Kikapott az Egis Körmend a Mogyorósy Szilárd Emléktorna döntőjében

Vágvölgyi Bálint 2019-09-14 22:09:00
Címvédés.

Szombaton este rendezték a 14. Mogyorósy Szilárd Emléktorna döntőjét a Rethymno Cretan Kings és az Egis Körmend együttesei között. A görögök kezdték jobban a meccset, két és fél perc után jött is a hazai időkérés, mert 0-9 állt a táblán. Pedig a tábor alaposan bekezdett a B-középben, buzdításban nem volt hiány - írja a körmendi klub hivatalos oldala. Edwards büntetőből szerezte az első körmendi pontokat, viszont négy perc után már három hibája volt. Robogtak a vendégek, 6-22-nél már kellemetlen volt a táblára nézni. Keller és Kastrati pontjaival sikerült kicsit kozmetikázni. 14-24-nél ért véget az első tíz perc.

Taylor húzott be elementáris erővel egy lepattanót, Keller is betalált. Többet hibáztak a „krétai királyok”, még hangosabb lett a szurkolás a csarnokban. Edwards kettese után már csak négy volt a hátránya. Összekapta magát az MTE, nagyot küzdöttek a fiúk, aki öt percig nem kaptak kosarat. Igaz, utána többet is gyorsan. Tíz lett a mínusz kettőből. A gyűrű a vendégekkel volt, több bizonytalan dobásuk is befelé esett, de megérdemelt volt a vezetésük. A félidőben 25-41 volt az állás.

Ferencz triplájával nyitott a Körmend a nagyszünet után, de aztán görög kosarak jöttek. Hat perc után ugyanannyi volt a hátránya a hazaiaknak, mint a nagyszünetben. (35-52) Ráadásul Edwards megkapta a negyedik hibáját is. Sok hibával játszottak a piros-feketék, nem látszott, hogy benne lenne a fordítás a meccsben. 15 pontos hátránnyal várhattuk az utolsó negyedet. (42-57)

Az utolsó tíz percben néha úgy érezhették a hazai szimpatizánsok, hogy lehet még izgalmas a kupa sorsa, de mindig jött egy vendégkosár. Egyszerűen jobb volt a Cretan Kings, Frankamp például két gyors triplával hűtötte a kedélyeket, húsz fölé tornászva a különbséget. Egy huszáros hajrával sikerült innen szépítenie a Körmendnek, de a tornát a két nap egyértelműen legjobb csapata nyerte meg.

Egis Körmend – Rethymno Cretan Kings 66-76

Szólj hozzá!

A bozsoki polgármester megfestette, Gagyi Levente átvette Trump portréját

Nem lehet azt mondani, hogy egy brutál realista alkotás született.

Új néven jöhet a boltokba egy csomó tejföl 

Sok termék tűnhet el a polcokról a régi formájában.

Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP az ATM-törvény miatt

A kormány egyik vidékfejlesztésnek mondott látvány intézkedésével mennének szembe a bankok. 

Vasárnapig pattog a műanyag labda a Schaeffler Arénában

Nemzetközi Asztalitenisz Bajnokságot rendeznek Szombathelyen.

Októberben sem csökkent az infláció

Harmadik hónapja 4,3 százalékon toporog az árindex.

Győri NAV-osok buktattak meg egy e-cigi árust

Füstbe ment a terve: az áruját lefoglalták, és milliós bírságot fizet. 

Kezdődik a krízisidőszak Győrben is

Fokozottan figyeljünk a hajléktalan emberekre!

Elesett Szombathely egyik fő közlekedési ütőere

Csőtörés miatt van forgalomkorlátozás a Szent Gellért utca és Rumi út kereszteződésében.

Magyar Péter: "Gazdája az állatoknak van"

Válaszolt a TISZA Párt elnöke a miniszterelnök megszólalására.

Szijjártó Péter állítja: a Tisza Párt ukrán kezekbe juttatta kétszázezer ember adatait 

A külügyminiszter súlyos vádakat fogalmazott meg, de bizonyítékot továbbra sem mutatott.

Idén 4 milliárd 400 ezer forintot fordít Győr útfelújításokra

Sáráson és Szentivánon mart aszfalttal és bitumenes bevonattal dolgozik az Útkezelő.

Két éven át tartó lopássorozat miatt álltak bíróság elé az elkövetők Győrben

A nyolc fős, munkanélküli banda áruházakban és benzinkutakon garázdálkodott. 

Tovább szárnyal az OTP - sikeres harmadik negyedévet zártak

Bencsik László szerint a bankcsoport idei menetelése folytatódhat, és 2026-ban is erős növekedés várható.