Szlovákiában is bezárják az éttermeket a koronavírus miatt

Nagy Donát 2020-12-09 19:39:50
Eddig a teraszokon fogadhattak vendégeket, de ennek most vége, tovább szigorítanak a szlovák járványügyi intézkedéseken.

A koronavírus terjedésével összefüggésben korábban hozott intézkedések újabb szigorítását és kiterjesztését jelentette be Igor Matovic szlovák kormányfő, kabinetjének több tagjával és az országos tisztifőorvossal közösen tartott sajtótájékoztatóján Pozsonyban szerdán az MTI szerint.

Az intézkedések, amelyek szigorítását a járványügyi helyzet romlásával indokolták, több lépcsőben lépnek életbe már e hét péntektől kezdve, és legalább három hétig maradnak érvényben. Igor Matovic az intézkedések szigorításával kapcsolatban kijelentette: azért kellett a "lockdown" eszközéhez nyúlniuk, mert különböző okokból adódóan nem sikerült megvalósítani az országos tesztelések újabb - decemberre tervezett - köreit, amelyeket a szigorítások alternatívájának szántak.

Az első, már december 11-én hatályba lépő szigorítás az éttermeket és más vendéglátóhelyeket érinti, amelyek már hetek óta csak kültéri teraszaikon tarthattak nyitva, most ezeket is be kell zárni, legfeljebb elvitelre árulhatnak ételt.

Illusztráció

Fotó: MTI/Balázs Attila

A szigorítások második - a szállodákat, más szállásadó helyeket és síközpontokat érintő - lépcsője december 14-től lép érvénybe. Ettől az időponttól csak olyan vendégeket fogadhatnak, akik 72 óránál nem régebbi, negatív Covid-tesztet tudnak felmutatni.

A szigorítások harmadik körében, december 21-től az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak és a drogériák kivételével minden üzletet és szolgáltatásnyújtó helyet bezárnak, illetve ekkortól szünetet rendelnek el az oktatási intézményekben is. Ez az intézkedés úgyszintén legalább 3 héten át lesz hatályban. A járvány visszaszorításának szükségességére hivatkozva bejelentették azt is, hogy december 28-tól rendszeres tesztelést kezdenek minden, 500 főnél több alkalmazottal rendelkező gyárban és üzemben.

A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ szerdán közétett adatai szerint Szlovákiában kedden több mint 13 ezer Covid-tesztet végeztek, s ezek alapján 2564 új fertőzöttet regisztráltak. Az újonnan regisztrált fertőzöttek száma október közepén ugrott meg, az utóbbi hetekben ismét enyhe emelkedésnek indult, az elmúlt tíz napban átlagban kétezres napi új esetszámot mutat. A kór tavaszi megjelenése óta eddig összesen 121 ezer személynél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, és eddig már több mint 1 millió 162 ezer PCR típusú vírustesztet végeztek el. A gyógyultnak nyilvánítottak száma közel 90 ezer. Jelenleg 2083 koronavírussal fertőzött beteget kezelnek kórházban. Hivatalos források 1084 halálesetet tulajdonítanak a kórnak, ez a szám kedden 38-cal emelkedett.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.