Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP az ATM-törvény miatt

Dömötör Gábor 2025-11-11 14:23:03
A kormány egyik vidékfejlesztésnek mondott látvány intézkedésével mennének szembe a bankok. 

Az OTP Bank Nyrt. több hazai pénzintézettel együtt alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz a bankjegykiadó automaták telepítéséről szóló törvény miatt, derült ki a bank közleményéből, amely hétfőn jelent meg a tőzsde honlapján. A beadvány szerint a 2025. évi XVIII. törvény, közismertebb nevén az ATM-törvény, több ponton is ellentétes az Alaptörvénnyel, mivel aránytalan terheket ró a bankokra és sérti a vállalkozáshoz való jogot.

A jogszabály célja, hogy minden magyarországi településen elérhető legyen a készpénzfelvétel, vagyis a kormány a „pénzügyi sivatagok” felszámolását tűzte ki célul. A törvény szerint a pénzforgalmi szolgáltatóknak minden ezer főnél nagyobb településen 2025 végéig, 2026-tól pedig minden ötszáz fő feletti településen biztosítaniuk kell legalább egy működő ATM-et. Az automaták közös üzemeltetése engedélyezett, az önkormányzatoknak pedig ingyenes helyszínt kell biztosítaniuk a telepítéshez.

A pénzintézetek szerint azonban ez a szabályozás gazdaságilag indokolatlan és diszkriminatív, hiszen az ATM-ek telepítése és karbantartása magas költséggel jár, különösen ott, ahol alacsony a készpénzhasználat. A bankok úgy látják, hogy az intézkedés aránytalanul korlátozza a piaci szereplők önrendelkezését, és olyan kötelezettséget ró rájuk, amely torzítja a versenyt.

Fotó: Pixabay

A kormány az intézkedést a vidéki lakosság érdekeivel indokolta, de a szakma szerint a probléma gyökerét – a vidéki pénzügyi infrastruktúra leépülését – nem az ATM-hiány, hanem a bankfiókok bezárása okozza. Az MNB ugyanakkor bírságot is kiszabhat: akár 200 millió forintig terjedő büntetéssel sújtható az a hitelintézet, amely nem teljesíti a törvényben előírt kötelezettségeket.

Az OTP és a többi érintett bank az Alkotmánybíróságtól kéri, hogy állapítsa meg a törvény és a kapcsolódó rendeletek – köztük a 16/2025. (V. 29.) NGM és a 19/2025. (VI. 26.) MNB rendelet – alaptörvény-ellenességét, és semmisítse meg azokat. A panasz elbírálása hónapokig is eltarthat, miközben a bankoknak addig is teljesíteniük kell az új, sokak szerint vitatott előírásokat.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Kósa Roland: elkészültek a Napóleon-ház felújítási tervei Győrben

A kivitelezésre készen áll a város, de a teljes megújuláshoz még forrást kell találni.

A DK kecskeméti jelöltje visszalépett, erre a párt kizárta őt a soraiból

A Demokratikus Koalíció tiszás háttér zsarolásról beszél, szerintük Kopping Rita a pénzt és a pozíciót választotta a képviselőjelöltség helyett.

Ittasan állt az elektromos rollerre egy szombathelyi férfi

Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és garázdaság vétsége miatt emeltek vádat vele szemben.

20 millió forintos pályázatot hirdet Győr a művészeti csoportoknak

Április 20-ig jelentkezhetnek az alkotóközösségek támogatásért.

Az ételcsomagolás szerepe a vendéglátásban

Gondoltál már arra, mennyire fontos a csomagolás minősége, amikor egy éttermet választasz? Lehet, hogy eddig nem tűnt fel, de egy jól megválasztott csomagolóanyag nagyban befolyásolhatja egy vendéglátóhely megítélését.

Kiváló programokat ajánlunk erre a hétvégére is a győri régióban

Lesz kutyasuli, Jóbarátok kvíz bajnokság, egy csomó koncert, és rengeteg minden más. 

Magyar Péter szerint Orbán Viktor belesodorhatja hazánkat az iráni háborúba

A Kormányinfón elhangzó Gulyás Gergely válaszból vonta le a következtetést.

434 millió forintos kiadással tervezi a Haladás a 2026/2027-es bajnoki szezonját

A következő idényben a bajnokság megnyerése, és az NB II-be való feljutás a cél.

Március 27-én nyit Szombathelyen a húsvéti vásár

Lesz kalandpark is, amit a a tavaszi szünet végéig látogathatnak majd a gyerekek.

Elkészült a szombathelyi vasútállomásépület felújítása

A felújítási-karbantartási munkákkal tizenkét hónap alatt végeztek. 250 millió forintot költöttek el.

Kölcsönadott szerszámok miatt önbíráskodott egy ivánci férfi

Csontozókéssel próbálta meg visszaszerezni a holmiját.

21 Kutatóközpont: a fiataloknál tarol a TISZA, az időseknél még tartja magát a Fidesz

A friss felmérés szerint erősen kettészakadt a választók tábora - kor és nem alapján is látványos különbségek rajzolódnak ki.

85 millió forint jut idén Körmenden útfelújításra

A város költségvetésében több tételt is a Változást a Városért Egyesület módosításával fogadtak el.

Fekete Dávid nem vett részt a szerdai rendkívüli győri közgyűlésen

A Meta összeesküvés-elmélet felderítése fontosabb volt.

A garázskapu mérete számít: amit érdemes tudnod

Sokan hajlamosak alábecsülni a megfelelő garázskapu méretének fontosságát. Persze, sokan csak arra gondolnak, hogy elég széles és magas legyen az autójuk számára. Azonban ennél azért jóval több tényezőt kell figyelembe venni.

Nyári, estébe nyúló futóversenyt szerveznek Szombathelyen

A város olyan pontjain is lehet majd nyargalni, ahol egyébként nem lehet futni.

Innovatív vízellátási megoldások: a szivattyúrendszerek evolúciója

Az épületek vízellátása az évek során nagy változáson esett át. A legújabb technológiáknak köszönhetően a modern szivattyúk lenyűgöző teljesítménnyel bírnak, miközben a környezet megóvására is fókuszálnak.