Napi program volt a szombathelyi lakótelepeken a hálataps

Nagy Donát 2020-05-04 10:09:00
Horváth Adrián saját élő bejelentkezéseivel egy 1600 fős Facebook csoportot hívott életre. Szeretnék, ha a taps alábbhagyásával is megmaradna a közösség.

A koronavírus-járvány európai kiszélesedésekor egy apró, de annál kedvesebb szokás született. A hálataps kezdetben főleg Olaszországban és Spanyolországban volt népszerű, de egy idő után a magyarok is átvették. A kezdeményezés lényege, hogy este nyolc órakor az emberek az otthonuk erkélyén megtapsolják azokat, akik a járvány idején is értük dolgoznak: orvosokat, ápolókat, gyógyszerészeket, mentősöket, boltosokat, postásokat. 

Szombathelyen már a kezdetekkor megalakult egy Facebook-csoport, ahol a különböző lakóövezetek tudták megmutatni egymásnak, náluk milyen az esti hangulat. A csoport alapítója, Horváth Adrián élőben is sokszor bejelentkezett, sőt, várva várt vendége is lett a lakótelepek erkélyeinek. Persze több segítője is akadt, Váraljai Melinda és férje, Zoli is nagyban hozzájárult a közösség felépítéséhez.

Horváth Adrián

Szombathely Tapsol has 1,620 members. Kedves Szombathelyiek! 📝Ez a csoport azért jött létre hogy mindennap szóljon a taps 20 órakor az egészségügyi és...

Honnan jött az ötlet, hogy felkarolod a szombathelyi tapsolás szokását?

Én először az oladi tapsolást láttam. Utána határoztam el, hogy megcsinálom a csoportot, mert szerettem volna összefogni a szombathelyi tapsolók közösségét. Egyébként ilyen csoportok máshol is léteznek, például van Tapsol a világ nevű is. Ide szintén sokszor bejelentkeztünk szombathelyiként.
Az elején még csak azt terveztem, hogy itthon élőzök egy kicsit. Aztán arra gondoltam, mi lenne akkor, ha a város többi pontjából is bejelentkeznék. És ez tök jól sikerült! Minden nap várták, hogy mikor érkezünk egy-egy helyszínre, Messenger üzenetben is folyton kerestek. És ez ment így tovább.

Hogyan gyarapodott a létrehozott csoport?

Miután létrehoztam, nagyon hamar jelentkeztek az emberek. Három nap alatt ezer tag volt. Most tartunk 1615 tagnál.
5-6 helyszínen voltunk az elmúlt hetekben, Joskar-Olán, Oladon, Kisz lakótelepen, Stromfeld lakótelepen, és még pár másik helyszínen.

Fotók: Vágvölgyi Bálint


Miként segítettél a tapsolás népszerűsítésében?

Az élő bejelentkezés és a csoport mellé nemigazán kellett reklám, akit érdekelt, az megtalált minket. Pár plakátot tettünk ki maximum.

Voltak élő bejelentkezéseid. Ezeknél hogyan szervezted meg, mikor és hol leszel?

Sokan vártak a helyszíneken, nem nagyon kellett szervezni. Pár ismerősömmel beszálltunk az autóba, és elmentünk oda, ahonnét hívtak, vagy eleve érdekelt minket. Sokszor a kocsiból még zenét is játszottunk a taps mellé.

Milyen visszajelzéseket kaptál, örültek és követtek téged?

Nem tartom magamnak celebnek, de sajnos sokan azt gondolják, hogy én ezt a saját reklámozásomra használom. De nem, ez az embereknek szól, és azoknak, akik bent vannak a csoportban. Ez az egész mindenkié!
Nagyon jó visszajelzéseket kaptam, sokan mondták, hogy nagyon jó ötlet volt összefogni az embereket. 
Folyamatosan voltak videók, képek a csoportban, és még egy adományozást is megszerveztünk, ahol egy laptopot adtunk át az arra rászorulónak.

Fotók: Vágvölgyi Bálint


Mikor és miért érezted úgy, hogy lassan be kell fejezni a tapsolás közvetítését?

Az elején nagyon sok videó, bejegyzés volt a Facebookon, aztán ahogy telt az idő, egy kicsit mindig kevesebben tapsoltak.
Én úgy érzékelem, ahogy oldódnak fel az emberek, a tapsolási kedv is alábbhagy. Ezért gondoltam úgy a napokban, hogy a csoport eredeti funkciója, a tapsolások összefogása lassan véget ért.

Mi a terved a jövőben, mi lesz ezzel a közösséggel?

Nem szeretném megszüntetni a csoportot. De erről nem magam akarok dönteni, meg fog jelenni egy bejegyzés, ahol kikérem a tagok véleményét, hogy merre tovább. Elképzelhető, hogy teljesen más jellegű lesz a Facebook csoport, de azért - amikor vége van az egész járványnak - szeretnék majd egy utolsó tapsolást megszervezni, a kórházban a dolgozóknak.

Szólj hozzá!

De vajon kit fenyegetett meg Orbán Viktor Kötcsén?

Mi lesz feljegyezve, és ki rendezi el azt, amit a kormányfő nem felejt?

A DK (is) országjárásra indul

Mind a 106 választókerületben ott lesznek. Előbb vagy utóbb.

Perl Zoltán az év kosárlabdázója, Forray Gábor az év edzője

A Falco játékosa, és a Körmend korábbi edzője szakmai elismerésben részesült.

Bekebelezi a 4iG a Rábát

25 milliárd forintért a Rába 74%-át vásárolja meg a Zrt.

Éremeső Győrben, Kolozsvári Lili duplázott a kajak-kenu vb-n

Fiatal tehetségek és parasportolók is történelmet írtak a maratoni versenyen.

Tervezett áramszünet várható Győrben

Hálózat karbantartás lesz két utcában.

Citromsárga riasztást adtak ki Vas vármegyére

Délután és este zivatarok jöhetnek.

A bírók vehetik birtokba a bezárt győri börtönt

Akár azokban a cellákban is dolgozhatnak ahova régen ők juttatták az elítélteket. 

Porsche, airsoft, krémes, lecsó, oprea és death metal

Program program hátán a hétvégén Győr környékén.

Szólt a magyar himnusz a kajak-kenu vb-n Győrben

A nyitónapon erősen indított a magyar kontingens.

A mesterséges intelligencia fontosságáról egyeztetett a Soproni Egyetemmel Palkovics László

A fenntarthatóság és az erdőgazdálkodás állt a program középpontjában.

154 ezer forinttal károsították meg az áldozatukat a telefonos csalók, néhány napja Győrben

Banki alkalmazottnak adták ki magukat. Hiába fogott gyanút a sértett, már késő volt. 

Jubileumi tűzoltó találkozó lesz szeptember 20-án, Kőszegen 

Tizedik alkalommal gyűlnek össze a térségbeli lánglovagok.