Továbbra sem lát napvilágot a Haladás Sportkomplexum hatástanulmánya

ugytudjuk.hu 2019-09-23 10:51:00
A Szombathelyi Törvényszék másodfokon helyben hagyta a Szombathelyi Járásbíróság döntését, ám itt még nem ér véget a történet.

Idén már többször írtunk arról, hogy a Transparency International az év elején beperelte a Haladás Sportkomplexumot, miután a stadiont üzemeltető Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. közérdekű adatigénylést követően nem volt hajlandó kiadni az üzemeltetéséhez készült hatástanulmányt. A céget vezető Gál Sándor szerint ugyanis a hatástanulmány nem minősül közadatnak, illetve a létesítményt hátrányosan érintené gazdasági versenyhelyzetben, ha ezek az adatok napvilágot látnának.

A Transparency nem fogadta ezt az érvelést, az ő álláspontjuk szerint ugyanis a stadion 15,6 milliárd forintnyi közpénzből épült, és üzemeltetéséhez az önkormányzat is hozzájárul, így a tervet a Kft.-nek ki kell adnia. A bíróság végül májusban hozott elsőfokú ítéletet, akkor kötelezték a stadion üzemeltetőit, hogy küldjék el a Transparency International e-mail címére a koncepció azon részeit, amelyeket az ítéletben meghatároztak. Ezt meghaladóan Szombathelyi Járásbíróság a keresetet elutasította.

A bíróság májusban egyébként azt is megállapította, hogy az üzemeltető egy közfeladatot ellátó szerv, ezért köteles a kezelésében lévő közérdekű adatok kiadására. Hozzátették, hogy a közérdekű adat kiadása megtagadható, ha az adat további jövőbeni döntés megalapozását szolgálja, vagy a közérdekű adat megismerése a közfeladatot ellátó szerv működését veszélyeztetné.


 
A Transparency International azonban nem volt megelégedve a bíróság döntésével, az ügyet a Szombathelyi Törvényszék elé vitték, ahol szeptember 19-én, múlt csütörtökön meg is történt a másodfokú tárgyalás. A szervezettől az Ugytudjuk megtudta, hogy

a Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú ítéletet,

ám a Transparency minden bizonnyal fellebbez a döntés ellen, erre hatvan napjuk van.

A szervezettől azt is megtudtuk, hogy ők úgy tekintenek a Haladás Sportkomplexum ügyére, mint egy közpénz-háromszögre. A sportkomplexum ugyanis egy közpénzből létrejött létesítményt, az üzemeltetését végző szervezet pedig közfeladatot ellátó szervnek minősül, ráadásul a Haladás focicsapatot működtető szervezetben is van tulajdon a szombathelyi közgyűlésnek. Ezért gondolják azt a Transparency-nél, hogy nonszensz Gál Sándorék érvelése, hiszen egy közpénzből működő szervezet más, szintén közpénzekből működő szervezetekkel köt megállapodásokat, ezért

nem jöhetnek létre gazdasági szerződések.

Így pedig már nem kellene védenie az üzleti titoknak a hatástanulmányt.

A Transparency International-től végül azt is megtudtuk, hogy, ha szükséges, akkor az ügyben a Kúria felülvizsgálatát kérik majd, és ha még ez sem vezet sikerre, akkor Strasbourgig viszik a pert. A jogvédő szervezet szerint ugyanis már tisztán jogkérdéssé vált a per, az ügyben hozott ítélet megválaszolhatja majd azt is, hogy hol húzódnak az üzleti titok határai.

A Haladás Sportkomplexumot 2017 novemberében adták át. Azóta sincs a létesítménynek külsős üzemeltetője. Szakemberek szerint egy ilyen épület éves költségei 500 millió forint körül mozognak. A tavalyi, szombathelyi városi költségvetésben a Haladás több tételnél is szerepel. Sportkomplexum használatra 132 + 37 millió forintot kapott a HVSE, a sportegyesület és a focicsapat egyéb támogatás címén összesen 219 millió 440 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.