Nem kap 20 millió forint közpénzt a Haladás a szombathelyi önkormányzattól

Nagy Donát 2020-05-15 08:45:00
A Víztorony kupolája pedig nem lesz lefestve. Online sajtótájékoztatót tartott a városháza.

Online fogadóórát tartottak csütörtökön a szombathelyi városházán.

A kérdésekre adott válaszokból kiderült:

  • Szombathelyen a védőmaszkokat minden üzletben, zárt helyiségben, és a tömegközlekedési eszközökön is viselni kell. A vendéglátóhelyek teraszain azonban ez nem kötelező.
  • Bár tegnap 14-ről 16-ra nőtt a koronavírusos fertőzöttek száma Vas megyében, a betegekről és az állapotukról csak az Operatív Törzs adhat ki információt.
  • 42 fő tartózkodik hatósági házi karanténba, de ők is amiatt, mivel külföldről érkeztek haza.
  • Szombathelyen 520 gyermeknek óvodai és 210 gyermeknek bölcsődei ellátást tudnak biztosítani, szerencsére ez nem érte felkészületlenül a várost, már korábban is megszervezték a gyermekfelügyeletet.
  • Az Ugytudjuk kérdésére azt a választ kaptuk, hogy a Víztorony kupolája eredetileg egy különleges technológiával készült, amit ha felújítanának, egy év múlva körülbelül ugyanígy nézne ki. Ezért marad így, ahogy most van. 
  • Szintén mi kérdeztünk rá a Haladás focicsapatának támogatására. A csapat tavaly szeptemberben a licencszerzés miatt 3 évre előre megkapta a támogatást, ami összesen 150 millió forint közpénzt jelentett, illetve novemberben további 100 milliót kértek, ezt már csak kölcsönbe. Utóbbi kapcsán felmerült, hogy mi lenne a biztosíték a visszafizetésre, de az ezzel kapcsolatos egyeztetések alatt inkább visszakoztak a kéréstől. Most viszont újra 20 millió forintra lenne szükségük. Minden egyes meccsel komoly veszteségei vannak a csapatnak a jegybevételek elmaradása miatt, viszont a játékosok vállalták nemrég, hogy csökkentett fizetést kapnak. A város részéről Horváth Attila (Éljen Szombathely!) elmondta, hogy nem fogja Szombathely elutalni az újabb összeget, mivel most nem az a helyzet van, amikor plusz sporttámogatást osztogatunk. Jelenleg egyébként a város még azt sem látja, hogy a korábbi sporttámogatásokat meg tudja-e majd tartani. Szombathelynek a Haladásban egyébként mindössze 10%-os tulajdonrésze van, azaz nem a város a többségi tulajdonos.
  • A gazdasági visszaesésről azt mondták a városvezetők, hogy még egyelőre nem látni, mi lesz a végső szám, de valószínűleg több milliárd forinttól esik el Szombathely. Eleve a kormány is elvont már 500 millió forintot, de a szociális keret is meg lett emelve 180 millióról 400 millióra.
  • A Schaeffler-től kapott 2 milliárd forintot még mindig őrzi Szombathely, egyelőre nem kellett hozzányúlni.
  • A városban teljes állománnyal dolgoznak a köztisztaságért a Szompark munkatársai.
  • Az egészségügyi központ beruházási határideje szoros, de egyelőre nem csúszik az átadás, jelenleg rendben megy az építkezés.
  • A város kulturális élete nem állt meg, az online jelenleg is zajlik, így nem kell teljesen nélkülöznünk. Országosan augusztus 15-ig nem lehet rendezvényeket tartani, így addig internetes közvetítésekben gondolkodnak egy-egy esemény kapcsán.
  • A megszokott élet visszaállítása a városban is fokozatosan fog történni.
  • Amíg nincsen Közgyűlés, addig Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester valóban csak olyan témákban hoz döntéseket, melyek nem halaszthatóak, vagy a veszélyhelyzettel függnek össze. László Győző (Éljen Szombathely!) szerint amint lehetséges, újra összehívják a képviselőket.
  • A gyermektáborok megrendezésének lehetőségét megvizsgálják. A családoknál egyébként nehézséget okozhat, hogy a nyárra tervezett szabadnapokat sok munkaadó kénytelen volt már kiadni a veszélyhelyzet alatt.
  • A Savaria Karnevál megrendezéséről hamarosan döntés fog születni. A civil szervezetk közül pedig többen lemondtak a támogatásukról, ezt köszöni Horváth Soma (Éljen Szombathely!) alpolgármester.
  • A háziorvosi életpályamodell bevezetése nem fog a veszélyhelyzet miatt szünetelni, hiszen az élet azt igazolja, erre most kiemelten szükség van.
  • A Közösségi Bérlakás Rendszerbe folyamatosan érkeznek a megkeresések.
  • A szelektív hulladékgyűjtő szigeteket megvizsgálják a jövőben.
  • A tömegközlekedési eszközökön továbbra is kötelező a védőmaszk használata.
  • Egyelőre nem tudni, mikor lesz lomtalanítás.
  • A Tófürdőnél elkezdtek dolgozni azon, hogy júniusban ki tudjon nyitni.
  • Megnyitnak a nyilvános vécék a városban, itt biztonsági korlátozások lesznek.
  • A Vásárcsarnok felújítása remekül halad, de az építkezés és a veszélyhelyzet idején is üzemel.

