A demokraták többségbe kerültek az amerikai szenátusban is

Pintér Bence 2021-01-06 22:38:37
A demokrata jelöltek győztek Georgia állam szenátusi választásán, ezzel a képviselőház és az elnöki szék után a szenátusban is többségbe kerültek a demokraták. Ez pedig többek között az új elnök klímapolitikája miatt sem mindegy.

Második fordulót tartottak az amerikai Georgia állam szenátorválasztásán, mivel az első fordulő ősszel ne mvezetett eredményre. A választás nem csak önmagában fontos, hanem azért is, mert itt dől el, hogy többségbe kerülnek-e a demokraták az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának felsőházában, szenátusban is, miután ősszel megőrizték többségüket a képviselőházban, és Joe Biden megválasztásával az ő jelöltjük lesz a következő elnök is.

Szerda hajnalra kiderült: Raphael Warnock tiszteletes legyőzte a Trump-lojalista Kelly Loefflert, szerda délutánra pedig az is, hogy Jon Ossof is legyőzte republikánus ellenfelét

– írja a Guardian

Warnock az elsú fekete szenátor az egykori rabszolgatartó déli államból, emellett 24 éve az első demokrata szenátor Georgia államból. Győzelméhez az elemzők szerint főleg az vezetette, hogy novemberhez képest a republikánus többségű kerületekben többen maradtak otthon, míg a demokrata többségű kerületekben inkább nőtt a részvétel.

Ossoff is győzelmével a szenátusban éppen annyi demokrata, mint republikánus törvényhozó lesz, ezáltal pedig az alelnök plusz szavazata lesz a döntő. Az alelnök pedig ugye a demokrata Kamala Harris. Ezzel tehát végül nagyon szűk többséget szerzett a felsőházban a Demokrata Párt – végül, hiszen a novemberi választás előtt arra számították, hogy ennél sokkal könnyebben szereznek majd erősebb többséget, de végül ez nem történt meg ősszel.

A szenátus megszerzése azt jelenti, hogy Joe Biden elnök, akit január 20-án iktatnak be, jóval könnyebben valósíthatja meg programját, hiszen a Kongresszus mindkét háza alapvetően baráti többséggel bír. Hogy ez miért jelentős nemcsak Georgia és az USA, hanem a klímaváltozás miatt a világ számára is, arról Gulyás Márton beszélt nemrég a Partizán nevű YouTube-csatornán:

Georgia államban dőlhet el az egész bolygó sorsa

A kímaváltozás szempontjából egyáltalán nem másodlagos, hogy ki van a Fehér Házban, ugyanis az elmúlt évtizedek globális klímapolitikáját egy ország sem alak...

A két második fordulós georgiai választás elbukása nagy ütés a republikánusoknak, akiknek többsége az elmúlt hónapokban Trump elnök vezénylete alatt nem fogadta el a novemberi elnökválasztás eredményét, és igyekezett minden fronton támadni azt, de a bíróság elé kerülő ügyek a különféle feltételezett választási csalásokról majdnem mind elbuktak, az eredményt sehol sem sikerült megváltoztatni. Több elemző szerint nem segítette a georgiai választásban küzdő republikánusokat, hogy ebben az ügyben Trump mellé álltak.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.