Szárnyalni kezdett a kőolaj ára

Fehér Buda 2020-04-02 12:00:00
Trump kijelentése áll a dolog mögött.

Meredek emelkedésnek indult a kőolaj világpiaci ára a legközelebbi határidős jegyzésekben csütörtökön azt követően, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte, várakozásai szerint Szaúd-Arábia és Oroszország hamarosan bejelenti az olajkitermelés jelentős mértékű csökkentését, írja az MTI.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség közül az északi-tengeri Brent csütörtökön közép-európai idő szerint este fél kilenc körül 21,67 százalékos pluszban, 30,10 dolláron forgott a júniusi határidős jegyzésekben, míg a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) hordónként ára májusi szállításra 23,68 százalékos pluszban, 25,12 dolláron állt.

Szaúdi sajtóértesülések szerint a rijádi vezetés összehívja a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) rendkívüli ülését, hogy megvitassák az olajpiacon kialakult zavarokat.

Az amerikai elnök beszélt Mohamed bin Szalmán herceggel, szaúdi trónörökössel és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is. Trump elnök úgy fogalmazott, hogy várakozásai szerint Oroszország és Szaúd-Arábia 10-15 millió hordóval csökkenti az olajkitermelést, mivel mindkét ország jelezte, kész megállapodásra jutni.

A The Wall Street Journal című (WSJ) című amerikai gazdasági napilap úgy tudja, hogy a sivatagi királyság fontolóra veszi kitermelésének napi 9 millió hordóra való csökkentését, ami 3 millió hordóval kevesebb az áprilisra tervezett szintnél.

Eddigi napi csúcsán a Brent 47 százalékos pluszban állt, ami a valaha mért napon belüli legerősebb ütem. A WTI több mint 35 százalékos nyereségben is járt, ami a március 19-én mért 36 százalék után a második legjobb adat.

A Brent ára 65,6 százalékkal, a WTI ára pedig 66,5 százalékkal csökkent az első negyedévben. Csak márciusban a hónap elejéről a hónap végére a Brent hordónkénti ára 54 százalékkal, a WTI-é pedig 55 százalékot esett.

Az olajárak azután omlottak össze, hogy Oroszország és Szaúd-Arábia nem volt képes megegyezni a nagy olajexportáló országok kitermelését korlátozó megállapodás meghosszabbításának feltételeitől. Szaúd-Arábia megtorlásul árháborút indított Oroszország ellen, bejelentve, hogy áprilistól napi 12 millió hordó fölé növeli kitermelését és hordónként 6-8 dollárral csökkenti minden olajtermékének árát. Ráadásul a világméretűvé szélesedett koronavírus-járvány súlyos csapást mért a világgazdaságra, erősen visszavetve az olajkeresletet.

Elemzők arra számítanak, hogy a következő hónapokban akár 20-30 százalékkal is csökkenhet az üzemanyagok iránti kereslet. A kitermelés napi 10-15 millió hordós csökkentése példátlan mértékű lenne, és valószínűleg nemcsak az OPEC-tagállamokra és szövetségeseikre, hanem számos ország részvételére is szükség lenne egy ilyen megállapodás megkötéséhez.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.