„A mi részünk tiszta sor” – A DK elfogadta a Tisza által kezdeményezett etikai kódexet, kiegészítésekkel

Dömötör Gábor 2025-11-10 08:53:39
Molnár Csaba szerint a demokratikus vitakultúra a sárdobálás ellentéte.

Ahogy arról néhány napja szerkesztőségünk is beszámolt, Magyar Péter egy minden párt által aláírandó etikai kódex létrehozására szólította fel a hazai politikai élet szereplőit, hogy a helyenként egyre alacsonyabb színvonalú kampány-kommunikációt élhető keretek közé tereljék. A Demokratikus Koalíció közleménye szerint a párt elfogadta a Tisza Párt által kezdeményezett felhívást, néhány gyakorlati kiegészítéssel. 

Fotó: Molnár Csaba Facebook

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke Facebook-posztjában számolt be arról, hogy a dokumentumot „szerda délután kaptuk meg, csütörtök délelőtt már ment is a válaszlevelünk. Ahogy ígértük, pár kiegészítéssel elfogadtuk a Tisza által kezdeményezett etikai kódexet. A javaslatban semmit sem vitattunk, mindössze kiegészítettük pár dologgal, ami az eredetiből kimaradt” – fogalmazott Molnár.

A DK egyik fontos javaslata, hogy az etikai kódexet aláírók ne csak az onliei, hanem a fizikai térben is tartózkodjanak az agresszív viselkedéstől, és „ne tépjenek majd le plakátokat sem, ha eljön a kampány”. Emellett a párt szerint szükség van arra is, hogy a felek ne használjanak „valótlan állításokat, torz címkéket, lejárató minősítéseket, mint például Soros-ügynök, kékfidesz, brüsszeli báb, kollaboráns, szemkilövető, bohóc”.

A DK a vitakultúra erősítését is beemelte a dokumentumba: „A kódexet aláírók elfogadják, hogy a politikai versengés legfőbb eszköze az érvek és a programok összeütköztetése, így vállalják a részvételt a tisztességes, demokratikus politikai vitákban” – írta Molnár Csaba. Hozzátette, ez a demokratikus vita „a sárdobálás ellentéte”.

A politikus kiemelte, hogy a kódex szerint minden párt és jelölt demokratikus joga, hogy maga döntsön indulásáról. Ezért „tartózkodik attól, hogy bármely pártot, vagy jelöltet a választásokon való indulásra, nem indulásra, illetve a jelöltségtől való visszalépésre szólítson fel.” A politikus a posztját azzal zárta: „Holnap jár le a Magyar Péter által bejelentett határidő, ameddig a pártoknak meg kell egyezniük és alá kell írniuk az etikai kódexet. A mi részünk tiszta sor, reméljük, hogy a jobb oldalon is rendben mennek az egyeztetések.”

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.