Bemutatták a Szombathely 2020-at, egy tiszta, rendezett, zöld város tervét

Nagy Donát 2020-01-21 15:21:00
Jön a köztisztasági és szociális csomag, új bölcsődei férőhelyek lesznek, a sporttámogatás is marad teljesítményhez kötve. Elindult az első teljes éve a városvezetésnek, a piacról és a hulladékszállításról sem feledkeznek meg.

Tavaly októberben a korábbi ellenzéket bízták meg Szombathely lakói városuk vezetésével. Az első két hónap a lehetőségek felmérésével, és a fókuszpontok kidolgozásával zajlott, hiszen a Polgármesteri Hivatal apparátusa segítségével sokkal mélyebben beleláttak a város új vezetői Szombathely helyzetébe. Korábban ugyanis sok információról egyszerűen le voltak tiltva.

A mai sajtótájékoztatón Nemény András, a város polgármestere felvázolta, mi mindennel fognak foglalkozni az előttük álló évben.

  • Szeretnének új buszokat hozni a városba, de emellett új és megfelelőbb menetrend kialakítását is tervezik. A járművekre várakozóknak pedig egyre több helyen építenek fedett buszvárókat is.
  • Egy komplett köztisztasági csomagot dolgoznak ki, hogy megszűnjön az évek óta tartó szemetes városkép.
  • Nem feledkeztek meg az út- és járdafelújítási programról, ami a választási programjuk egyik gerincét képezte.
  • Bevált a nyitott városháza koncepció, hiszen rengeteg civil szervezet keresi a városvezetést a szorosabb együttműködés végett.
  • Felállt a sokak által várt gyorsreagálású csapat, ami szinte azonnal képes megoldani a lakosok által jelentett problémákat.
  • Összeállt egy szociális csomag, ami a rászorulók támogatási lehetőségét bővíti.
  • A korábban ígértekhez híven a versenysportokat továbbra is készek támogatni, de fontos marad a teljesítmény.

Nemény elmondta, sok ellenzékivé lett önkormányzatban hetekig azzal voltak elfoglalva, hogy a szekrényből kiesett csontvázak okozta problémákat megoldják.

Szombathelyen nem akarnak boszorkányüldözést tartani, de amit látnak, az nem szép.

Sok olyan költség van, amit a szerződések miatt muszáj kezelni, de nem könnyű rá fedezetet találni.

Kitért a Nagyszálló kérdésére, a délutáni Gazdasági és Jogi Bizottság  ülését megelőzően elmondta, hogy sok városfejlesztési feladattal szemben a Nagyszálló gyors megvásárlása nincsen fókuszban, ez csak hosszabb távon lenne megvalósítható. A hirtelen előkerült befektetők miatt ugyanis 600 milliót kellene kifizetni az épületért, ami jóval magasabb az értékbecslésben foglalt árnál - ez a felelős gazdálkodás mellett jogszabályi kérdéseket is felvet. De bármi is lesz az ingatlan sorsa, a környék rendezésével, a parkolás rendbetételével, a faültetéssel nem fognak várni.

Horváth Attila elmondta, hogy a város pénzügyi helyzete stabil. Hiába mondta 2019 elején az akkori vezetés, hogy az ellenzék el fogja adósítani a várost, a szakszerű munkának köszönhetően ilyen helyzet nem áll fent.

Az alpolgármester szerint hiába van 10 milliárd forint körül a város bevétele az iparűzési adóból, Szombathelyről 2,6 milliárdot elvon a kormány, úgynevezett szociális adó formájában. Ez azt jelenti, hogy hiába teljesít jól a város bevételi szempontból és propagál jó gazdaságot a kormány, az országban több helyen is súlyos gondok vannak, amit ezzel az elvonással old meg az állam.

Szó esett a Szombathelyi Hulladékgazdálkodásnál jelentkező 500 milliós kiadásról is. Ez azért keletkezett, mert a SzomHull természetesen elszállítja a szemetet, a szolgáltatást azonban az állami kukaholdingnak kellene kifizetnie, amit azonban nem tesz meg. Így a város kénytelen ezt az 500 milliót odaadni a szolgáltatónak, hogy a szemétszállítás anyagi biztonságban legyen.

A Vásárcsarnok körüli helyzetről korábban az Ugytudjuk is rendszeresen beszámolt, ennek felújítása volt többek között a Fidesz egyik nagy választási ígérete is. Mivel az előző városvezetés alatt tulajdonképpen semmi sem történt, a lassan lejáró szerződések miatt két lehetőség áll Szombathely előtt: vagy veszni hagyja az Európai Uniótól kapott 1,2 milliárdot, vagy betesz saját forrásból kb. 300 milliót az elszálló költségek miatt, és így - bár csökkentett műszaki tartalommal - végre megszépülhet a szombathelyi piac.

Az utóbbi mellett döntöttek a városházán, így hamarosan valóban megkezdődhet a renoválás.

Horváth Attila szerint több kisebb összegű tétel is előkerült, aminek forrása korábban nem volt megnevezve. Az Aréna utcai óvoda kerítésének felújítására nem volt eddig pénz elkülönítve, ide most 30 millió kell, de a kórházzal szemben épülő egészségház távhőre való csatolása sem volt betervezve, utóbbi 40 millióba fog kerülni. A Weöres Sándor Sínház sorsa is bizonytalan, mivel még nem látszik tisztán a kormány akarata.

