Az ABBA egyik tagja belengette, hogy a zenekar gőzerővel dolgozik a visszatérésen, már öt új számot vettek fel

Fehér Buda 2020-07-22 14:58:00
Ha minden jól megy, jövőre hallhatják a rajongók a felvételeket.

Kétéves az Ugytudjuk.hu, hogy megajándékozhassunk, olvasd el figyelmesen a cikket! 

Björn Ulvaeus, az ABBA egyik tagja megerősítette, hogy jövőre öt új számot is bemutat a legendás zenekar. Az ABBA eredetileg két számmal tervezett volna visszatérni a több évtizedes kihagyás után, ám a koronavírus miatt ezeknek a megjelenését el kellett tolni. A tagok viszont a karantén alatt sem tétlenkedtek, plusz három számot dobtak össze a nagy visszatérsére. 

A titokról egy újságíró Geoff Lloyd rántotta le a leplet, aki egy órán át beszélgetett Björn Ulvaeusszal Zoom-on keresztül. Ulvaeus Lloydnak azt is elmondta, hogy már mind az öt számot felvették, és eredetileg 2019. végén akarták kiadni az új nótákat. Ezzel viszont megcsúsztak, közben pedig még a koronavírus-járvány is beütött, így tovább kellett tolni a megjelenést.

Az énekes viszont azt ígéri, hogy jövőre már mindenképpen kiadják a dalokat.

Ulvaeus egyébként továbbra is betartja a közösségi távolságtartás szabályait, alig hagyja el az otthonát, ami egy Stockholm közelében lévő szigeten van.

Flloyd arra is rákérdezett, hogy turnén is gondolkodnak-e a banda tagjai, most egyelőre úgy tűnik, hogy hologram formájában fognak majd a közönség elé lépni, ha elvonult a járvány. Az ABBA kiadója viszont már koránt sem ennyire bizakodó, ők továbbra is két dalban gondolkodnak, és még nem tudják, hogy pontosan mikor hozzák nyilvánosságra ezeket.

De nem csak ennek az egy ABBA-projektnek tett keresztbe a járvány, Judy Craymer, a Mamma Mia!-filmek írója nemrég azt nyilatkozta, hogy már gőzerővel dolgozott a széria harmadik felvonásán. A járvány miatt azonban Craymer parkolópályára tette a forgatókönyvírást, de azt mondta, egy nap biztosan el fog készülni a film, hiszen mindig is trilógiában gondolkodtak.

Valami oda nem illőt olvastál a cikkben? Ez csakis EZÉRT lehetett.

Forrás: Metro

Szólj hozzá!

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.