Szólj hozzá!

Több mint 1 milliárd 200 millió forintos távhőfejlesztés indulhat Szombathelyen

A Szomtáv szerint a beruházás csökkentheti a hálózati hőveszteséget és a földgázfelhasználást is

Tizenkilenc győri iskola kaphat támogatást állagmegóvási és karbantartási munkákra

A városhoz idén 39 pályázat érkezett be mintegy 123 millió forint értékben.

Levendula, brunch és bütykölde a szombathelyi belvárosban

Május utolsó vasárnapján rendezik meg a Mártírok téri levendula napot.

Nehéz örökség: az éves költségvetési hiány több mint 91 százalékát már áprilisra összehozta az Orbán-kabinet

Az új kormány szerint átláthatatlan állapotban vették át a büdzsét a leköszönő kormánytól.

Visszalép az egyetem: mégsem nyúlnak a győri Kiskút liget melletti területhez

Kósa Roland szerint meghallották a győriek véleményét, ezért módosítják a februári előterjesztést.

Kreatív pólónyomtatás: hogyan készíts egyedi darabokat?

Egyedi pólókra van szükséged, vagy a céges csapat ruházatát dobnád fel néhány logózott darabbal?

Gajdos László: leáll az azbesztes kövek Magyarországra szállítása

Az élő környezetért felelős miniszter szerint az osztrák üzem tulajdonosával sikerült megállapodni a szállítások azonnali leállításáról.

Lezárások jönnek az M1-es győri lehajtójánál, terelőutakra kell készülni

Május végén és június elején is forgalomkorlátozások lesznek a Győr-Kelet csomópontnál az országhatár felé vezető oldalon.

Egyedi ajándékötletek, amikor az idő szorít

Előfordult már Önnel, hogy fontos alkalmak előtt hirtelen időhiánnyal küzdött az ajándékvásárlás terén? Ahogy közeledik egy különleges nap, például születésnap, évforduló vagy karácsony, gyakran eszmélünk rá, hogy a tökéletes ajándék még mindig nincs meg.

Győr környéki bringaút is versenyben van az Év Kerékpárútja 2026 szavazáson

A Győr–Pannonhalma–Tényő útvonalra június 2-ig lehet voksolni az Aktív Kalandor oldalán.

Nyárias idővel érkezik a pünkösdi hosszú hétvége

Napfényből nem lesz hiány, a hőmérséklet helyenként a 30 fokot is megközelítheti.

Egy napra mesebeli filmstúdióvá változik az Aranypart – jön a Győri Gyermek Piknik

Koncertek, bábszínház, játékparkok, kézműves foglalkozások és rengeteg családi program várja a gyerekeket május 31-én az Aranypart II.-n.

Koncertek, futás, helytörténeti séta és retro buli – ingyenes programokkal telik meg Győr pünkösdkor

Május 22. és 25. között szakmai konferenciák, családi programok, sportesemények, koncertek és közösségi rendezvények várják az érdeklődőket Győr több pontján.

Hamis márkák a pápai piacon: több száz kamu parfümöt és ruhát foglalt le a NAV

Hugo Boss, Chanel, Louis Vuitton, Nike és Adidas feliratú termékeket kínált egy árus, a pénzügyőrök az otthonában is találtak hamis termékeket.

Pünkösdkor sem marad el a szemétszállítás Győrben

A GYHG az ünnepnapokon is a megszokott rendben viszi el a hulladékot, de a hulladékudvarok és az ügyfélszolgálat zárva lesznek.

Tarvágások, erdőtüzek, klímaváltozás: új erdő-politikát sürgetnek Magyarországon a szakemberek

Már nem lehet kizárólag fakitermelési szempontból gondolkodni a magyar erdőkről.

„A dolgozók mennek, a vezető marad?” – belső információk szerint Holló Bernadett megtarthatja vezető állását és fizetését az éppen megszűnő Győr+-nál

Miközben a médiacég a hullámsírba merül, a frissen kinevezett vezető átevezhet egy új céges struktúrába. 

Új kerékpárút épülhet a Nagy Imre úton Győrben

A Vasvári Pál utca és a Szauter utca közötti szakaszon fejlesztené tovább a városi kerékpáros hálózatot a helyi önkormányzat.