SZFE: Dokumentumfilm készül az egyetemfoglalásról

Székely Zoárd 2020-12-01 18:15:03
Kíváncsian várjuk a végeredményt.

Dokumentumfilmet készít az SZFE blokádjáról az egyetem dokumentumfilmeseiből álló csapat, mely a kezdetektől rögzíti az eseményeket. A filmnek nem lesz sem főhőse, sem rendezője, és közösségi alapon készül – írja a Magyar Narancs.

„Augusztusban, az egyetem elfoglalása előtt már forgattunk a nyári szabadegyetemen, akkor Dér Asia és Fuchs Máté gyűjtötte egybe a csapatot. Ott voltunk az első fórumokon, de az augusztus 31-ei egyetemfoglalással lett igazán intenzív a dolog. Gyorsan megalakult egy kb. 10 fős csapat, hogy mindent rögzítsünk, amit lehet. Hamar rájöttünk, hogy ezt a dokumentumfilmet csak közösségi alapon lehet elkészíteni"

– mondta Haragonics Sára dokumentumfilmes, az SZFE doktori hallgatója. Eleinte az volt a terv, hogy választanak néhány szereplőt, akiket főszereplőkként követnek majd, ám végül rájöttek, hogy ez így nem fog működni.

„Két nap forgatás után rádöbbentem én is, hogy ezt nem lehet, nem emelhetünk ki senkit, még egy osztályt sem így, valami mást kell kitalálnunk. Akkor fektettük le a két legfontosabb szabályt: maga a közösség lesz a főszereplője a filmnek, nem lesz egy darab rendező, hanem mi is együtt, bázisdemokratikus alapon alkotunk. Ez volt az egyetlen működőképes és őszinte megoldás annak érdekében, hogy az egyetemfoglalás szellemiségéhez passzoljon a film"

– tette hozzá Körösi Máté dokumentumfilmes, az SZFE frissen diplomázott hallgatója.

Jelenleg tizenhat terabyte-nyi, vagyis több száz órányi anyaguk van, rögzítették a nyilvánosság előtt és a zárt ajtók mögött zajló eseményeket egyaránt, az egyetemfoglaló közösség életét, és még most is folyamatosan rögzítik a történteket. A vágás a megszólalók szerint fokozottan nehéz lesz, hisz azt is demokratikus alapon szeretnék megoldani, de már erről is vannak elképzeléseik.

Haragonics Sára kifejezetten a részvételi filmezéssel foglalkozik, ezen belül is azzal, hogyan kommunikálhat egymással a film segítségével két olyan távoli csoport, mint a fővárosi középosztálybeli kamaszok és a kis faluban élő, roma kisebbséghez tartozó diákjai. Szerinte az egyetemen készülő film végül leginkább egy olyan alulról szerveződő, demokratikus közösség alakulásáról fog szólni, amelyik arra szövetkezett, hogy képviselje a saját igazságát.

„A kezükbe adjuk a kamerát, és egymásnak készítenek filmet, így kezdődk a kommunikáció. Ez a film nekem lecke arról, mit jelent közösségben élni és együtt cselekedni“

- húzza alá a rendező.

 

Fotó: Színház- és Filmművészeti Egyetem HÖK Facebook

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.