Nagy Feró lázadásra és tanulásra biztatta a fiatalokat, az ELTE-SEK nyílt napján

Varga Mátyás 2020-01-22 18:55:00
A beszélgetés során azt is megtudtuk, hogy sokszor a feleslegesnek hitt tudásra is szükség van.

Szerkesztőségen belül nagyon meglepődtünk, amikor az elmúlt hetekben megtudtuk, hogy az ELTE-SEK nyílt napján Nagy Feró lesz a meghívott sztárvendég. Akkor is és most a program után is értetlenül állok ezelőtt, hogy miért pont őt invitálták meg. De ha már ellátogatott városunkba a Beatrice énekese, akkor úgy gondoltam, hogy meghallgatom, hogy miről beszélgetnek dr. Németh István rektorhelyettessel.


A probléma ott kezdődött, hogy a Facebook eseményben a C-épületben található könyvtár, konferenciaterme volt megjelölve helyszínként. Egy ismerősömtől viszont megtudtam, hogy nem itt, hanem az A épület Dísztermében tartják a kötetlen beszélgetést. Majd mikor megérkeztem közölték, hogy egy 10 percet csúszik a kezdés, mivel a többi program miatt (vélhetően) a rektorhelyettes még nem érkezett meg.


Aztán nagy taps közepette megérkezett a rendezvény sztárja és a tőle megszokott lazasággal le is huppantak a színpadra elhelyezett fotelbe Németh Istvánnal. Az esemény a My Generation című film trailerével kezdődött, ami után Németh elmondta, hogy azt akarja, hogy a fiatalok megdöntsék az idősebb generációkat, és egy olyan világot formáljanak, ami az ő gyerekeik és unokáik számára is élhető.


Egy pillanatnyi politikai kitekintés (amikor a baloldal átvette a hatalmat és ketté váltak a punkok és a skinheadek) kapcsán Feró elmondta, hogy ő úgy látja, hogy a most tapasztalható lázadásnak nem mindig van értelme. Kicsit olyan, mintha egy tömegverekedésben nem tudnánk, hogy miért verekszünk, csak azért csináljuk, mert a többség is ezt csinálja. Ugyanakkor szerinte a fiataloknak szerinte is lázadnia kell, hiszen idővel ők veszik át a hatalmat. A gondolat zárásaként pedig azt tanácsolta a leendő hallgatóknak, hogy mindenképpen legyen előttük egy cél, amiért küzdenek, mert ha nincs célunk, akkor semminek sincs értelme.


Személyes kedvencem azonban az volt, amikor szóba került, hogy az énekesnek a matematika a tudás legmagasabb oszlopa, és a többi tudomány szerinte csak amolyan köretként funkcionál. A fizikusok például véleménye szerint több száz évvel le vannak maradva matematikus kollégáiktól. Ez azért volt érdekes, mert Németh István a fizika tanszéken tanít. De, hogy miért hozta fel a ‘nemzet csótánya a matekot’? Azért, mert állítása szerint ő is matematikus akart lenni. Ezt azzal támasztotta alá, hogy a főiskolán a Laplace transzformációnál azt mondta, hogy neki ennyi elég volt és ezért is fejezte be felsőfokú tanulmányait.


Könnyen mondhatná azt, hogy ezek a transzformációk feleslegesek, de lényegében ez is hozzájárult ahhoz, hogy azzá váljon, aki lett. Németh István is meg is jegyezte, hogy bár sokszor hallani olyan véleményeket, hogy sok dolgot ki lehetne venni az oktatásból. Azonban az esemény sztárjának példája is azt mutatja, hogy igenis minden információra szükség van, mert lehet, hogy később egy korábban tanult dolog miatt döntünk másként egy fontos kérdésben az életünk során.

Az egész beszélgetést összegezve a rektorhelyettes elmondta, hogy a sikeres élet kulcsa a dinamizmus, tudás és akarat. Összességében egy laza, de tartalmas beszélgetésnek lehetett fültanúja az, aki elment az egyetem Dísztermében. Aki pedig nem ért rá, az alábbi videókon vissza tudja nézni a beszélgetést.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.