Horváth Soma a készülő köztisztasági csomagról beszélt. Megnézik, hogy az itt tevékenykedő cégeknek milyen eszköz- és emberigényük merült fel a szolgáltatás maradéktalan teljesítéséhez, de egy új koncepciót is ki fognak dolgozni. A képviselőktől például már be is kérték, hogy a hulladékgyűjtők milyen gyakran legyenek ürítve, így elkerülve az eddig sokszor látott teli szemetesek látványát.

Ezt egyébként a többi ponttal együtt a fideszes képviselőkkel is egyeztetik a saját körzeteikre vonatkozóan.

A csomag eredményét az ígéret szerint már idén is látni fogják a szombathelyiek.

Az alpolgármester arról is beszélt, hogyan lehet biztonságosabbá tenni a várost. Előkerült a közvilágítás témája, ugyanis több panasz is érkezett arra vonatkozóan, hogy a közvilágítás túl későn kapcsol be, illetve napközben is jó lenne néha, ha világítanának a lámpák. Erre vonatkozóan elhangzott, hogy jelenleg az egész Nyugat-Dunántúl világítását Tatabányáról irányítják, azonban az E-on-nal közösen elkezdtek dolgozni egy alkonykapcsolós rendszeren. Ennek hála hamarosan valóban a sötétség fogja meghatározni, mikor kapcsoljon be Szombathelyen a közvilágítás. A munka fél év alatt fejeződhet be, és 15 millió forintot szánnak rá.

Az út- és járdafelújítás mellett az 1000 fa projekt is jó ütemben halad, a főkertész és a zöld szervezetek bevonásával készülő anyag tekintettel lesz arra, hogy a közterületen melyik típusú fák és milyen viszonyok mellett tudnak hosszabb távon is életben maradni.

Felállt a gyorsreagálású csapat, aminek az a dolga, hogy az okostelefonos bejelentő applikáción, kátyúvonalon érkezett, vagy a képviselők által elmondott problémákat mihamarabb elhárítsák. A következő hónapokban jelentős javulást várnak a csapat munkájától a vársképre vonatkozóan.

Nemény András: "Ma egy lépést tettünk a jövő felé"

Elindult a vadonatúj Szombathely-applikáció. Egy igazán 21. századi fejlesztés miatt tartott hétfőn délután sajtótájékoztatót az Éljen Szombathely! választási szövetség polgármesterjelöltje, Nemény András és 2-es számú körzet képviselőjelöltje, Bokányi Adrienn. "Ezt igazán nehezen lopná el máról holnapra a Fidesz" - utalt Nemény András többek között a kormányablak-buszos afférra.

László Győző elmondta, hogy a humán szférába is jelentős energiákat fognak invesztálni. A szociális csomag részeként több juttatás összegét emelték, és a rászorulók körét is sikerült bővíteni. Példaként említette az egyedül élő nyugdíjasok gyógyszer-támogatását, ami havi 8 ezerről 20 ezer forintra emelkedett, de a szociálisan rászorulók lakbér-támogatása is 20-ról 30 ezerre változott. A tűzifatámogatás 10 ezer forintra emelkedett, ráadásul a korábbi 6 hónap helyett 8 hónapon át is igényelhető.

Lakásfronton kapacitáshiánnyal küzdenek, több önkormányzati bérlakás is felújításra szorulna. Ezt most úgy próbálják megoldani, hogy az igénylő akár saját maga is felújíthatja azt, és a bemutatott számláknak megfelelő összeget később lelakhatja a bérleményben. De a piacról is szeretnének lakásokat beemelni a bérlakás programba, hiszen rengeteg ingatlan amiatt áll üresen a városban, mert a tulajdonos nem akar a kiadással foglalkozni. Ennek folyamata jelenleg is kidolgozás alatt áll.

A felsőoktatás helyzetéről is szó esett, az alpolgármester pezsgő hallgatói életet szeretne a városban, emiatt már megkezdődtek az egyeztetések az intézményekkel.

A bölcsődei férőhelyekre is egyre több az igény, de emellett a megnövekedett számú SNI-s gyermekek ellátására is gondolnak. László Győző szerint ez nem jelenthet financiális kérdést.

Ugyanakkor minden városi óvodának beszereztek fejlesztőeszközöket, ezeket csütörtökön kapják meg az intézmények.

Új gyár épül Szombathelyen

Farkas Bazsi 150 embernek ad majd munkát. Új gyár épül Szombathelyen - jelentette be a mai közgyűlésen Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester. A Schaeffler Magyarország nyit új gyárat a városban. 18 ezer négyzetméteren épül meg az üzem, 15 ezer négyzetméter lesz a gyártósor. 150 embernek ad majd munkát, az elektromos autó alkatrészeket előállító gyár.

A sajtótájékoztató végén Nemény András kijelentette, a Schaeffler vállalattól az ipari terület eladása után kapott jelentős, milliárdos nagyságrendű pénzt nem szeretnék egyszerre elkölteni, és nem is működésre fogják fordítani.

Ebből az összegből mindenképpen fejlesztésekre fognak áldozni, akár hosszabb távra is elosztva a pénzt.

Szólj hozzá!

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.