Negyvenegy koronavírusos pedagógust találtak Győrben

Pintér Bence 2020-12-04 09:37:21
A Győri Tankerületi Központ intézményeiben 3200 dolgozóból 1793 fő kérte a gyorsteszt elvégzését, melyből 41 eset mutatott pozitív eredményt.

November végén elkezdődött a pedagógusok önkéntes tesztelése Győr-Moson-Sopron megyében is. A Kisalföld kérdésére a Győri Tankerületi Központ elmondta: a tesztelésben való részvétel a munkavállalók részéről önkéntes alapon történt, így az intézményvezetői visszajelzések alapján a részvételi arány iskolánként eltérő volt az első héten. Egyes helyeken akár a 100 százalékos részvételhez közelített, míg más iskolákban alacsonyabb volt a teszten részt vevők aránya.

A Győri Tankerületi Központ intézményeiben 3200 dolgozóból 1793 fő kérte a gyorsteszt elvégzését, melyből 41 eset mutatott pozitív eredményt.

A gyorstesztek eredményeit a járványügyi hatósághoz közvetlenül továbbították, s a pozitívnak bizonyuló dolgozók karanténba kerültek. Amennyiben a járványügyi hatóság szükségesnek ítélte meg, akkor az adott osztályra, osztályokra nézve is elrendelte a karantént.

Az is oka lehet egyébként annak, hogy a többi dolgozó nem kérte a tesztelést, hogy mint ahogy Horváth Péter, a Révai Miklós Gimnázium igazgatója és a Nemzeti Pedagóguskar elnöke az Indexnek elmondta, hogy csak nagyon nehezen kapnak a pedagógusok 100 százalékos táppénzt, ha pozitívak. „Ha a tanárok közül valaki pozitív lesz, és emiatt táppénzre kerül, elvileg jogosult a fizetése 100 százalékára, ám csak egy viszonylag bonyolult és hosszadalmas eljárással juthat hozzá a teljes összeghez. Mint a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke személyesen én is küzdöttem azért, hogy a folyamat a mostani helyett jóval egyszerűbb legyen, beszéltem többek között az államtitkársággal, a Klebelsberg Központtal, a tankerülettel, de azt mondják, hogy a jogszabályok erre most nem adnak lehetőséget. Többségében egyelőre még biztos, hogy nem 100 százalékos táppénzt kapnak a pedagógusok” – nyilatkozta az intézményvezető.

A Kisalföld arról is ír, hogy a Soproni Tankerületi Központ által fenntartott 37 köznevelési intézmény több mint 60 feladatellátási helyén 887 iskolai dolgozó jelent meg a kormány által biztosított koronavírus-teszteléseken. Közülük november utolsó hetében a jelentős többség, 666 fő vállalta a tesztelést. A vizsgált pedagógusok között 16 esetben, azaz mintegy 2 százaléknál koronavírus-fertőzöttséget állapítottak meg. Az újonnan kiszűrt pedagógusok miatt 5 iskola 9 osztályában 200 tanuló tantermen kívüli digitális munkarendben folytatja a tanévet.

Szólj hozzá!

Több mint 350 millió forint ment el a VOKS2025 szavazólapokra 

Nem ellenőrizték, hogy valaki többször is kitöltötte-e, elhitték bemondásra, hogy nem. 

Medencék alá műpázsit: Praktikus és esztétikus megoldás

Sokan szembesültek már azzal a problémával, hogy a kerti medencéjük alja megsérült az éles kövektől vagy a felszín alatti gyökerektől. Ez sajnos nem ritka, és többeket elgondolkodtatott már, mivel is lehetne megvédeni a medence alját, hogy ellenállóbb legyen.

14 és fél milliárd forintból bővíti körmendi gyáregységét az Egis

Az állam 3 és félmilliárd forinttal száll be a költségekbe.

Alig fél éves működés után bezár az Oladi Posta és szatócsbolt

A munkaerőhiány miatt nem tud tovább üzemelni az üzlet.

Vágj bele a transzferálás világába bátran!

Sokan tántorodnak el már a kezdeti lépéseknél, amikor transzfer oldatokkal próbálkoznak.

Lélegezz tudatosan!

Elgondolkodtál már azon, hogy figyelsz-e a légzésedre egy kimerítő edzés közben?

Bő egy év telt el és még mindig folyik a nyomozás a csepregi önkormányzatnál felmerült sikkasztás ügyében

Információink szerint ez eljárást egyszer már megszüntették, majd nemrég újranyitották. Ezt azonban sem a rendőrség, sem az ügyészség nem erősítette meg.

Fideszes delegálttal töltötték fel Sárváron az egyik megüresedett bizottsági helyet

Továbbra sem tükrözi a választási eredményt a bizottsági helyek elosztása.

Megrongálta a csatornát egy figyelmetlen sofőr Győrben

A rendőrség a lakosság segítségét kéri. 

Államosítják a Haladás Sportkomplexumot

Lényegében eddig is az államé volt, de most kiiktatják az állami céget is.

Vereséggel tért vissza Európába az ETO FC

Nem jött össze a bravúr Jerevánban.