, Walczéktól. Nézi a nyüzsgő tömeget, a sétáló párokat, a korzót. A korzót: szépen öltözött hölgy kíséri serdülő, gimnazista lányait a Hotel Palace felé, ahol ifjú katonatisztek tanyáznak. A Palace, persze. „A romlás virágai", mondja egy kövérkés, fújtató úr a melegben is bekecsben. Sorokpolányból jött, ott van birtoka és a Kovács szállóba igyekezik. „A kaszinóban majd helyre tesszük a ficsúrokat", mormogja maga elé.
A korzó ügyet sem vet a dohos dohogásra. Hevesiné két mutatós szőke lányával grasszál a korzón, de szeretné, ha a mai az ő napja lenne. És lőn: a szívét oly' megdobogtató, fess hadnagy közeleg: „Istvánka, ma hova vezénylik?"- évődik a csinosságban ifjú lányaival vetekedő banki asszony. A szépségek szemüket illendően lesütik, de azért mindent látnak. „Édes Anna, mondja meg Kálmánnak, hogy még maradok, csak az aratás után parancsolnak el, talán Lentibe. A kis hölgyeket csókoltatom". Pirosak az orcák, Anna meghajlik kicsit, a hadnagyra néz. Forróság tör a korzóra. Kötényes emberek jönnek, a céhek tagjai, ülésük lesz. Nem tetszik nekik az új városi adózás. Mérgesek, kikerülik a sétáló párokat. Valaki csönget, másvalaki újságot dob a hírlapos ház elé, feltűnik a villamos.
Dél van Savaria, Steinamanger, Sabotel, Szombathely városában. Terített asztalhoz ül a polgárság. Imát mormolnak, a gőzölgő levesbe mártják a kanalat. „Istvánkát áthelyezik", mondja Anna férjének, Kálmánnak. „Kár", mondja Kálmán. „Kár", mondja Anna, a lányok halkan kuncognak. Aranyláncos, pufók képviselők szántják a korzót, városi tanács ülése lesz. „Be kell neki fűteni! Mi az, hogy nem becsüli a virilistákat?", dohog a körszakállas. Társa, egy kövérkés kopasz férfiú felemeli mutató ujját: „Ezért mondom Endre, hogy ne finomkodjunk. Üssük, ahogy vágjuk!"
Késő délután, tele a korzó, hasít az élet. A körökből, egyletekből, szakszervezetekből özönlenek az emberek az utcára, élénk viták után vannak. Beülnek a friss és tiszta kávézókba, habzó csapolt sört kortyolnak. Ma is van kenyér és holnap is lesz, bizakodnak. Egy plakátról Jávor Pál tekint a közönségre, a moziban már nem lehet jegyet kapni. A Kismotor és Gépgyárban megszólal a sziréna, este van. A város gázlámpái sápadtan fénylenek. Csend ül a városra, kihunynak a városházi fények, béke van. Behallatszik a tücsökciripelés a rohonci vasút felől. A korzó is néptelen, két kakastollas belerúg a szélgörgette újságpapírba.
A távolban villámlik, vihar közeleg.
