Ungár Péter: az állam nem becsüli meg a neki dolgozókat

Vágvölgyi Bálint 2020-03-05 13:54:00
Az LMP országgyűlési képviselője azt mondta, jelenleg mindenki alulfizetett, aki a humán közszolgáltatásokban dolgozik.

Jelenleg mindenki alulfizetett, aki a humán közszolgáltatásokban dolgozik - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján az LMP országgyűlési képviselője. Ungár Péter azt mondta: az állam nem becsüli meg a neki dolgozókat - írja az MTI.

A politikus Boros Péternével, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnökével, valamint Szűcs Tamással, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elnökével közösen beszélt a béremelés szükségességéről a közszférában.

Boros Péterné arra mutatott rá, hogy a magyarországi jövedelmek változatlanul jelentősen elmaradnak az európai átlagtól, ezért érdemi tárgyalásokat kezdeményeznek egy középtávú bérfelzárkóztatási programról. Azt is követelik, hogy a kormány vezesse be a közszolgálati diplomás bérminimumot, és állítsa vissza a 13. havi juttatást a közszférában - hangsúlyozta.

Szerinte nem véletlen a sztrájkjog korlátozása és a bíróságok döntésképtelensége az elégséges szolgáltatásokról. Az elégedetlenségüket már csak a sztrájktörvény módosítása után fejezhetnék ki az érintettek - fűzte hozzá.

Szűcs Tamás az Európai Bizottság országjelentésére hivatkozva mondta azt, hogy a közszféra a legnagyobb vesztese az elmúlt évek folyamatainak, az államosítással általános pénzkivonás zajlott a területen. Szólt az európai minimálbér bevezetésének szükségességéről, megjegyezve: szeretnék, ha a magyar kormány Európából is jelzéseket kapna a további béremelés szükségességéről. A jelenleg zajlókról azt mondta: azok csupán "kozmetikázások" a bármikor visszavonható pótlékokkal. A szociális szektor 6 százalékos növekménye az inflációt fedezi, míg a pedagógusoknak júliustól biztosított 10 százalékos növekmény éves szinten még a bérek reálértékének megtartására sem elég.

Megismételte: ha nem tudnak igazi, nyomásgyakorlásra alkalmas sztrájkot tartani, akkor akár a polgári engedetlenség határát súrolva a szabadságkivételek összehangolt bejelentésével is kifejezik tiltakozásukat.

Szólj hozzá!

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.