Ürüléken égették a kannabiszt Júdeában

Székely Zoárd 2020-09-27 09:36:39
Na ne b*sz-szamár!

Több mint 2700 évvel ezelőtt egy izraeli szentélyben igencsak magasra hághatott a hangulat a vallási ceremóniákon, ugyanis a legújabb elemzések szerint fenyőtömjént és kannabiszt (kendervirágzatot) is égethettek Tel Arad templomában. Természetesen ez nem egyedi alkalom volt, minden jel arra utal, hogy – legalábbis egy behatárolt időszakon belül – ez az eljárás a vallásos elmélyülés bevett elemének számított.

Akkor jutottak erre a következtetésre a szakértők, amikor analizálták a szentély két oltárkövén talált maradványokat. Az elégetett kannabisz az első ismert bizonyíték hallucinogén anyagra a Júdai Királyságban, mi több, a legkorábbi kannabiszhasználatra utaló jel az egész Közel-Keleten. A környező kultúrákban eddig sem volt ismeretlen a hallucinogénok alkalmazása, Júdeában azonban ez a lelet egyedi. A vaskori királyság az Egységes Izraeli Királyság egyik utódállama volt, amely Salamon király (Kr. e. 970–931 körül) halála után jött létre a déli területeken Jeruzsálem fővárossal, míg az északi vidékek az Izraeli Királyság fennhatósága alá tartoztak. A Júdai Királyság, amelynek királyai Dávid és Salamon utódai voltak, mintegy három és fél évszázadon keresztül, a babiloni hódításig állt fenn.

"Tekintettel arra, hogy a Tel Aradnál lévő igen jelentős júdai szentélyben lelték meg az elégetett kannabisz nyomait, feltételezhetjük, hogy a vallási tudatmódosítás fontos része volt az itteni ceremóniának”

- nyilatkozta a Live Science-nek a kutatást vezető Eran Arie, a jeruzsálemi Izrael Múzeum vas- és perzsa kori régészeti gyűjteményének kurátora.

Arie és munkatársai most a legújabb technológia segítségével behatóbban tudták elemezni a szerves maradékokat, segítségükre volt az is, hogy az Izrael Múzeumban őrzött egyik oltáron szinte érintetlenül megmaradtak az anyagok. A tesztek kimutatták, hogy a kisebbik oltárkövön kannabiszt és állati ürüléket is elégettek, utóbbit tüzelőanyagként használták, lassú, alacsonyabb hőfokú égetéshez – amely alkalmas a kannabiszból felszabaduló, a ceremóniához szükséges vegyületek előcsalogatására – ugyanis ez tűnt megfelelő módszernek. A kannabiszban található kannabinoidok közül többek között kannabidiolt (CBD), kannabinolt (CBN) és a fő pszichoaktív összetevőnek számító tetrahidrokannabinolt (THC) is kimutattak az anyagban.

A magasabb oltárkövön ezzel szemben tömjént és állati zsírt égettek – az utóbbi nagyobb hőfokon tudja elégetni a tömjént, ami segíti az illatanyagok kiválását. Ezzel egyébként a kannabisz egyedülálló kimutatásán túl a tömjén legkorábbi kultikus használatára vonatkozó bizonyítékra tettek szert a tudósok Júda királysága esetén. Mind a két eredmény a korabeli vallási szertartásokról is sok mindent elárul, a kannabiszt például

nagy valószínűséggel szándékosan, a „hallucinogén összetevők” miatt, vagyis vallási eksztázis előidézésére alkalmazták, legalábbis a Kr. e. VIII. század vonatkozó időszakában.

 

Fotó: Asaf. Z, Public Domain

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.