Nem hajlandó kiadni a Haladás Sportkomplexum az üzemeltetési hatástanulmányát, beperelte a Transparency

Farkas Bazsi 2019-02-14 16:02:00
Ma volt az első tárgyalás a közpénzek elköltéséről.

A Haladás Sportkomplexum üzemetéséhez készült hatástanulmányt szerette volna kikérni közérdekű adatigényléssel a Transzparency International, azonban a stadiont üzemeltető Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. megtagadta annak kiadását. A cég vezetője Gál Sándor ugyanis azt állítja, hogy ezek nem minősülnek köz adatnak, illetve, ha a működésre vonatkozó adatok nyilvánosságra kerülnek, akkor az hátrányosan érintheti a létesítményt egy esetleges gazdasági versenyhelyzetben.

Ezzel szemben a Transparency azt állítja, hogy mivel a a stadion 15,6 milliárd forintnyi közpénzből épült, és üzemeltetéséhez is közpénz használnak fel, így a tervet a Kft.-nek ki kell adnia. 

Ma a Szombathelyi Járásbíróságon találkoztak a felek, ahol a bíróság perfelvételi tárgyalást tartott, a keresetet nem utasította el, és a tanúkat is meghallgatta.

A Transparency azt szeretné elérni, hogy a hatástanulmány megismerésével átlátható legyen a Haladás Sportkomplexum működése. A tanulmány három évet 2017, 2018 és 2019-et öleli fel, továbbá 20 évre előre kalkulál a kiadásokkal és a bevételekkel. 

A következő tárgyalásra, amit áprilisban tartanak, az üzemeltetőnek a bíróság rendelkezésére kell bocsátania a hatástanulmányt, ezt azonban még csupán csak zártan lehet kezelni.

A Haladás Sportkomplexumot 2017 novemberében adták át. Azóta sincs a létesítménynek külsős üzemeltetője. Szakemberek szerint egy ilyen épület éves költségei 500 millió forint körül mozognak. A tavalyi, szombathelyi városi költségvetésben a Haladás több tételnél is szerepel. Sportkomplexum használatra 132 + 37 millió forintot kapott a HVSE, a sportegyesület és a focicsapat egyéb támogatás címén összesen 219 millió 440 ezer forintot kapott, amiről nem tudni, hogy menni ment el ebből az üzemeltetésre. 

Gál Sándor ügyvezető a 2018 december 3-i Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság ülésén azt mondta, 2019-ben bruttó 330 millió forint kell majd a Sportkomplexum üzemeltetésére.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.