Ünnepélyesen átadták október 28-án a Gyárvárosi Közösségi Központ és Könyvtár új épületét Győrben, a Kiskúti úton. A korábban rossz körülmények között működő intézmény a 2022-ben bezárt óvoda felújított épületébe költözött, ahol a könyvtári szolgáltatások mellett közösségi programoknak, civil kezdeményezéseknek és klubfoglalkozásoknak is helyet biztosítanak. Az átadón Diószegi Judit (TISZA Párt) és Bóka Zsolt (TISZA Párt) országgyűlési képviselők is részt vettek.

Pintér Bence (TSZV–LMP–Momentum) polgármester az ünnepségen hangsúlyozta, hogy a városvezetés célja minden városrészben megfelelő közösségi terek kialakítása. Mint fogalmazott: „A kultúrának és a könyveknek helyet biztosítani az én szívemnek különösen fontos.” A polgármester szerint kézenfekvő megoldás volt az évek óta kihasználatlan óvodaépület új funkcióval való megtöltése, különösen annak fényében, hogy a könyvtár korábbi helyszíne már nem felelt meg az elvárásoknak. Hozzátette, a következő évi költségvetés tervezésekor további közösségi fejlesztésekkel is számolnak.
Huszár Gábor (CSAK GYŐR), a körzet önkormányzati képviselője a megnyitón arról beszélt, hogy a beruházás megvalósítása a szűkös pénzügyi lehetőségek miatt komoly kihívást jelentett. Végül egy 47 férőhelyes közösségi terem, valamint a könyvtár és a nyugdíjas klub számára kialakított új helyiségek készültek el. A képviselő személyes kötődéséről is beszélt, hiszen felesége és két lánya is az egykori óvodába járt.

A fejlesztések ugyanakkor még nem értek véget, Huszár Gábor tájékoztatása szerint a későbbiekben parkolót szeretnének kialakítani az épület mellett, felújítanák a focipályát, valamint rendbe hoznák a szabadtéri pagodát is. A tervek megvalósítása a rendelkezésre álló forrásoktól függ majd. Pintér Bence emellett felvetette, hogy a hasonló önkormányzati közösségi terek a nyári hőség idején hűtött menedékként is szolgálhatnának a lakosság számára.
Horváth Sándor Domonkos, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója kiemelte, hogy az elmúlt tíz évben ez már a könyvtári hálózat 93. fejlesztési állomása. Az új épületben a 47 fős rendezvényterem néhány napnyi további munkával akár 90 fő befogadására is alkalmassá tehető. A folyosón hét régi gyárvárosi fénykép mutatja be a városrész múltját, a falakon pedig állandó kiállításokat terveznek.
A megújult intézmény nemcsak könyvtárként, hanem a gyárvárosi közösségi élet egyik új találkozó helyeként is működhet. A tágas belső helyiségek és az épületet körülvevő zöldterület családi rendezvények, szabadtéri programok és közösségi filmvetítések megtartására is lehetőséget adnak. A korábban kihasználatlan ingatlan így ismét a városrész lakóinak mindennapjait szolgálhatja.
