Túl a 2000-en az Őrségi Nemzeti Park

Farkas Bazsi 2019-07-12 09:18:00
1994 óta ennyi madarat gyógyítottak meg és engedtek szabadon.

Kerek számokhoz érkezett az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság 25 éve működő kőszegi Madárvédelmi Mentőközpontjának történetében. Az 1994 óta gondozásukba került madarak száma májusban elérte a 4000-et, júniusban pedig elrepült a 2000. madár is, ami a  munkájuknak köszönhetően nyerte vissza egészségét és önállóságát - számol be a Nemzeti Park.

 A 4000. mentett madár egy erdei fülesbagoly fióka volt. Sajnos helytelenül szedték össze egy ház kertjében testvérével együtt. Idén már 16 erdei fülesbagoly fióka került hozzánk, melyek nagy részét feleslegesen szakították ki a természetből. A fajra jellemző ugyanis, hogy fiókái a teljes röpképesség elérése előtt elhagyják a fészket, és a fák, bokrok ágain üldögélve hívják szüleiket, akik továbbra is etetik őket. Ha a földön találunk egy szárnytollakkal már rendelkező erdei fülesbagoly fiókát, azt nem kell mindenáron „megmenteni”. Amennyiben egészségesnek tűnik, a legjobb, amit tehetünk, hogy biztonságba helyezzük egy közeli fa ágára.

A 2000. elengedett madaruk egy fekete rigó volt, aki csupasz fiókaként került a kőszegi Madárvédelmi Mentőközpontba két testvérével együtt az egyik viharos májusi nap után. Mindhármukat sikerült felnevelni és 25 nap gondozás után el is tudták őket engedni. A csupasz, magatehetetlen fiókák valóban mentésre szorultak, de fontos tudni, hogy a fekete rigó fiókái is fészekhagyók. A kitollasodott, de repülni még nem tudó fiókákról szüleik továbbra is gondoskodnak. 

Szólj hozzá!

Trametes versicolor: az immunrendszer titkos fegyvere

Bizonyára hallott már a különféle gyógyító gombákról, amelyek hozzájárulnak mind az emberek, mind az állatok egészségének javításához

Nem jelentek meg a fideszes képviselők a péntek esti győri közgyűlésen

Az ülést, mivel az nem volt határozatképes, a polgármester elnapolta.

Lezárták a bozsoki határátkelőt

Bucsu, és Kőszeg továbbra is nyitva.

Megjelent a Zaporozsec átalakulásáról szóló dal

Tagcserék történtek a zenekarban.

Gyerekcipő választási útmutató szülőknek

A gyermekcipők kiválasztása minden szülő számára komoly kihívást jelenthet. Ahogy csemetéink cseperednek, lábaik folyamatosan változnak, ezzel párhuzamosan pedig szükségük van arra, hogy a megfelelő lábbelit viseljék.

Február 27-én ismét Szombathelyre érkezik Magyar Péter

Azt még egyelőre nem lehet tudni, hogy melyik helyszínen várja majd az érdeklődőket.

Ha nem követed Vámos Zoltán Facebook-oldalát, akkor semmit sem fogsz tudni a hóhelyzetről

A Vas Vármegyei Kormányhivatal sem hivatalos weboldalán, sem Facebook-oldalán nem közölt eddig semmit a hóhelyzetről. A főispán privát oldalán tart one man showt.

A 7,5 tonnát meghaladó járművek 12 órától nem közlekedhetnek Vas vármegye útjain

A rendőrök pihenőhelyekre, parkolókba terelik az érintett járműveket!

Elárasztották a győri bíróságot azok a vélemények, amelyek szerint túlságosan kesztyűs kézzel bánnak a halálos gázolóval

A bíróság elnöke attól tart, hogy ezzel a közhangulat alkalmas lesz arra, hogy a bíróságba vetett közbizalmat megrendítse.

Változás a pénteki győri programban: TSZV tüntetés lesz, a közgyűlést viszont máshol lehet követni

Az időjárás átírta a terveket, de a részvétel lehetősége megmarad, több helyszínen is élő közvetítéssel.

A Jobbik megnevezte jelöltjét Győr-Moson-Sopron vármegye 2-es választókerületében

A párt önálló indulással készül a 2026-os országgyűlési választásra, a körzetben Pápai Petra lesz az egyéni jelölt.

Íme a legjobb programok erre a hétvégére Győrben

Mollywood, Rammstein Tribute, farsang, hangfürdő, és egy tüntetés.

Havazás és hófúvás várható pénteken - több vármegyére figyelmeztetést adtak ki

A Nyugat-Dunántúlon jelentős mennyiségű hó hullhat, viharos széllel és hótorlaszokkal kell számolni.

Közgyűlés helyett össz-bizottsági ülés lesz délelőtt 10 órakor a Győri Városházán

Dolgozni, vitázni tehát lehet munkaidőben, de érdemben dönteni valószínűleg csak este 6 után. 

Sárkány Péter nem mond le posztjáról, és jelen lesz a győri közgyűlésen - ha lesz közgyűlés

Az elnök-vezérigazgató újra elmondta, hogy megvan a győriek pénze, kiderült, hogy a Győr-Szol a nyár végére forrás nélkül maradhat, és, hogy feljelentette Pintér Bencét. 

Felfrissülve Karintiában: a szaunakultúra ereje

Karintia sokakat nemcsak az Alpok szépségével vonz, hanem az itt található pihenési lehetőségeivel is.