Úgy meglökte barátját a zalai férfi, hogy az elesett és meghalt

Ugytudjuk.hu

2019-06-04 14:06:00

Tavaly novemberben egy zalai férfi ittas állapotban belépett a falu kocsmájába, majd a presszó előtt találkozott a hasonló állapotban lévő barátjával: szeszes italt fogyasztott, de amúgy mozgásban, haladásban nem akadályozta. A férfi minden előzmény nélkül két kézzel nagy erővel mellkason lökte, aki ettől hanyatt esett.

A fenekére esett, majd felsőteste mindenféle tompítás nélkül hátravágódott, feje pedig a járda betonjába csapódott.

A meglökött férfi elvesztette az eszméletét, barátja pedig kikerülve őt, hátra sem nézve belépett a presszóba.

A lökés szemtanúi a sértett segítségére siettek. Magához tért és fejsérülése ellenére elutasította, hogy mentőt hívjanak hozzá, inkább hazament.

Fájt a feje, borogatást tett rá, majd elaludt. Másnap reggel testvére hiába ébresztgette, a kiérkező háziorvos csak a halál beálltát tudta megállapítani.

Mint kiderült, a férfi az esés következtében koponyacsont-törést és agyzúzódást szenvedett.

Az áldozatot ellökő barátját halált okozó testi sértés bűntettével vádolja a Zala Megyei Főügyészség. Indítványozták, hogy ha beismeri a bűncselekményt és lemond a tárgyalásról, akkor két év börtönbüntetést és ugyanennyi időre közügyektől való eltiltásra ítéljék.

A férfi vallomást tett, elismerte felelősségét is, és le is mondott a tárgyalásához való jogáról, azonban beismerése nem volt teljes körű, az nem egyezett meg mindenben az ügyészi vádirattal. A lökést elismerte, és azt is beismerte, hogy látta, amint a sértett a földre, a fenekére esik. Azt azonban már tagadta, hogy észlelte volna a sértett fejének betonba csapódását, illetve az eszméletvesztését.

Szerinte a lökés is csak "baráti gesztus" volt, csak "hülyéskedésből" lökte meg a sértettet, mert korábban is szoktak így "hülyéskedni" egymással. Nem gondolta, hogy nagyobb bajban lenne az ismerőse, mert akkor segített volna rajta.

A férfi ügyvédje szerint a szándéka egyáltalán nem terjedt ki testi sérülés okozására.

Mivel a Zalaegerszegi Törvényszék az előkészítő ülésen elhangzottakból azt állapította meg, hogy a vádlott beismerése nem egyezik a vádiratban foglaltakkal, és nem teljeskörű, ezért úgy döntött, hogy tárgyalást tart a büntetőperben. Az elsőfokú, első tárgyalás időpontját 30 napon belül tűzi ki, addig a terhelt bűnügyi felügyeletét, miszerint dél-zalai lakóhelyét nem hagyhatja el, fenntartotta.

Szólj hozzá!

Lecserélte V.Németh Zsoltot Körmend fideszes polgármestere

Már a tiszás Horváth Nándor Zsolttal egyeztetett a város további fejlődéséről.

Néher András: Ne a tisztességes emberek fizessék meg az építési hulladék leadásának árát!

A TISZA Párt országgyűlési képviselője a lakossági díjfizetés megszüntetését kezdeményezte az illetékes minisztériumnál.

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.

Téves gyanú miatt kezdtek autós üldözésbe - vádat emelt a győri ügyészség egy testvérpár ellen

A férfiak tolvajoknak hittek egy autóban várakozó öt fiatalt, majd az üldözés során többször is nekihajtottak az előlük menekülő járműnek.

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.