Megérkezett a SZOVA válasza a parkerdei szeméttelep-ügyre: Missziónk a környezetünk tisztán tartása és a természet védelme

Ugytudjuk.hu

2019-04-04 10:45:00
Az embereknek elege lett az erdőben uralkodó állapotokból, fel akarják jelenteni a céget.

Néhány napja számoltunk be róla, hogy a március 30-án, a Tiszta Szombathelyi Parkerdőért Csoport által megszervezett parkerdei szemétszedésen többen annyira kiborultak az Erdei úti hulladéklerakó környékén lévő állapotoktól, hogy feljelentést akarnak tenni a telep üzemeltetője (SZOVA Zrt.) ellen, mivel szerintük nem tesznek semmit az ellen, hogy a szeméttelepről az erdőbe kerülő szemét problémáját megoldják. 


Amint feltámad a szél, zacskók és szemét tömkelegét hordja ki az erdőbe, teletűzdelve a fákat, arról nem is beszélve, hogy sok ember teljesen érthetetlen módon a kerítés mellé ömleszti a mocskát, ami aztán marad ott, ahol van, a szél, a vadak széthordják, az erdő pedig egyre rosszabb állapotban van.

Megkerestük a SZOVA Zrt-t az üggyel kapcsolatos kérdéseinkkel, melyekre most megkaptuk a válaszokat, melyeket most változtatás nélkül közlünk.




-    Mi a véleményük a feljelentésekkel kapcsolatban? Önök szerint jogos a szombathelyiek felháborodása?


-    Társaságunk nem kapott hivatalos értesítést az ugytudjuk.hu által említett feljelentésekről.



- Jelenleg mit tesznek a kihordott hulladék problémájának megakadályozása érdekében? Mikor és hogyan számolják fel a zacskótengert?


-  A hulladékdomb folyamatos takarásával próbáljuk megakadályozni azt, hogy a szél felkapja a nejlonzacskókat. Ez azt jelenti, hogy a szemetet, amelyet a kukásautók az Erdei iskola úti Hulladéklerakó telepre hoznak, először egy speciális járművel, a kompaktorral összetömörítjük. A préselt hulladékot már nehezebben bontja meg a szél (egy másik célt is szolgál a tömörítés: lassabban emelkedik a szeméthegy magassága). Az összepréselt szemetet pedig zöld hulladékból álló komposzttal, földdel, illetve építési törmelékkel takarjuk be, hogy a súly a földön tartsa azt. Sokszor azonban már a gépjárművek ürítésekor, a tömörítés előtt felkapja a szél a nejlonhulladékot. Nagy részük fennakad a Hulladéklerakó telepet határoló magas kerítésen, de sajnos nem mind. A hulladékdomb pedig magasabb, mint a szomszédos erdő lombkoronaszintje, így a fák tetején landolnak a zacskók, ahonnan nem könnyű begyűjteni őket.

Segédmunkásaink folyamatosan tisztítják a telep melletti erdős területet kézi erővel, a magasabb fákon lévő zacskókat darus kocsikból szedik össze. Munkájuk azonban nem túl hatékony és látványos, mert a nejlonhulladék utánpótlása folyamatos.


- Önök szerint mi jelenthetné a megoldást a kihordott szemét problémájára? Van-e rá mód, hogy ezt még hatékonyabban megakadályozzák? Van-e tervben bármi is a megelőzés érdekében?

- Tervezzük a mobil fóliafogó háló bővítését, ami megakadályozza a mostani kerítés felett 2-3 méterrel szálló nejlonhulladék telepről való kijutását. Használatával kevesebb zacskó kerül majd az erdőbe, de tökéletes megoldást sajnos az sem jelent. 
Naponta 100 tonna szemét érkezik be a telepre, ennek nagy része műanyagzacskó. Arányaiban elenyésző az a darabszám, amit erőfeszítéseink ellenére sem tudunk a kerítésen belül tartani. A nejlonhulladék szél általi hordása pedig nem csak telepünknél jelent problémát. Más hasonló létesítményektől eltérő módon a szombathelyi lerakótelep a város és az erdő közvetlen környezetében fekszik, így a szennyezés szembetűnő és megszüntetése is nehezebb.

A város köztisztaságáért felelős szolgáltatóként missziónk a környezetünk tisztán tartása és a természet védelme, a Parkerdő nejlonzacskókkal való szennyezése ellen viszont a fent leírtak miatt egyelőre nincs tökéletes eszközünk. 
  

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.